Szombattól Mária Terézia portréja is díszíti a pécsi városházát
2012. január 21. szombat 18:15

Több mint hatvan év után szombaton visszakerült a pécsi városházára Mária Terézia osztrák császárné és magyar királynő portréja.
Az ismeretlen festő 1764-ben készült alkotását két napra a városháza közgyűlési termében helyezték el, ezután restaurálják, és várhatóan egy év múlva állítják ki ünnepélyes külsőségek között.
Nagy Gábor katonaorvos, hadtörténész az MTI-nek elmondta: az uralkodónő saját portréját 1780-ban adta Pécsnek szabad királyi várossá nyilvánítása alkalmából.
Mária Terézia kívánsága volt, hogy az alkotás a városházára kerüljön. A képet azonban 1950-ben levették a falról és Rákosi Mátyásét tették a helyébe. Az uralkodónő portréját féltve egy hivatali dolgozó hazavitte, elrejtette, és két évvel később a pécsi Janus Pannonius Múzeumnak adta, amely a padlásán őrizte.
Nagy Gábor beszámolt arról, hogy a kép történetét egy magas rangú katonai kitüntetés, a Mária Terézia-renddel kapcsolatos kutatásai keretében ismerte meg és 2001-ben, egy magazinban közölt írásában tárta a nyilvánosság elé.
Rámutatott: tudományos munkája során vált nyilvánvalóvá, hogy a kép nem tűnt el, csak megfeledkeztek róla. Ezért javasolta, hogy kerüljön vissza eredeti helyére.
Nagy Csaba, a baranyai megyeszékhely fideszes alpolgármestere a kép bemutatásakor azt mondta: Pécs büszke a történelmére, világörökség-diplomájára, UNESCO Béke-díjára és arra is, hogy 2010-ben Európa egyik kulturális fővárosa volt.
Szavai szerint a város gazdasági, társadalmi, politikai fellendülését szabad királyi városi rangra emelése indította el. Megjegyezte, hogy Pécsnek akkor még mindössze 8.500 lakosa volt.
A politikus hangsúlyozta, hogy Mária Terézia portréját most ideiglenesen mutatják meg, az alkotásnak később méltó helyet találnak az épületben.
Habsburg György rendkívüli és meghatalmazott európai uniós nagykövet örömét fejezte ki, hogy e kép megmutathatja a baranyai megyeszékhely és Mária Terézia fontos történelmi kapcsolatát. Jelzi azt is, hogy milyen modern volt a Habsburg család, mert annak mindig hölgy tagjai bizonyultak a legnépszerűbbeknek. Mária Terézia mellett példaként Ferenc József feleségét, Erzsébet királynét említette.
A nagykövet szólt arról, hogy megítélése szerint fontos történelmi kérdésekkel foglalkozni. Magyarázatként édesapja, a tavaly elhunyt Habsburg Ottó szájából gyakran elhangzó mondatot idézte, miszerint "aki nem tudja, honnan jön, az nem tudja hova megy, mert nem tudja, hol van ebben a pillanatban".
Garadnay Balázs, a Pécsi Egyházmegye püspöki helynöke az esemény végén áldását adta a restaurálási munkálatokhoz.
Képünkön a szombaton kiállított portré látható.
Forrás: MTI - Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- A telefonáló, élőző sofőrökre utaznak...
- Sásdon hangosbeszélőn kérik, hogy...
- Nagyon komoly vihar csaphat le...
- Politikusokat akart kivégezni egy...
- Baranyai drogbárókat vettek őrizetbe...
- Akinek a mosoly a védjegye: Ferling...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Csaknem ötven évvel ezelőtt adták át...
- Meleg, napsütéses nap vár ránk...