Jótékonysági operagálára várják az adakozni vágyókat
2011. október 8-án a Pécsi Operáért Alapítvány javára jótékonysági operagálát rendeznek városunkban. Az esemény kapcsán Gulyás Dénes operaénekes, a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatója az alábbi gondolatokat tette közzé:"Dicsőség és köszönet az elődöknek, akik létre hívták és életben tartották a Pécsi Nemzeti Színház opera-tagozatát. Az egykor volt remek társulat, mely száz és száz előadást énekelt, játszott végig, mára néhány remek, elhívatott énekművésszel és nagyszerű, elszánt kórustagokkal próbálja meg a lehetetlent és kísérli meg fenntartani, életben...A rendőrség a város legjobb sofőrjét keresi...
A Pécsi Rendőrkapitányság a Pécs-Baranya Közbiztonsági Alapítvány együttműködésével és támogatásával, továbbá a VAN+ Akadémia Kft., valamint az OMSZ Pécsi Mentőállomás közreműködésével vetélkedőt hirdet „a város legjobb sofőrje" címért - tájékoztatta a sajtót a Pécsi Rendőrkapitányság."Pécs városában a közlekedési balesetek számának csökkentése és a közlekedési morál javítása érdekében a 2010-es év során számos általunk szervezett programmal, vetélkedővel szólítottuk meg a lakosságot, és ezt kívánjuk folytatni. A vetélkedő célja, hogy felhívjuk a...
Magyar-német nyugdíjtanácsadó napot tartanak Pécsett
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és a német partner (Deutsche Rentenversicherung) magyar-német nyugdíjtanácsadó napokat rendez azon leendő nyugdíjasok számára, akik Németországban és Magyarországon is szereztek szolgálati időt.Az október 11-13-án megrendezésre kerülő tanácsadó napokból Baranya sokszínűségére tekintettel egy napon - október 13-án - Pécsett állnak az ügyfelek rendelkezésére.Az ügyfelek előzetes bejelentkezés alapján kaphatnak időpontot tanácsadásra. A tanácsadásra bejelentkezni október 5-ig (munkanapokon) a 06-1-323-65-60 telefonszámon lehet.Megnyílt a Megoldatlan...
Iroda nyílt a helyi önkormányzati hatáskörbe tartozó, megoldatlan vagy elhúzódó ügyek rendezésére a pécsi városházán hétfőn. A város fideszes polgármestere a helyiség előtt tartott...Családi és civil park lehet...
A Balokány Ligetért Összefogás és a pécsi önkormányzat együttműködésével megújulhat az egykor közkedvelt Balokány-liget. A 20 szervezetet magában foglaló civil együttműködés tervei...Orvosi rendelőbe tört be -...
Vasárnap este egy orvosi rendelőbe tört be egy férfi Pécsett. Az elkövető az ablakon jutott be és onnan értékeket kísérlet meg...
Baranyában húsz család...
A Zika Szövetkezet és a Nagyhajmási Gazdaszövetkezet júliusban életre hívta NYÚL-UNK A MUNKÁÉRT oktató-nevelő faluközösségi programot. A program első szakaszának zárásaként...Kitalicskázták a pénzt a...
A volt szocialista polgármesterek által vezetett baranyai megyeszékhelyen egyeseknek igencsak jól ment: miközben a város az 2010-es évre már úszott az adósságban, addig 2002-től a...Zsolnay emlékezete - a...
Szeptember 27-én Zsolnay Vilmosról hallhatók érdekességek Vargha Dezső főlevéltáros tolmácsolásában. A Civil Közösségek...
Kartellgyanú miatt vizsgálják a megyei napilapok kiadóit
Az index.hu információi szerint a Gazdasági Versenyhivatal hétfőn, szeptember 19-én előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartott az Axel Springer-Magyarország Kft. (mely például a három dél-dunántúli nyomtatott megyei napilapot, az Új Dunántúli Naplót, a Somogyi Hírlapot és a Tolnai Népújságot is birtokolja) és a szintén külföldi tulajdonban lévő Inform Média Kft. üzleti helyiségeiben. A két megyei lapkiadó vállalat között létrejött szerződések kölcsönös versenytilalomra és áregyeztetésére vonatkozó rendelkezéseket tartalmaztak. A gyanú szerint lényegében...Vasárnap a jó csajok is a Critical Mass-t választották - VIDEÓ
Vasárnap délután rendezték Pécsett a Critical Mass kerékpáros felvonulást, mintegy ezer bicikliző részvételével. Az évről-évre a városon átkerekező, a környezetvédelmet és az egészséges közlekedést propagáló kerékpárosok felvonulásáról készített videónk:[#video:1415]
Ajánlás már van, de lesz-e egészségesebb a pécsi menza?
Többek közt a leveskockát, a cukrozott üdítőket, valamint a túl zsíros tejfölt is száműzné a közétkeztetésből az országos tiszti főorvos. Dr. Paller Judit ennek érdekében még augusztusban ajánlást fogalmazott meg a konyhák számára. Kíváncsiak voltunk, hogy Pécsett a javasolt alapanyagok felhasználásával készítik-e az ebédet az iskolások számára. A pécsi közétkeztetés keretében naponta mintegy tizenötezer adag étel fogyasztanak el az iskolások, idősek és betegek. Az ő egészségük érdekében drasztikusan átalakítanák a menzák kínálatát. A nagyjából 1900 óvodás és diák ebédjét...
Jön a D-Day, csütörtöktől...
Szeptember utolsó két napján nagyszabású megmozdulást szervez négy konföderáció tizenöt ágazati szakszervezete Pécsett....
Betörte a buszmegálló...
Szombat este telefonon értesítették a rendőrséget, hogy egy férfi éppen az egyik pécsi autóbuszmegállót rongálja. A kiérkező rendőrök a buszmegállóba érkezve látták, hogy annak üvege...13 millióért kelt el a...
A fővárosi Belvedere Galéria szombati művészeti árverésén egy jobb belvárosi lakás árát adták egy Czigány Dezső...
Lezuhant az erőműben egy...
Egy régi épületrész bontásán dolgozott az a balesetet szenvedett munkás, aki leesett egy tizenegy méter magas állványról és meghalt a pécsi hőerőműben szombaton.Az erőmű közleménye...Tele a Széchenyi tér borral...
A Pannon Borrégió borászatai hétvégi helyfoglalásának második napján, vasárnap Pécs főterén, a helyi gasztronómiával és helyi termékek előállítóival találkozhatnak a látogatók. A hét...Nagyot harcolt a PMFC...
Szombat este a Paks vendégeként lépett pályára az NB I-ben a Pécsi MFC labdarúgó csapata. Mint előzetesünkben írtuk, mindkét...
Előzetesben a csütörtökön elfogott harkányi uzsorás
Előzetes letartóztatásba helyezett a Pécsi Városi Bíróság szombaton egy férfit, aki a gyanú szerint uzsorakölcsönök adásával foglalkozott Harkányban és környékén. Hajdu István, a bíróság elnöke a helyszínen újságíróknak elmondta: egy hónapra rendelték el az uzsora-bűncselekmény bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsított 67 éves harkányi férfi előzetes letartóztatását.Az indoklás szerint esetében fennáll a bűnismétlés, a tanúk befolyásolásának, megfélemlítésének, valamint a tárgyi bizonyítási eszközök, okiratok eltüntetésének, megsemmisítésének veszélye is.A gyanúsított...
Jandó és Király koncertezhetnek először a pécsi csúcszongorákon
Hétfőn, szeptember 26-án 19 órakor szólal meg közönség előtt első alkalommal a Kodály Központban a közelmúltban vásárolt két csodálatos hangszer: egy Bösendorfer 280 B (képünkön) és egy Steinway & Sons 274 D hangversenyzongora. Király Csaba előadásában a Bösendorfer- zongorán:Schubert-Liszt: Sei mir gegrüsst (Köszöntlek)Liszt: Quatre valses oubliées (Négy elfelejtett keringő)Liszt: Fantasie und Fuge über das Thema B-A-C-H (B-A-C-H fantázia és fúga)Jandó Jenő előadásában a Steinway-zongorán:Liszt: Sposalizio (Sposalizio)Liszt: Il penseroso (A gondolkodó)Liszt:...
Tök mindegy, hogy tilos, aki dohányos, rágyújt közterületen is
Lassan három éve hatályos az a helyi rendelet, amely alapján tilos rágyújtani a buszmegállókban, a játszótereken, valamint egyes intézmények körzetében. Schranz Richárd, a pécsi közterület-felügyelők vezetője szerint sokan ennyi idő eltelte után sem tudnak a szabályozásról, hiszen táblák sem jelzik azt. A 2008-ban meghozott, majd 2009. január elsején életbe lépett rendelet értelmében a köz-, az egészségügyi, oktatási, valamint vallási intézmények körzetében, illetve a buszmegállókban, játszótereken is tilos a dohányzás Pécsett. A cigifüst azonban nem tűnt el az említett...
A rovat további témái
- Energiatakarékossági előadás a pécsi iparkamarában
- Kerekesszékes teniszoktatás is lesz az uránvárosi sportcentrumban
- Egy kis pécsikesztyű-nosztalgia, videoklip formájában
- Bor, dal és gasztronómia minden mennyiségben Pécs főterén
- Újabb súlyos baleset, ezúttal Pécs közelében
- Kiállítás nyílt televíziós és fotós eszközökből a Rákóczi úton
« Előző
38232 | 38259 | 38286 | 38313 | 38340 | 38367 | 38394 | 38421 | 38448 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Kiderült, hány sasmadár lakja a...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Roppant idegesítő, hogy alig pár...

