Kultúroltás Fesztivált rendeznek Mecsekszabolcson
Szeptember 16-án és 17-én a kortárs művészettel ismerkedhetnek meg az érdeklődők a mecsekszabolcsi Origó-Házban. A két nap során egyebek mellett betekintés nyerhető Weber Kristóf zeneszerző és Köles Ferenc színművész szellemi műhelyébe is.Részletes programszeptember 16., péntek- „Vedd le!" Stettner Zoltán színháza10.30-12.00: A kortárs művészet és közönsége. Mi teszi élővé az irodalmat, a színházat, más művészeti ágakat? Hogyan találkozik (műélvezés közben és után) alkotó és befogadó, mű és fogyasztója, szakma, kritikus, közvetítő, közönség?Kerekasztal a kortárs...Uránvárosban a Páfrány utca számít a bűnözés gócpontjának
Uránváros régóta a legbiztonságosabb városrésze a baranyai megyeszékhelynek, legalábbis a statisztikák szerint. A rendőrök munkáját 2005 óta polgárőrök is segítik, talán egy kicsit ennek is tudható be, hogy a terület közbiztonsági megítélése - a bevásárlóközpontok környékén gyakori alkalmi lopások és gépjárműfeltörések ellenére - nem romlott. Iliev László, az Uránvárosi Polgárőr Egyesület vezetője szerint jó a kapcsolatuk a rendőrökkel, ha szükséges, akkor együtt róják az utcákat. A hat évvel ezelőtt alakult egyesületben jelenleg tizenöt polgárőr vigyáz a közrendre, köztük négy...
Szolgálati kutyája támadott meg egy rendőrt Felsőszentmártonban
Csütörtök délután szolgálati kötelmekkel összefüggő balesetet szenvedett egy rendőr Felsőszentmártonban. A körzeti megbízott szolgálati időn kívül foglalkozott a szolgálati kutyával, amikor az megtámadta és több helyen megharapta. A férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba, megműtötték, állapota jelenleg stabil.A két éves, rottweiler fajtájú szolgálati kutya február óta volt a körzeti megbízott gondozásában, kiképzés alatt állt. A kutyát még a tegnapi napon a Dunakeszi Kutyavezető-képző Központba szállították megfigyelésre. Az ügy körülményeit vizsgálja a rendőrség.Gulyás Istvánról neveznék...
Dr. Schmidt Pál, a néhai teniszbajnok, Gulyás István egykori klubtársa javaslatára a tizenötszörös magyar bajnokról neveznék el a Városi Tenisz Centrumot.Gulyás...Kulturális örökség napjai:...
Kalandtúrák, felfedezőutak és az épített örökség megismerését célzó séták mellett számos múzeumba, templomba, tájházba várják az érdeklődőket a hétvégén Baranyában, a Kulturális örökség...A pécsi tűzoltók a...
Szeptember 15-én rendezték meg a VIII. Országos Tűzoltó Szakmai Vetélkedő megyei döntőjét, amelyen a pécsi csapat...
Kerékpár-gravírozást tart a...
Szeptember 21-én és 22-én 14-17 óra között Pécsett, a Légszeszgyár u. 8. szám alatt ingyenes kerékpár-gravírozást végeznek.A megjelölt kerékpárok rendőrségi nyilvántartásba kerülnek. A...Karády Katalinról szóló...
Szeptember 17-én, szombaton 19 órakor látható a Szivárvány Gyermekházban az az egyfelvonásos zenés álomjáték, amely...
Traffipax pénteken Pécsett...
Pénteken 7.15 és 18.00 között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebességellenőrzések:07.15 - 08.15 óráig: 6-os fkl. út, 204 km-szelvény08.30 - 09.30...Tovább javul a magyar-horvát rendészeti együttműködés
Közös uniós pályázattal fejleszti Magyarország és Horvátország a dunai határellenőrzést. A program költsége 230 ezer euró - hangzott el a projekt bikali nyitókonferenciáján csütörtökön.A Dunai határrendészeti együttműködés a horvát-magyar államhatáron elnevezésű projektre a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság (BMRFK), a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület (RSOE), valamint a Horvát Belügyminisztérium Eszék-Baranya Megyei Rendőr-főkapitánysága egy éve adott be pályázatot.A program fő célja egy horvát-magyar kapcsolattartási szolgálati hely létrehozása a Mohácsi...Pécs szerint "zavaros" a Suez szakértőinek számítása
Közleményt adott ki a város jogi képviselője (lásd alább a teljes szöveget - a szerk.), melyben kilátásba helyezi, hogy Pécs kezdeményez pert a Suezzel fennálló vitás kérdések tisztázására Bécsben."Igazságügyi adó-, járulék- s könyvszakértők, közgazdászok és jogászok vizsgálatai szerint szerint számos tévedés, számítási hiba, helytelen következtetés és összegszerű tévedések jellemzik a Suez által felkért Compass Lexecon jogi iroda szakvéleményét.A Suez megbízásából tevékenykedő brazil társaság eljárása teljes mértékben ellentmond a Pécs és a Suez között fennálló korábbi...Nehezebb a sunnyogás, ha a netre is felkerülnek az érdemjegyek
Alaposan megnehezíti az osztályzatok és az intők eltitkolását, hogy több pécsi oktatási intézményben is működik már az úgynevezett e-napló. A rendszer lényege, hogy a hagyományos ellenőrző helyett (mellett) a szülők egy internetes felületen (is) értesülhetnek csemetéik tanulmányi teljesítményéről. A Nagy Lajos Gimiben már második éve üzemel a netes oldal, a Kocha Valéria Iskolaközpontban (Tiborc utca) is elindult már, de a tervek szerint jövőre a Leőwey-ben is bevezetik. A NEVKÓ általános sulijában ugyanakkor még várnak, a hátrányos helyzetű gyerekek és szüleik nagyrésze...
Kamion és személyautó...
Öten megsérültek, amikor egy személyautó kamionnal ütközött össze az 58-as főúton, Pécs határában csütörtök délután - közölte Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság...Saját kutyája támadt egy...
Egy pécsi kórházban műtenek egy fiatal baranyai férfit, akit saját kutyája támadott meg csütörtökön délután. A siklósi férfit...
645 milliót kaszált a megye...
Csütörtökön tartotta a Baranya megyei önkormányzat az őszi időszak első képviselő-testületi ülését, amelyen zárt ajtók mögött...
Sajttal és sörrel támad...
Litvánia 2009-ben ünnepelte 1000 éves évfordulóját, ennek ellenére a világon kevesen ismerik, gyakran összetévesztik a régió más országaival. Pedig a 15. században a kontinens legnagyobb...Átadták Európa legújabb...
Átadták a Lafarge és a Strabag 270 millió euró, azaz mintegy 72 milliárd forintból épült cementművét a baranyai Királyegyházán...
Fusson együtt Pécsett...
Szeptember 23-án, pénteken 16.30-tól utcai futóversenyt rendez a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. A résztvevők olyan kiváló sportolókkal futhatnak együtt, mint a kétszeres olimpiai bajnok...WikiLeaks: az amerikaiak szerint Pécsett van a paksi atomerőmű
2009. január 27-én titkos táviratot küldött April H. Foley amerikai nagykövet Washingtonba. Az amerikai diplomata a magyar atomerőművek biztonsági rendszeréről értekezett, valamint kifejtette, hogy hatékonyan működik a magyar-amerikai együttműködés, többek között a kiégett fűtőelemek biztonságos elszállításában - olvasható az atv.hu hírportálon.Magyarország többrétű biztonsági intézkedésekkel védi az ország két nukleáris létesítményét, a pécsi atomerőművet (a diplomata valószínűleg Paksra gondolt), valamint a Budapesti Kutatóreaktort (BKR) - számolt be washingtoni feletteseinek az...Az egypercesek szerzőjére emlékezik a Harmadik Színház
Örkény István előtt tiszteleg három darabbal a következő évadban a Pécsi Harmadik Színház a Kossuth-díjas író születésének közelgő 100. évfordulója alkalmából.Vincze János igazgató az MTI-nek elmondta: két bemutató, az Örkény-drámarészletekből, egypercesekből és prózai részletekből álló "E kor nekünk szülőnk és megölőnk" című színpadi játék és Dvorák Gábor Színházának Egypercesek című pantomim-előadása, továbbá a korábban nagy sikerrel játszott Tóték felújított változata kerül műsorra."Örkény István jövőre lenne százéves, és mind a mai napig meghatározza a magyar...A tízezredik ügyfelet köszöntötték a baranyai Kormányablakban
A Baranya Megyei Kormányhivatal Integrált Ügyfélszolgálati Irodájában fogadták szeptember15-én a tízezredik ügyfelet, akit dr. Hargitai János kormánymegbízott köszöntött, és jelképes ajándékként átadta részére - többek között - az Új Alaptörvény díszpéldányát.A Kormányablakok január 1-óta közel 30 ügytípusban fogadják az ügyfeleket, e-ügysegédi szolgáltatást nyújtanak, valamint általános közigazgatási tájékoztatást adnak az érdeklődőknek. Jellemező, hogy az állampolgárok egyszerre nem csak egy típusú ügyet intéznek a Kormányablakokban, ami jól jelzi az egyablakos...A rovat további témái
- Hagyományteremtő kesztyűfesztivál Pécsett
- Ingyenes tárlatvezetés a Pécsi Galéria új kiállítótermében
- Évadnyitó hangverseny a Pannon Filharmonikusokkal
- Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén
- "Majdnem holokauszt-központ" nyílhat Pécsett - de még csak terv
- Fúrják a komlói Jobbikot, mondja az elnök, pedig minden rendben
« Előző
38340 | 38367 | 38394 | 38421 | 38448 | 38475 | 38502 | 38529 | 38556 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Kiderült, hány sasmadár lakja a...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...

