Hagyományteremtő szólótáncfesztivál Pécsett
Szólótáncos találkozón méretik meg magukat a megye néptáncosai március 3-án, Pécsett. Az I. Baranyai Szólótáncfesztiválra csaknem másfélszáznyian neveztek, így ez a nap a baranyai magyar tánchagyomány igazi ünnepét jelentheti majd. A 19 órakor kezdődő gálán a díjazottakat és a hagyományőrzőket együtt láthatja a közönség. A pécsi Szivárvány Gyermekházban sereglenek össze a néptáncos szólisták - párosok és legények - március első szombatján, hogy számot adjanak a baranyai magyar tánchagyomány ismeretéről és előadói képességeikről, s emellett bemutassák a Kárpát-medence valamely más...Mátyásnapi hal- és borvacsora a pécsi Szent György Fogadóban!
A hagyományok jegyében nyílt napot tart a Szent György Fogadó Borklubja február 24-én pénteken este 7 órakor. Mátyásnapi hiedelmek és népszokások: Szent Mátyás apostolt Krisztus feltámadása után választották maguk közé a hűtlen Júdás helyére, hogy az Úrtól rendelt tizenkettes szám teljessé váljék. Júdeában, majd Etiópiában hirdette a hitet. A pogányok megkövezték, majd bárddal lefejezték.Mátyás feltöri a jeget: ha nem talál, akkor csinál, ha meg talál, akkor ront. A gazdálkodók, a természet közelében élő szőlősgazdák előtt ismert volt az időjárás és a termés szoros...A belvárosi iskola vezetője cáfolja, hogy tartanának a Felsővámházból érkező gyerekektől
A pécsi képviselő-testület tavaly döntött úgy, hogy a tanulólétszám csökkenése (és a költséghatékonyabb fenntartás) miatt átszervezi a közoktatási intézményrendszert. Az alapfokú oktatási rendszert legutóbb 2007-ben alakították át, hét többcélú intézménybe integrálva az iskolákat. 2006 óta egyébként majdnem 1500 fővel csökkent a tanulói létszám s hetven osztállyal kevesebb működik a városban. Idén szeptembertől megszűnik az oktatás a Felsővámház utcai iskolában, miután kihasználtsága nem éri el az ötven százalékot. A döntést felháborodás kíséri, hiszen az sajátos...
A helsinki olimpia lesz a...
A Pécsi Magyar-Finn Társaság február 22-ei, szerdai klubestjén a 17 órakor kezdődő éves közgyűlést követően a 60...
Balhé Pogány miatt: a...
Újra a hírekbe került a pogányi repülőtér: előbb a múlt heti közgyűlésen Kővári János vetette fel, majd kedden Csizi...
Vonat elé feküdt egy ember...
Gázolás miatt 20-30 percet késnek a vonatok a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs, illetve a Gyékényes-Pécs vasútvonalon - közölte a Mávinform. Kedd délelőtt fél 12 előtt baleset történt...A városvezetés szerint a...
A Polgármesteri Kabinetiroda az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz az egykori szocialista alpolgármester, Tóth...
Erdőtakarító túrára várják...
Március 15-e tiszteletére tavaszi erdőtakarítási túrát szerveznek a pécsi természetbarátok a BIOKOM Kft. és a Teca Mama Kisvendéglő segítségével. Az akcióra mindenkit várnak, aki -...Integrációs program indult...
Második hete tart Pécsett az a szociális kompetenciafejlesztő tréning, amelyen pártfogó felügyelet alatt álló fiatalok és...
A pécsiek belengettek, nem izgatja őket az építményadó: 25 ezer bevallás még hiányzik
Vagy polgári engedetlenségbe kezdett a pécsiek 80 százaléka, és ezért, vagy a rendeletileg bevezetett építményadó kommunikációja volt eddig kritikán aluli, azaz a kötelezettségről nagyon kevesek értesültek, de a - telekadóhoz hasonlóan - az építményadó bevallása miatt sem kígyóznak sorok a hivatal ajtaja előtt. Mint azt Nagy Zoltántól, a pécsi önkormányzat adóirodájának vezetőjétől megtudtuk, eddig valamivel több, mint négyezer-négyszázan küldték be a megfelelő papírokat az ingatlanokkal kapcsolatban, huszonötezren azonban továbbra sem vallottak. Ők, ha sokáig...
Civileknek tartanak szakmai napot a betörések megelőzéséről
A Pécsi Rendőrkapitányság - a Személy- Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara, valamint a PTE közreműködésével - február 24-én 9-től 13 óráig a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Pécs, Athinay Simon u. 7-9. (volt határőr laktanya) rendezvénytermében betöréses lopások megelőzését célzó szakmai napot szervez. A témák: - A betöréses lopások helyszínén végzett elsődleges intézkedések, a betöréses lopások jellemző elkövetési módszerei, konkrét megelőzési módozatok;- A betörések ellen hatékony védelmet nyújtó biztonsági eszközök, rendszerek, berendezések.;- Egyéb...
Hoppál: "a rinocérosz jelenthetne az MSZP politikusainak"
Hoppál Péter, a Fidesz pécsi frakcióvezetője az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhoz a városi költségvetést és az önkormányzat jelenlegi vezetésének törvénysértéseit taglaló szocialista állásponttal kapcsolatban. "Az MSZP politikusainak, volt városvezetőknek a pofátlansága határtalan, ez rendre bebizonyosodik. Azok után, hogy évekig titkoltak a közérdekű, a pécsiekre tartozó információkat, szerződéseket, adatokat, amelyeket aztán bírósági úton, sok esetben civil szervezetknek kellett kiharcolni, most képtelenebbnél-képtelenebb vádaskodásba kezdenek, miközben csak...
Pécsi középiskolások...
A PTE Szociológia Tanszéke SzocioRiport tanulmányírási pályázatot hirdetett középiskolásoknak. Két, egymáshoz földrajzilag...
Matyi Dezső eddig...
Matyi Dezső (43), a PMFC tulajdonosa el akarja érni, hogy két éven belül európai kuparésztvevő legyen a focicsapata. Az...
Sörösüveggel püfölte...
Vasárnap hajnalban két férfi verekedett össze egy belvárosi szórakozóhely előtt. A két személy előzetesen szóváltásba keveredett egymással, ezért alakult ki a verekedés, mely során...Idén sem kegyelmeztek a...
A változékony időjárás ellenére sem bukott meg a busójárás idén: a vasárnapi fő programokra, a busók dunai...
A pécsi Csonka Zsófia...
Csonka Zsófia az ötödik helyen végzett vasárnap a női pisztolyosok között a finnországi Heinola-Vieruma:kiban zajló légfegyveres Európa-bajnokságon. A szám 2010-es Eb-ezüstérmese az...Nagy Erzsébet nem a PSZ-től...
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) sztrájkbizottság létrehozását kezdeményezte a nemrég elfogadott új...
Hiába a több száz sorompó az erdei utakon, eladásra lopják a fát a Mecsekből
A fatolvajok továbbra sem hagyják békén a Mecsek erdeit, az erdészet munkatársai ugyanis rendszeresen találkoznak az illegális fakitermelés nyomaival. Burián Endre, a társaság erdőgazdálkodási osztályvezetője szerint a tolvajok ráadásul nem is megélhetési célokra, hanem üzleti céllal vágják ki a fákat, hogy továbbértékesítsék az árut. A Baranyában mintegy ötvenezer hektárnyi állami erdő kezelését végző Mecsekerdő Zrt. illetékese szerint az illegális fakivágás okozta károk minden évben több millió forintos kárt okoznak a társaságnak.- Idén januárban is már több alkalommal...
Kárpáti Gábor, a középkori Pécs felfedezője a Dominikánus Házban
Az Ön már városunk része elnevezésű program következő vendége Kárpáti Gábor régész lesz a pécsi Dominikánus Házban. A középkori Pécs nagy ismerőjének számító szakember nevéhez fűződik többek közt Memi pasa fürdőjének, a jakabhegyi pálos kolostor és az ókeresztény sírkamrák feltárása. Kárpáti Gábor találta meg a pécsi világörökség és hírportálunk szimbólumaként közismertté vált krisztogramot is. Helyszín: Pécs, Dominikánus Ház (Színház tér 2.)Időpont: február 20., hétfő, 18 óra. A belépés díjtalan.Nem figyelt a táskájára, azonnal lenyúlták a pécsi szórakozóhelyen
Szombat hajnalban egy pécsi szórakozóhelyen ismeretlen elkövető eltulajdonított egy női táskát - adta hírül a police.hu. A táskát a sértett őrizetlenül hagyta a szórakozóhely folyosóján, innen vitte el az elkövető a benne lévő iratokkal, mobiltelefonnal és egyéb értékekkel együtt.A rovat további témái
- Jó úton a legjobb nyolc közé: idegenben nyert a PVSK
- Miért gondoljuk, hogy több a pécsi koldus, amikor Schranczék szerint valójában egyre kevesebb?
- Kikapott a PMFC - Elcsalta a meccset a játékvezető?
- Aki Komlós Jánost és Latinovits Zoltánt borotválta - egy pécsi fodrászmester emlékei
- Átadták a Támasz Alapítvány új melegedőjét és konyháját Pécsett
- Jövő héten a pécsi Néprajzi Múzeumban temetik a telet
« Előző
36639 | 36666 | 36693 | 36720 | 36747 | 36774 | 36801 | 36828 | 36855 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Hamarosan elkezdődik a csillagászati...
- Negyven év után vonul nyugdíjba a...
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- Vasúti nagykörút: Hargitai János...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Durván emelkednek a nem védett áras...
- Lesz végre wifi a pécsi IC-n, de...
- Érkeznek a felhők, az esernyőkre is...

