Autómentes napot tartanak a pécsi belvárosban
Újból autómentes övezetté válik a pécsi belváros, miután a Bajcsy-Zsilinszky utcát szeptember 22-én négy órán át a civilek és kerékpárjaik veszik birtokukba. A reggel kilenctől 13 óráig tartó eseményen roncsautó-kertészet és ingyenes kerékpár-gravírozás is várja az érdeklődőket, de várostervező játékot, buszfestést és KRESZ-tesztet is tartanak a résztvevők számára. Emellett a mozgássérültek részére kialakított handbike is kipróbálható a helyszínen.Több mint ötven program Pécs komolyzenei fesztiválján
Izgalmas zenei csemegékkel, bemutatókkal, fantasztikusnak ígérkező koncertekkel várják a komolyzene kedvelőit a ZeneSzüret fesztiválon, amelyet október 1. és 7. között tartanak meg Pécsett. A Filharmónia Dél-dunántúli Nonprofit Kft. szervezésében, a Pannon Filharmonikusok és a Pécsi Egyházmegye közreműködésével immár második alkalommal rendezett eseménysorozat hét helyszínen több mint félszáz programot kínál a közönségnek - mondta el az eseményt beharangozó csütörtöki pécsi sajtótájékoztatón Szamosi Szabolcs orgonaművész, zeneszerző, a fesztivál igazgatója.A Pécs színes...
Ezerhétszáz pécsi kisiskolást ajándékozott meg az ÁRKÁD
Az ÁRKÁD Pécs Bevásárlóközpont a korábbi évekhez hasonlóan az idén is egy kis ajándékkal köszöntötte a kis elsős diákokat. Ezúttal közel 1.700 iskolakezdő gyermek kapott színesceruzakészletet a bevásárlóközponttól, melyet Hahner Klaudia centermenedzser adott át a kis diákoknak (képünkön).
Olvasói levél: "a Hungast...
Nyílt levélben adott hangot felháborodásának a pécsi közétkeztetést és az új közétkeztető céget lejáratni kívánó hírek, pletykák miatt olvasónk, aki szerkesztőségünktől sorainak...Új sportpálya épült szülői...
A pécsi Jókai úti általános iskola szülői és pedagógusi közössége egy esztendeje elhatározta, hogy a gyerekek ruháját-tüdejét sem kímélő, elavult, fekete salakos udvari sportpálya,...Marad a közös fizetés a...
Nemrég a Kúria a debreceni hulladékszállítási rendelet kapcsán kimondta: a társasházi ingatlantulajdonosok nem kötelezhetők...
Sörshow-t rendeznek...
Koncertekkel, vetélkedőkkel színesített Sörshow-t rendeznek csütörtöktől szombatig Pécsen. A rendezvényen több mint százféle,...
A zongora és a vonósok...
Zongoravirtuózok, mesterien játszó vonósok koncertjeire és zeneművek ősbemutatóira is várja a közönséget a következő évadban a...
Nem veszélyeztetné a...
A Wildhorse Energy közleménye. A vízbázisok védelmét szigorú előírások biztosítják, a Wildhorse pedig törekszik a lehető leghatékonyabb módon megfelelni a környezetvédelmi kívánalmaknak....Aranyérmes lett a Leőwey diákja a matek olimpián Svájcban
Csapatban második helyezést értek el a Svájcban rendezett közép-európai matematikai olimpián a Magyarországot képviselő középiskolás diákok, és mindannyian szereztek egyéni érmet is - tájékoztatta a verseny eredményéről a szervezők képviselője szerdán az MTI-t. Pintér Ferenc, a Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány kuratóriumi titkára a kedd este zárult versenyről elmondta: csapatversenyben a nyertes Lengyelország mögött Magyarország csapata a második helyen végzett, harmadik Horvátország lett.Egyéni versenyben aranyérmet szerzett a 11. osztályos Szabó Attila, a pécsi Leőwey...Három helyen is vért adhatunk pénteken és szombaton Pécsen
A biztonságos hazai vérellátáshoz évente 500.000 egység vérre van szükség. Ehhez évente több mint közel fél millió önkéntes embertársunk véradományát, önzetlen segítségét várják beteg embertársaink. Lakossági véradások a hét második ferlében: 2012.09.14-én, pénteken- az Árkád Bevásárló Központban 10:00-18:00 óra között2012.09.15-én, szombaton- Pécs - Újhegy Szabadidő Központ 11:00-14:30 óra között,- Sör Show - Expo Center 16:00-19:00 óra között,- Szászvár - Általános Iskola 9:00-12:00 óra között. A véradáshoz személyi igazolvány, lakcímkártya valamint TAJ- kártyája szükséges. Az...Mit akar az Occupy Pécs? Ökoanarchisták, feministák és baloldali szimpatizánsok akcióznak
Egy évvel ezelőtt hallatott először magáról az Occupy Pécs ("foglald el Pécset") nevű mozgalom, amely az ACTA-egyezmény ellen az országban több helyen is meghirdetett tüntetés során szerveződött. Az önkéntes fiatalokból álló pécsi tömörülés a fennálló rendszerrel szemben fogalmazza meg kritikáit, legutóbb az országos tanévnyitó ünnepséggel párhuzamosan tartott demonstráción adtak hangot a közoktatás átalakításával kapcsolatos ellenérzéseiknek. A néhány önkéntes által létrehozott Occupy Pécs mozgalom egyelőre nem ápol szorosabb viszonyt az ország több városában...
Megbukott a rendszámon,...
Egy pécsi parkolóban leállított rendszám nélküli gépjárművel kapcsolatban érkezett bejelentés a rendőrségre szerda délelőtt. Az autó szélvédőjéről a regisztrációs matrica is hiányzott,...Szombaton indul az Ars...
Az Ars Sacra Alapítvány hatodik éve szervezi a Templomok Éjszakáját és a Szakrális Művészetek Hetét. A két eseménysorozat közös új neve Ars Sacra Fesztivál. A programsorozat időpontja:...Vádat emelt az ügyészség a...
Vádat emelt az ügyészség a napokban azon mozsgói orvvadász ellen, aki egy természetkedvelőt brutálisan megölt, egy vadászt pedig súlyosan megsebesített márciusban a baranyai Magyarlukafa...Határon Túli Magyarok...
A két évtizedes hagyományokkal rendelkező Határon Túli Magyarok Fesztiválja idén szeptemberben is várja az érdeklődőket. A pécsi, szeptember 17-22 között...Magyarnak Pécs, osztráknak...
A Nyolcak csoport nemrég Pécsett kiállított alkotásaiból nyílt bemutató kedden Bécsben, a Bank Austria Kunstforumban. A budapesti Szépművészeti Múzeummal és a Magyar Nemzeti...A Tükénél cáfolják, hogy a...
Mint arról beszámoltunk, szeptember elején lángra kapott egy helyi járatú Mercedes busz Pécsett. A tűzoltók jelenleg is...
A letartóztatás feltételeinek hiánya miatt engedték ki B. Ferencet
Az előzetes letartóztatás feltételeinek hiánya miatt került szabadlábra az a férfi, akit múlt héten fogott el a rendőrség a pécsi roma önvédelmi szerveződéssel összefüggésben. Petréteiné Malomsoki Csilla, a Baranya Megyei Főügyészség helyettes vezetője kedden az MTI megkeresésére elmondta: a rendőrség előterjesztést tett ugyan B. Ferenc előzetes letartóztatására, de az ügyészség úgy látta, ennek nincsenek meg a feltételei.Az ügyész indoklása szerint a 45 éves férfit kisebb súlyú bűncselekménnyel, olyan vétséggel gyanúsítják, amelynek elkövetőit a törvény két évig terjedő...A dél-dunántúli régió iparának helyzete is téma volt Pécsett
Az Ipari Parkok Versenyképességi Díj 2012-es kiírásával párhuzamosan az Ipari-, Tudományos-, Innovációs és Technológiai Parkok Egyesület (IPE) az Iparfejlesztési Közalapítvánnyal (IFKA) közösen regionális tájékoztatókat tartott, melynek keretében Pécsett is járt az egyesület képviselete. A pécsi esemény szeptember 7-én került megrendezésre, az IPE, az Iparfejlesztési Közalapítvány és a dél-dunántúli régió ipari parkjainak részételével.Az eseményt Dr. Lux Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának tudományos munkatársának előadása nyitotta meg, melynek...Egymillió négyzetméteren folyik majd aknamentesítés Baranyában
Befejeződött a horvát-magyar aknamentesítési program első, felderítési szakasza, amelynek részeként a szakemberek digitális aknatérképet készítettek. 80 kilométernyi határszakaszt vizsgáltak át, megjelölve a térképen azokat a helyeket, ahol robbanószerkezetek lehetnek. Huszonhat területen van a Dráva és a Duna kifolyása közötti zöldhatárszakaszon feltételezett aknamező mintegy 1 millió 7 ezer négyzetméteren, itt kell a következő fázisban szükség esetén mentesíteni - mondta a Kossuth rádiónak Bózsing György alezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság határrendészeti...A rovat további témái
- Terítéken volt Pécs közbiztonsága is hétfőn este a parlamentben
- Gárdisták Pécsett: új vezetőjük van, kivágtak egy nácit, és szigetvári vonulásra készülnek
- Magyar Nap Eszéken – pécsi támogatással és részvétellel
- A pécsi elsősegélynyújtók voltak a legfelkészültebbek
- Maradt a Széchenyi a Király utcában és nem költöznek el a jövőben sem máshová
- Javul a pécsi társasházak tűzvédelmi biztonsága
« Előző
35019 | 35046 | 35073 | 35100 | 35127 | 35154 | 35181 | 35208 | 35235 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Újabb öt évig Horváth Zsolt vezeti a...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Így vert át a palánkon egy pécsi...
- Több mint tizennyolcezren...

