A Mohács alatti Udvarnál is felgyorsult a határátkelés Horvátország csatlakozása óta
Jóval kedvezőbb feltételek vonatkoznak azokra, akik július elseje, tehát Horvátország Európai Uniós csatlakozása óta utaznak déli szomszédunkhoz. A technikai részletekről és a változásokról is kérdezte a Mohácsi Újság.hu Garamvári Gábor alezredest, Mohács rendőrkapitányát. Az alábbiakban partner lapunk, a mohácsi hírportál cikkét ismertetjük meg a Pécsi Újság.hu olvasóival. - A vámosok már levonultak az udvari határátkelőről, a folyami határt ez azonban Szerbia okán még nem érinti - tette világossá a kapitány. - A ki- és belépést a rendőrség ezek után is ellenőrizni...
Forradalmi regényt mutatnak be a Zsolnay-negyedben
Bitó László "Örökség" című 56-os regényének és "A Névtelen evangéliuma" második kiadásának bemutatóját tartják a Zsolnay Kulturális Negyed Apostolos termében július 9-én. A könyveket ismerteti és a szerzővel beszélget Marianna Daisy Birnbaum, a UCLA emerita professzora és a Közép Európai Egyetem Középkori Tanszékének vendégprofesszora. A beszélgetést bevezeti Méhes Károly író.Új mentőállomásokat építenek Baranya megyében
Baranyában három új mentőállomás épül, négyet pedig korszerűsítenek az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) fejlesztési programjának keretében. Buda Péter, a mentőszolgálat dél-dunántúli orvos igazgatója hétfőn Pécsett sajtótájékoztatón elmondta: 2014. augusztus végére Pécsváradon, Sásdon és Szentlőrincen lesz új mentőállomás, Komlón, Pécsen, Sellyén és Siklóson a meglévő ingatlanokat modernizálják. Kiemelte, a felújítások keretében energetikai korszerűsítést hajtanak végre, bővítik a garázsokat, azokban egyebek mellett mosó- és fertőtlenítőhelyiségeket alakítanak ki. Buda Péter szólt...
Katasztrófavédők dolgoznak...
Árokba hajtott és felborult egy veszélyes anyagokat szállító teherautó a 67-es úton, Szigetvár és Kaposvár között hétfőn, teljes útzár van érvényben - tájékoztatta a Baranya Megyei...Jobbakká válnak-e...
Noha jó néhány oktatási intézményben tartanak már erkölcstan és etikaórákat, a tavaly elfogadott új Nemzeti Alaptanterv...
A társasházak kötelessége,...
Felháborodásának adott hangot munkatársunknak egy pécsi közös képviselő, aki arról panaszkodott, hogy a házuktól húsz...
Szili Katalin ösztönözné a...
A fiatal diplomások gyermekvállalását ösztönző törvénymódosító javaslatot nyújtott a parlament elé Szili Katalin független...
Erdő Péter Máriagyűdön...
A valláshoz kötődő építmények, alkotások védelmének fontosságára hívta fel a figyelmet Erdő Péter a Siklóshoz tartozó Máriagyűdön vasárnap. A bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a...Pécsi iskolákban is...
Testi sértés, garázdaság, rablás, zsarolás, zaklatás - csak néhány bűncselekménytípus azok közül, amelyek Baranyában is...
170 millió forintból korszerűsítik a pécsi gyermekotthont
170 millió forintot nyert az önkormányzat a Pécsi Gyermekotthon és Gyermekek Átmeneti Otthona korszerűsítésére egy TIOP-pályázaton. A projekt megvalósításához elnyert pénz elszámolására 100 százalékos támogatásintenzitás mellett nyílik lehetőség, azaz az önkormányzatnak nem szükséges önerőt biztosítania. A munkálatok a közbeszerzések lezárulta után kezdődhetnek el.
150 euróért csempészett volna embereket egy pécsi férfi
Bécsig kellett volna eljuttatnia egy pécsi férfinak három illegális határsértőt, de nem jutott messzire: a határrendészet járőrei még a határ közelében, Csikéria külterületén elfogták. A bűncselekmény még áprilisban történt, a rendőrök nemrég fejezték be a nyomozást az ügyben - olvasható a police.hu oldalon. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya büntetőeljárást folytatott embercsempészés bűntett elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt H. Szilveszter 24 éves pécsi lakos ellen. A férfi a rendelkezésre álló adatok alapján azzal gyanúsítható, hogy...Kecskés László lett a jogi kar új dékánja: nem könnyű a helyzet
Július elsején kezdte meg munkáját Dr. Kecskés László, a Pécsi Tudományegyetem Állam - és Jogtudományi Karának új dékánja. Az MTA levelező tagja, számos tudományos könyv írója, egyben a Polgári Jogi Tanszék vezetője meggyőző, kétharmados többséggel nyert a választáson. A professzornak nem lesz könnyű dolga, hiszen idén csaknem ötven százalékkal kevesebben jelentkeztek a fakultásra, mint az elmúlt évek során, így a képzési profil bővítésével próbál több hallgatót a karra csábítani. - Elismert professzorként miért pályázott a dékáni posztra? Mi motiválta? - Az oktatók egy csoportja...
Az Együtt-PM Pécsett is...
Az Együtt-PM szövetség véget vet a demokráciadúlásnak - mondta Jávor Benedek, az Együtt-PM társelnöke a szövetség...
Megint drogosokat kaptak el...
A Pécsi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást F....
Ökosulit nyitottak...
A pécsi önkormányzat, a Kertvárosiak az Élhető Kertvárosért Egyesület és az Ökováros - Ökorégió Alapítvány, valamint a Pécsi...
Bányászlámpák fényében...
Különleges, éjszakai lovas és fogathajtó versenynek ad otthont Komló július 13-án. A távlovas és távhajtó futam mottója a...
A 63. Vasutasnapot tartják...
A pécsi Vasutas Művelődési Ház hatvanharmadik alkalommal is megrendezi a szokásos évi Vasutasnapot július 13-án, szombaton. A...
Elkószált egy autista fiú...
Egy nagymama tett bejelentést a rendőrségen július 4-én délután, mert 8 éves unokájának nyoma veszett - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. Az aggódó nagyszülő elmondása...Egy pohár bor is jár a jazzkoncert hallgatóinak a Zsolnay-negyedben
Csepregi Gyula és Rátonyi Róbert, Magyarország két jazzikonja tart lemezbemutatót július 11-én a Zsolnay-negyedben. Egy rendkívüli finom, elegáns és fesztelen társasjátéknak lehetnek részesei azok, akik ellátogatnak a páros "Private Conversation" című albumának lemezbemutatójára július 11-én 21 órakor a Zsolnay Negyed Pirogránit udvarába.Hangulatos interpretációk, kifinomult gondolatok, érzelemgazdag és ragyogóan invenciózus kompozíciók, improvizációk; a két hangszer közötti dialógusok alázatos egymásba fonódásával.Minden megváltott jegy mellé jár egy pohár bor...
A hét végére beborul: Baranyában felhőszakadással is számolhatunk
A hétvégén is meleg lesz, 30 Celsius-fokos maximumok várhatók, de többfelé előfordulhatnak záporok, zivatarok is - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú előrejelzésében. Pénteken a többórás napsütés mellett helyenként erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet, és elszórtan záporok, zivatarok alakulnak ki. Egy-egy intenzívebb zivatart felhőszakadás is kísérhet, emiatt péntekre több megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. E szerint Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar,...Rontják a városképet a megállító táblák, ezért szigorít a pécsi önkormányzat
Idén nyártól szigorúbban szabályozzák a vendéglátóhelyek és a különböző árusítók megállító tábláira vonatkozó előírásokat. Csaba Ders városi főépítész érdeklődésünkre azt mondta, a biztonságos közlekedés és a városkép védelme érdekében szabják meg, ezentúl hova, milyen méretű és kinézetű vendégfogó helyezhető ki. A zsűrizést a városfejlesztési bizottság végzi majd. Meglehetősen kaotikus képet fest a pécsi belváros egy-egy forgalmasabb nyári napon, a kitelepült vendéglátósok, illetve a vendégcsalogatónak szánt táblák miatt szinte alig férnek el a járókelők. A problémát orvosolni...
A rovat további témái
- Kigyulladt a Fema tetőszerkezete, nehezen ment az oltás - VIDEÓVAL FRISSÍTVE
- Ítélet születhet a Maxim-béli késes gyilkosság ügyében
- Tűzoltósisakot húztak a pécsi törpfocisták
- Újabb értékes római kori leletekre leltek egy pécsi ásatáson
- Javul a távolsági buszközlekedés Pécs és több nagyváros között
- Előzetesben marad a 15 évvel ezelőtti gyilkosság gyanúsítottja
« Előző
32697 | 32724 | 32751 | 32778 | 32805 | 32832 | 32859 | 32886 | 32913 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ahol meg-megáll az idő: a pécsi...
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...
- Csaknem félmillió külhoni magyar...
- A Dél-Dunántúlon hullott a legtöbb...
- Pécsre indult egy szigetvári nő,...
- Elkelt az egykori pécsbányai kórház
- Íme, így néznek ki a pártlistás...
- Orbán Viktor: legyen béke, szabadság...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Elkészült az új menetrend, így...

