Szili Katalin: az új választási rend társadalmi feszültséget okoz
A pécsi politikus szerint a választási eljárás kormánypártok által javasolt átalakítása a választójog szűkítését eredményezi, ezért már most társadalmi feszültséget kelthet. A volt házelnök, jelenleg független parlamenti képviselő, a Szociális Unió elnöke szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében helyes lépésnek nevezi a határon túl élők szavazati jogának biztosítását és az ajánló szelvények rendszerének eltörlését, amit - írta - korábban elsők között kezdeményeztek. Ugyanakkor aláhúzza, ezek nem feledtethetik a javaslat negatívumait, így például azt, hogy az aláírásos...Több mint 10 ezren látták Pécsett a megkerült Csontváryt
Vasárnapig láthatja a közönség Pécsen Csontváry Kosztka Tivadar Szerelmesek találkozása (Randevú) című, idén tavasszal ellopott, majd megkerült festményét. Fabényi Júlia, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője szerdán, Pécsen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a hét végén lejár a kölcsönzés ideje, ezért a június 15-én, a Csontváry Múzeumban kiállított művet vissza kell adni a tulajdonosának.Megjegyezte: a festmény kiállításához tárlatvezetések és előadások is kapcsolódtak, a múzeum ez idő alatt több mint 10 ezer látogatót fogadott.Az 1902 körül készült Szerelmesek...Huszonhárman tesznek állampolgári esküt Pécsett
Szeptember 27-én, csütörtökön állampolgári eskütételre kerül sor a Boldogság házában. A honosításra váró huszonhárom személy Csizi Péter alpolgármester előtt teszi le az esküt.Finneket tüntet ki Pécs a...
Pécs önkormányzata szeptember elsejei ünnepi közgyűlési ülésén „Városháza emlékérem" adományozásával...
Együttműködés Baranya és a...
Elkezdődik a munka a Baranya Megyei Önkormányzatnál is, a képviselő-testület soron következő ülésére szeptember 26-án kerül sor a Megyei Intézményfenntartó Központ dísztermében. A...Két gyilkossági per is...
A Pécsi Törvényszék két, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette ügyében folytat tárgyalást szeptember 26-án - tájékoztatott Hajdu István sajtószóvivő. A Pécsi Törvényszék...Kihelyezett bizottsági...
Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottsága kihelyezett ülést tart szeptember 27-én (csütörtökön) 13 órai kezdettel a kővágószőlősi...Kukatúra: egy nap, amikor...
Az ország több pontján, egy nyitott nap keretében lehetőség nyílik mindenki számára, hogy a kulisszák mögé pillanthasson, és a saját szemével győződhessen meg róla, mi történik a...400 milliós állami...
Jóváhagyta a nemzeti, illetve kiemelt minősítésű, önkormányzati fenntartású előadóművészeti szervezetek jövő évi központi költségvetési támogatását Balog Zoltán, az emberi erőforrások...A volt Megyei Kórház épületébe költözött a háziorvosi ügyelet
Október 1-től új helyen, a PTE Klinikai Központjában (volt Megyei Kórház), a Rákóczi út 2. alatt (bejárat a Szendrey Júlia utca felől) várja Pécs és kistérsége betegeit a felnőtt háziorvosi ügyelet, melyet a város és az egyetem közösen működtet. Pécsett és vonzáskörzetében több mint 180 ezer ellátottat tartanak nyilván. Mostantól valóban a 21. század igényeinek megfelelő ellátást kaphatnak a betegek, hiszen a háziorvosi ügyelet, a sürgősségi centrum és minden szükséges diagnosztikai berendezés egy helyen van - mondta Pécs alpolgármestere. Csizi Péter hangsúlyozta: mostantól a...
Színpadra vitték a pécsi nemzetiben Picasso kalandjait
A legendás kultuszfilm, a Picasso kalandjai ismét életre kel a színpadon: Pécsett, Méhes László rendezésében. Az abszurd játék ezúttal a pécsi közönség rekeszizmait veszi igénybe péntektől. Az érdeklődés óriási, a tavalyi Csárdáskirálynő után az újabb pécsi Méhes-siker borítékolható.Bemutató: 2012. szeptember 28-án pénteken 19.00 órakor a Pécsi Nemzeti Színház KamaraszínházábanRendező: Méhes László Jászai-díjasTársrendező-koreográfus: Horgas ÁdámDíszlettervező: Rózsa IstvánJelmeztervező: Horváth KataPablo Picasso: Hajduk Károly Jászai-díjasIngrid Guggenheim: Uhrik Dóra...Teltházat vonzott az interaktív vetítés az Urániában
Nagy érdeklődés övezte szeptember 24-én az Urániában a Kiddo című interaktív film magyarországi bemutatóját. Arad Város Napján négy vetítés során alakíthatta a közönség a fiatal boxolóhölgy életének epizódjait. Az esemény a Dél-dunántúli Filmalap, az Aradi Filmalap, az ONO Pictures és Pécs Város Önkormányzatának szervezésében valósult meg. A rövidfilm után az alkotás egyik producere, Onoriu Felea készséggel válaszolt a nézők kérdéseire és elmondta, jövőre a Kiddo-ból nagyjátékfilmet készítenek, melynek nyolc befejezése lesz. A filmes szakember az interaktív moziban látja az iparág...Lejtősakna, légakna - a...
A Wildhorse Energy Hungary a bányászattal kapcsolatos technikai fogalmak magyarázatával segíti a tervek megértését - olvasható a cég sajtóközleményében, amelyet az alábbiakban közlünk....Újból falat pingáltak a...
A Pécsi Szín-Tér Egyesület Murál Morál Mező csoportja augusztus 28. és szeptember 5. között második falfestő projektjét valósította meg a pécsi börtön fiatalkorú fogvatartottjainak 11 fős...Másodfokon folytatódik a...
Másodfokon folytatódik a két halálos áldozatot követelő, 2008. novemberi pécsi kézigránátos gyilkosság vádlottjainak pere: a...
"Példamutatás a...
Az 1992-ben alakult Pécs-Normandia LIONS Club 1994 óta végez társadalmilag hasznos tevékenységet, a szülőszállás fenntartását, ahol a Pécsett kezelt leukémiás és tumoros gyermekek,...Kocsis Zoltán idén már...
Betegsége miatt nem vezényelheti a Pannon Filharmonikusokat Kocsis Zoltán a zenekar október 25-i pécsi hangversenyén, és a...
Olvasói levél: "befizettem...
Egy olvasónk az alábbi levelet juttatta el a pécsi közétkeztetést nemrégiben elnyert Hungast Dél-Magyarország Kft.-hez - majd szerkesztőségünkbe. Mint írja, szerinte egyöntetű szülői...„Sajnos minket nem kérdeztek meg" - A Marx útiaknak nem Wass Albert fáj, hanem a döntés módja
Többségében nem örülnek az október elsejétől Wass Albert nevét viselő pécsi Marx út lakói a névváltoztatásnak - legalábbis azok, akiket helyben sikerült megszólaltatnia a Pécsi Újság.hu-nak. Általában feleslegesnek és pénzkidobásnak tartják a változtatást. Legtöbbjük megjegyezte, bár az erdélyi író ellen nincs kifogásuk, megszokták a régi nevet, s ha már mindenképpen át kellett nevezni az utcájukat, jobban örültek volna egy pécsi személyiségnek. - Sajnos nem kérdezték meg tőlünk, hogy szeretnénk-e megváltoztatni az utca nevét - adott hangot véleményének egy középkorú hölgy,...
Arccal a háztartászöldítés felé - az Uránbányász téren
A klímatudatos hajósokkal az ország kilenc nagyvárosában - így Pécsen is - már személyesen is találkozhatnak az érdeklődők, hiszen szeptember 20. és 29. között az Expedíciózz a háztartásodban kampány újra bejárja az országot rendezvényeivel. Az Expedíciózz a háztartásban kampány öt fő témakörre épül: az öko-építészetre, a környezetkímélő háztartási vegyi-anyagok használatára, a hulladékcsökkentés módozataira, az energiatakarékosságra és a víztakarékosságra. A helyi környezeti tanácsadók utcai standjainál kilenc városban javaslatokkal, információkkal, kiadványokkal vértezik fel a...Tiffán kormányülésen számolt be az Ős-Dráva Programról
Tiffán Zsolt, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke a kormány legutóbbi ülésén számolt be az Ős-Dráva Program eddigi és a közeli jövőben tervezett lépéseiről. A kormányülésen Orbán Viktor miniszterelnök és a kabinet tagjai is nyilvánvalóvá tették, továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a térség felemelkedését célzó programra, amit ezúttal is támogatásukról biztosítottak - olvasható a Baranya Megyei Közgyűlés közleményében.Amint az ismert, a közelmúltban 2020-ig összesen huszonöt milliárd forintot hagyott jóvá a kormány az Ős-Dráva programra. A támogatást két részletben biztosítják,...A rovat további témái
- Továbbra is jól lépcsőznek a pécsi tűzoltók
- Három részeg csépelte egymást Kertvárosban
- Dickens a középpontban a Brit Ősz programsorozatában
- Ritkítja rendezvényeit az Értelmiségi Klub, "egyre kevésbé érdekli az embereket a politika"
- Pécsett csak a közbeszerzések 9 százalékát nyerik helyi vállalkozók, Debrecenben viszont a felét
- Szászváron versenyeztek a megye tűzoltóegyesületei
« Előző
34911 | 34938 | 34965 | 34992 | 35019 | 35046 | 35073 | 35100 | 35127 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- PTE: közösségi adatgyűjtés indul...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Több mint tizennyolcezren...
- Így vert át a palánkon egy pécsi...

