Személyautóval ütközött egy motoros a Hungária utcában
Több baleset is történt a tegnapi nap folyamán Pécs város területén. Hétfő délelőtt a Petőfi utca és a Hungária utca kereszteződésében ütközött egy személyautó és egy motorkerékpár, melynek során a motorkerékpár vezetője súlyosan megsérült. Délután az Alsómalom utcában egy teherautó ütközött egy előtte megálló személyautó hátuljának, a személyautó utasa könnyű sérüléseket szenvedett.Eltűnt egy vizsla-stafford keverék, Szederke...

Emlékünnep a mohácsi csata évfordulóján
Augusztus 28-án, vasárnap emlékünnepséget tartanak a mohácsi csata 485. évfordulóján, valamint felavatják a Mohácsi Történelmi Emlékhely új kilátó- és kiállítókupoláját. Az esemény védnöke Schmitt Pál köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke.Mohácson 10 órakot szentmisét tartanak a Fogadalmi Emléktemplomban, amelyet Udvardy György megyéspüspök celebrál, majd 11 órakor megemlékezéssel egybekötött koszorúzás lesz a II. Lajos-szobornál.Délben Szekó József mohácsi polgármester mond köszöntőt a történelmi emlékhely új kilátó- és kiállítókupolájának avatásán, majd...Autón ugráltak fiatalok...
Ma hajnalban arra ébredt egy gépkocsi tulajdonosa, hogy a lakásával szemben található parkolóban leállított autójának riasztója megszólalt.Az autóhoz érve látta, hogy azon lábnyomok...Gemenci programok...

Önkéntes véradás a...

Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden 7.15 és 18.00 között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebességellenőrzések:07.15 - 08.15 óráig: Pécs, Magyarürögi út 37. szám08.30 - 09.30...A pécsi Betegápoló...

Ha szorít a szükség: a...

Mi lett velük? Mivel foglalkoznak most a nemrég távozott vezetők?

Az Elcoteq a tönk szélén, a Huaweit pedig nem lehet megállítani
A távközlési berendezéseket gyártó kínai vállalat Huawei technologies árbevétele 11 százalékkal 98,3 milliárd jüanra (15,38 milliárd dollár) nőtt 2011. első félévében az előző év azonos időszakához képest - közölte a társaság hétfőn. A Huawei Pécsett az Elcoteq gyártóbázisán készíttet telekommunikációs hálózati rendszereket.A vállalat működési eredménye az első hat hónapban 12,4 milliárd jüan volt. A társaság nem közölt előző évi adatot. A Huawei hétfőn megerősítette idei évre vonatkozó eredményelőrejelzését: ennek értelmében az előző évinél 7 százalékkal magasabb, 199 milliárd...A Mecsek táncosai kalocsaiban bűvölték el az olaszokat

Denevérnapot tartanak...

Tóth Norbert aláírt a pécsi...

Mesekiállítás a siklósi várban

Töményt lopott volna,...
Tegnap kora délután egy férfi kísérelt meg szeszesitalt eltulajdonítani egy szigetvári áruházból, de a biztonsági személyzet észrevette és értesítették a rendőrséget.A 60 éves férfi egy...Bolgár táncház a Széchenyi...

Októberben nyit a Caflisch,...

Országos ötödik a PEAC strandröplabda párosa
A hétvégén rendezték az Országos Strandröplabda Bajnokság döntőjét Siófokon, a PEAC-os Kiss Nicholas-Takács Attila páros ötödik helyet ért el a viadalon. A Somogy Megyei Strandröplabda Bajnokság negyedik fordulójában is indultak pécsiek, sőt az aranyérem is városunkba került. A PEAC-os Dr. Horváth Balázs budapesti párjával (Vocskó Máté, MAFC) szabadkártyával került az országos döntőbe. Horváth sérülése miatt nem tudtak megfelelően készülni, így végül ötödik helyen zárták a versenyt, holtversenyben a szintén pécsi Kiss Nicholas-Takács Attila párossal. A Somogy Megyei...Traffipax hétfőn Pécsett és környékén
Hétfőn 7.15 és 18.00 között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebességellenőrzések: 07.15 - 08.15 óráig: Kozármisleny Kossuth L. u 6308.30 - 09.30 óráig: 58-as fkl út Pogány kereszteződés09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Siklósi út temető Déli bejárata10.45 - 11.30 óráig: Pécs, Verseny utca 2 szám11.45 - 12.30 óráig: Pécs Megyeri út 127 szám13.45 - 14.45 óráig: Pécs Táncsics M. út 60 szám.15.00 - 15.45 óráig: Pécs Bacsó B. út 1-316.00 - 16.45 óráig: 6-os fkl. út 204 km szelvény17.00 - 18.00 óráig: 6-os fkl. út Pellérdi elágazóÖsszebalhéztak egy pécsi parkolóban
Majdnem verekedésig fajult egy szóváltás Pécsett. A hétvégén egy pécsi áruház parkolójából kértek rendőri segítséget, ahol két autó koccant össze és vezetőik a felelősség kérdésében nem tudtak megegyezni. Szóváltás alakult ki köztük, majd az egyik autós a másik személyautó motorháztetejét több alkalommal megütötte, ennek következtében az behorpadt. A férfit a rendőrök rongálás elkövetése miatt előállították, kihallgatták, az ügyben eljárást indítottak.A rovat további témái
« Előző
38151 | 38178 | 38205 | 38232 | 38259 | 38286 | 38313 | 38340 | 38367 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor: a háborút Oroszország...
- Vár ránk a nyár, egy szál bikini is...
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Tűz ütött ki este egy pécsi...
- Tűz Pécs-Újhegyen! Sűrű füst szállt...
- Befejeződött a nyári aratás,...
- Egy nap alatt az összes jegy elkelt a...
- A nyár legszebb csillaghullását...
- Egyszerre két ponton is meggyulladt a...