A Iparkamara nem hagyja szó nélkül a szakképzési hozzájárulási törvényt
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara tájékoztatót szervez a 2012-es szakképzési változásokról január 26-án, csütörtök délután két órától a Pécsi Kereskedelmi Központ Zsolnay termében. A tájékoztatást az indokolja, hogy az új szakképzési és szakképzési hozzájárulásról szóló törvény jelentős változásokat hozott, amely kiemelten érinti a gyakorlati képzéssel foglalkozó vállalkozásokat is. A részvételi szándékot január 23-ig lehet jelezni a [email protected] e-mail címen. Napirendi pontok: - Tájékoztató szakképzési hozzájárulás új elszámolási rendszeréről Előadó: Győri Anikó...Tesztoszteronnal tölti meg a Kodály Központot a KFT énekese
Korlátolt felelősséggel címmel Bornai Tibor, a KFT billentyűs-énekese, dalszerzője megírta a zenekar harminc évének történetét. a zenész az MTI-nek elmondta, hamarosan a pécsi Kodály Központba hozza a Tesztoszteron című lemezbemutató koncertjét. - Inkább életrajzi könyv ez, mint a KFT hivatalos története, hiszen csak az van benne, ahogy én láttam a dolgokat, ugyanakkor volt és van három másik tag, nyilván ők időnként máshová tennék a hangsúlyokat. Laár András, Márton András és II. Lengyelfi Miklós is elolvasta, és mindhárman azt mondták, a dolog rendben van, hazugságon,...
Letépték az áruvédelmi jelzést, mégis elkapták őket
Péntek délelőtt bolti tolvajokat értek tetten az egyik pécsi bevásárlóközpont üzletében. A bolti szarkák cselesen levették a ruhák áruvédelmi jelzését, mielőtt a szajrét kivitték volna az üzletből, a biztonsági személyzet ellenben észrevette a lopást, és azonnal értesítették a rendőrséget. A zsaruk a két férfit előállították, kihallgatták és eljárás indult ellenük.Közszemlére teszik Mária...
Pécs városának életében fontos szerepet játszó festményt állítanak ki a Városháza Dísztermében január 21-én, szombat délután...
Nem mindennapi eset: savval...
Péntek reggelre virradóan ismeretlen elkövető megrongált egy személyautót Komlón. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a tettes egy utcán leállított autót öntött le...Húsz ember sem használja...
Olvasóink azzal keresték meg munkatársunkat, hogy egyes esetekben több napon keresztül sem lehet rácsatlakozni a belvárosban...
Rekordkísérlet Siklóson:...
Siklóson böllérversenyt tartanak szombaton, amelyen akár az ország leghosszabb kolbásza is elkészülhet.Tízfős csapatok jelentkezését várják a mindenki számára nyitott versenyen....Hargitai az...
A közszférát érintő országos elbocsátási hullám a Baranya Megyei Kormányhivatalt sem kerüli el, a pécsi központú szervezetnél...
Baleset miatt lezárták az...
Felborult egy pótkocsis teherautó péntek délután az M6-os autópályán, és keresztbe fordulva elfoglalja az utat a Pécs felé vezető sávban, Besnyő közelében; a sofőr nem sérült meg, de az...Pécsett is lesz program az EU által elindított aktív időskor évében
Útjára indította az Európai Unió az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás európai évét; korábbi döntés szerint a tagországokban ezt a témát kezelik kiemelten 2012-ben. Mint azt korábban megírtuk, Pécsett a Baranya Megyei Önkéntes Centrum munkálkodik majd a helyi programokon. Az Európai Bizottság pénteken közölte a legfrissebb, átfogó uniós közvélemény-kutatást (Eurobarométer), amelyből egyebek között kiderül: a lakosság többsége úgy gondolja, hogy az ötvenöt évesnél idősebbek jelentős szerepet játszanak a társadalom kulcsfontosságú területein. Uniós szinten a...
Nyitott ajtónál nem csoda, ha a betörő sikerrel jár
A figyelemfelhívó rendőrségi jelentések ellenére Pécsett még mindig sokan hagyják nyitva házuk ajtaját, a napokban két eset is történt, amelyben a kár százezres tételű. Csütörtök reggelre virradóan ismeretlen tettes egy pécsi lakás nyitott erkélyajtaján bemászva lopott el egy laptopot. A kár úgy 120 ezer forint, az ügyben lopás miatt indult eljárás. Egy családi házból a napokban egy lemezkazettát loptak el a Pécsi Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint, amelyben több mint 200 ezer forint volt. Az elkövető szintén nyitott ajtón át jutott a házba.Tehetségpont lesz a pécsi Leőwey Gimnázium
A Leőwey Klára Gimnázium csatlakozni szeretne a Géniusz program keretében megalapított Nemzeti Tehetségpont hálózathoz. A Magyar Géniusz Program célja, hogy a tehetséges diákok közül senki ne kallódjon el, segítse a fiatalok fejlődését, karrierjük kibontakozását. Jelenleg több mint 600 tehetséggondozó műhely csatlakozott már a hálózathoz.A Jobbik "nem asszisztált"...
A Baranya megyei önkormányzat pénteken tartott ülésén - ahogy az várható volt - a megyei közgyűlés elnökévé választották...
A civilek által ismét...
Egy megnyert pályázat újabb segítséget jelent annak a 20 szervezetnek, amely összefogott a Balokány-liget megújításáért. A...
Újságpénzbeszedőnek hazudta...
Trükkös tolvaj lopott meg egy idős asszonyt tegnap reggel Pécsett. Az ismeretlen nő újságpénzbeszedőnek adta ki magát, így jutott be a sértett lakásába, ahol az idős asszonytól egy pohár...Tiffán Zsolt lesz a megyei...
Az idei év első közgyűlését tartja a Baranya megyei önkormányzat január 13-án pénteken, amelyen döntés születhet a nemrég...
Hoppálék megvizsgálják,...
Az idei év első képviselő-testületi ülésén dönthetnek a városatyák arról, hogy létrehozzanak-e egy újabb eseti bizottságot,...
Budapest követi Pécset? -...
A francia „államkapitalizmus" zászlóshajójaként ismert Suez óriáscég Pécs után a budapesti víziközművek üzemeltetéséből is kiszorulhat - derüli ki a ma megjelent Heti...EU-ellenes tüntetésre várja a pécsieket a Jobbik
A Jobbik pécsi szervezete is indít buszokat a párt fővárosi, "Tagok legyünk, vagy szabadok?" jelmondatú, Európai Unió ellenes tüntetésére január 14-én, szombaton. A tüntetésen a Jobbik Magyarországért Mozgalom közleménye szerint Varga Miklós énekli majd el a Nemzeti Dalt. Az Európai Bizottság budapesti képviselete előtti demonstráción felszólal Vona Gábor, Szegedi Csanád és Varga István, a Magyar Nemzeti bank felügyelőbizottságának tagja. A Jobbik az Európai Bizottság szerdai ultimátumával szemben emel szót. Január...Korszerűsít a város: eltűnnek az ufók Pécs utcáiról
Lecserélik Pécsett a szelektív hulladéktárolókat egy, a pécsi önkormányzat közgyűlésének január 19-i ülésére tartogatott előterjesztés értelmében, a régieket pedig feltuningolják. A Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Program keretében Pécsett százhatvankettő úgynevezett gyűjtőszigetet alakítanak ki, beleértve a már meglévők lecserélését is. A program keretében a gyűjtőszigetek aljzatait térburkolattal vonják be, ha pedig már adott a szilárd burkolat, annak teherbírását ellenőrizni fogják, és szükség szerint felújítják. Ahol nem adottak a feltételek, ott térkővel vagy betonnal...A zsaruk még keresik a halálos buszbaleset szemtanúit
A Pécsi Rendőrkapitányság Közlekedés-rendészeti Osztálya továbbra is várja azon személyek jelentkezését, akik látták a 2011. december 21-én reggel történt halálos balesetet. A balesetben egy idős asszony vesztette életét, amikor egy busz gázolta el a Zóyom utcában, a távolsági autóbusz-pályaudvaron.A rendőrség kéri, hogy aki a balesetet látta, vagy azzal kapcsolatban érdemleges információval tud szolgálni, hívja a 72/504-406 15-52-es vagy 14-59-es telefonszámot, illetve elektronikus úton a [email protected] címen jelezze!A rovat további témái
- Száz új munkahely Pécsett: irodát nyit egy amerikai cég
- Beck Zoli: "félreértés, hogy romológiai doktor lennék"
- Kampósbottal felszerelt Poldi bácsik vigyázzák a rendet Pécsett
- Rablót keres a rendőrség, félmillió a nyomravezetői díj
- Pécsről is indul busz a kormány melletti szimpátiatüntetésre
- Nem bírtak ellenállni és levetkőztették a próbababákat
« Előző
36990 | 37017 | 37044 | 37071 | 37098 | 37125 | 37152 | 37179 | 37206 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- Hamarosan elkezdődik a csillagászati...
- Érkeznek a felhők, az esernyőkre is...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...
- Negyven év után vonul nyugdíjba a...
- Durván emelkednek a nem védett áras...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Vasúti nagykörút: Hargitai János...

