75 kormányablak ügyintézőt képeztek ki Baranyában
2013. július 18. csütörtök 14:04

Az alábbiakban Dr. Hargitai János kormánymegbízott közleménye olvasható a kormányablak ügyintézők oktatásáról.
"Ügyfél, ügyfél, ügyfél ... Ők számunkra a legfontosabbak. Ezt hangsúlyoztam ma a Baranya Megyei Kormányhivatal rendezvényén, amelyen 75 kormányablak ügyintéző féléves képzés és sikeres záróvizsga után ünnepélyes keretek között átvette bizonyítványát.
Baranya megyében jelenleg Pécsett működik kormányablak. A járási hivatalok és az azokban jól működő okmányirodák létrehozása fontos feladatunk volt, viszont a kormányablakok számának növelése kiemelt kormányzati célkitűzésként igen jelentős teendőink és céljaink között szerepel a megyeszékhelyen, a járási központokban, a vidéki centrumokban. A most bizonyítványt szerzett munkatársaink a munkájukhoz szükséges elméleti ismeretek mellett megszerezték azokat a készségeket és gyakorlati tudnivalókat, amelyekkel felvértezve nemcsak teszik a dolgukat, hanem képesek lesznek olyan személyes kontaktust kialakítani a kormányablakokban hivatalos ügyeiket intéző ügyfelekkel, amelynek során teljes körű tájékoztatást adnak, ügyet indítanak és ügyet intéznek, a tegnapiakhoz képest jobban kiszolgálják őket. Reményeim szerint munkájukban nemcsak a tudás, hanem ugyanolyan mértékben az empátia is jelen lesz. Ezzel és csakis ezzel érhető el, hogy megelégedett állampolgárok távozzanak a kormányablakokból.
Sokat várok a kormányablak ügyintézőktől, hiszen a jelenlegi 150 ügykör helyett jövő év végére megközelítően 2600 ügykörben kell eredményesen és gyorsan eljárniuk, megoldva a hozzájuk forduló ügyfelek problémáit. Ők első számú garanciái lehetnek a magas színvonalú államigazgatási munkának, nap mint nap ők az egyik igen fontos alakítói az állam megítélésének.
A rendezvényen köszöntötte a képzést sikeresen befejező hallgatókat Méhes Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem központvezetője, valamint Kovács Sándorné a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal területi közigazgatási szervek irányításáért felelős koordinációs igazgatója."
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ahol meg-megáll az idő: a pécsi...
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...
- Csaknem félmillió külhoni magyar...
- A Dél-Dunántúlon hullott a legtöbb...
- Pécsre indult egy szigetvári nő,...
- Elkelt az egykori pécsbányai kórház
- Íme, így néznek ki a pártlistás...
- Orbán Viktor: legyen béke, szabadság...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Elkészült az új menetrend, így...

