Laptopot akart lopni két pécsi férfi, a zsaruknál kötöttek ki
A Pécsi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást P. Sándor 19 éves és K. Gábor 25 éves pécsi lakosokkal szemben - közölte a police.hu szombaton.A rendelkezésre álló adatok szerint a férfiak péntek délután Pécsett, az egyik nagyáruházból egy hordozható számítógépet próbáltak meg eltulajdonítani úgy, hogy arról az áruvédelmi eszközt levágták. A rendőrök a két férfit elfogásukat követően a Pécsi Rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták.Képünk illusztráció.
Tovább terjeszkedik a Pécsett is gyártó Huawei
A Huawei több mint 180 kereskedelmi LTE- (Long Term Evolution-) hálózat fejlesztésére kötött szerződést 2013 májusáig világszerte, és 85-öt állítottak már üzembe - közölte a cég pénteken az MTI-vel. A cég a jelenleg legkorszerűbb távközlési hálózati technológiát már hat kontinens 80 fővárosánál és a világ kilenc vezető pénzügyi-kereskedelmi központjánál alkalmazta. A kínai Huawei, az információs és telekommunikációs technológiák (IKT) egyik vezető globális szolgáltatója, 150 országban 150 ezer alkalmazottat foglalkoztat. Jelenleg 16 kutatás-fejlesztési központot és 28 megosztott...
Nyolcvannyolc vámosnak mennie kell a Dél-Dunántúlról Horvátország EU-csatlakozása után
Hétfőtől, azaz július elsejével Horvátország is csatlakozik az Európai Unióhoz, amelynek előestéjén Pécsen nagyszabású ünnepséget tartanak az alkalomból. A csatlakozás számos téren hoz majd könnyebbséget mind déli szomszédaink, mind a mi számunkra - 88 vámosnak azonban megszűnnek a feladatai a régióban, nekik máshol találnak majd helyet. Ljiljana Pancirov (képünkön), Horvátország pécsi főkonzulja szerint különben az oktatásban, a turizmusban és a szociális munka területén erősödhetnek a kapcsolatok. Több szempontból is jól járunk Horvátország Európai Unióhoz való csatlakozásával....
A nők elleni pécsi...
A szezonális menetrend mellett az idei nyáron más újításokra is sor került a Tüke Busz Zrt. háza táján. Úgynevezett...
Egymilliárd forintból...
Új szárnnyal bővül a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház épülete: a mintegy egymilliárd forintból jövő februárra...
Elítélhetik az újszülöttjét...
Július elsején ítélet születhet a Pécsi Törvényszéken a V. M. ellen 14. életévét be nem töltött személy elleni emberölés bűntette miatt indult eljárásban - tájékoztatott Hajdu István...Két pécsi alapítványt...
Magyar civil szervezetek hozták el a legtöbb díjat az Erste Alapítvány Társadalmi Integrációs Díjának gáláján, a 35 díjból nyolc került Magyarországra - közölte pénteken az alapítvány. A...Permetezik a...
A BIOKOM Kft. megkezdte a pécsi közterületeken lévő vadgesztenyefák permetezését aknázómoly kártevő ellen. A beavatkozásra az éjjeli órákban kerül sor, este 10 órától másnap hajnal 4-ig....Férfiak vitték el a Mohács...
Mint rendőrségi hírre hivatkozva tegnap megírtuk, eltűnt a 16 éves Zoók Klaudia a Mohács melletti Marázáról június 24-én, hétfőn. Most egy a közösségi oldalakon keringő információt...Ilyen nincs: bevásárlóközpont tetőszerkezetét kezdték bontani
A Pécsi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást M. Zoltán 20 éves, M. Sándor 23 éves, valamint Sz. Gábor 29 éves pécsi lakosokkal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfiak június 27-én, csütörtök este Pécsett egy bevásárlóközpont tetőszerkezetét bontani kezdték, majd a bontásból származó fémhulladékot megkísérelték eltulajdonítani. Az állampolgári bejelentésre kiérkező rendőrök a három férfit a helyszínen elfogták, majd a Pécsi Rendőrkapitányságra előállították. Ellenük szabadlábon hagyásuk mellett...Belehalt a gázolásba a kutyája után az útra lépő férfi a Komlói úton
FRISSÍTVE. Közúti közlekedési baleset történt Pécsett a Komlói úton. Egy kutyáját sétáltató férfi lépett le az úttestre ebe után, egy arra tartó személyautó elé. Sajnos az esetnek tragédia lett a vége: a gyalogos belehalt a gázolásba.Az autós már nem tudott megállni, a gyalogost elütötte. A mentők a súlyos sérülésekkel elgázolt férfit megpróbálták megmenteni, de nem jártak sikerrel. A baleseti helyszínelés teljes útzár mellett folyt, kerülni a mellékutcákon lehetett. Képünkön: Szabálytalanul közlekedő gyalogost gázoltak el Pécsen. Letakart holttest Pécsen a Komlói úton...
Meglepetéssel készül a pécsieknek a 20 éves Tourinform
Július 1-jén ünnepli huszadik születésnapját a pécsi Tourinform iroda, illetve annak elődje, a Baranya Megyei Tourinform. Ebből az alkalomból meglepetéssel várja a turistákat a város főterén található iroda.Július 1-jén, hétfőn 14 órától ingyenes pécsi városnéző sétára hívja az éppen Pécsett tartózkodó vendégeket a város turisztikai házigazdája, az Irány Pécs Nonprofit Kft. A városnézés a pécsi Tourinform iroda elől indul 14 órakor (Széchenyi tér 7.) és másfél óra múlva ugyanott ér véget. Minden érdeklődőt apró meglepetéssel várnak.A hungarikumokról...
A hungarikumoknak az európai gasztronómiában betöltött szerepével és a magyar ételekkel, borokkal foglalkozik az Európai Bor- és Gasztronómiai Egyesületek Szövetségének (CEUCO) szombaton,...Eltűnt mohácsi lányt...
A Mohácsi Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi a képen látható 16 éves Zók Klaudiát, aki 2013. június 25-én a reggeli...
Rezsicsökkentés: ami jó a...
A kormány által útjára indított rezsicsökkentési akció a tervek szerint folytatódik az év második felében is. Németh Lászlóné...
Ítélet születhet az...
A Pécsi törvényszéken július 4-én folytatódik W. Gy., a pécsi egyházmegye volt vagyonkezelője ellen hűtlen kezelés és más...
Kultúrpikniket rendeznek a...
Június 28-án, pénteken délután tartják Pécsett, a nyugati várfalsétányon az I. KultúrPiknik elnevezésű rendezvényt, amely...
Pécsi intézetvezető...
Könyvesné Sarkadi Margit, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Nukleáris Medicina Intézetének intézetvezető szakasszisztense kapta idén a járóbeteg-ellátás kategóriában az...Már nyáron jelentkezni kell a virágárusító helyek sorsolására
Ebben az évben a Pécsi Köztemető Északi és Déli bejárati kapujánál lévő közterületre (kijelölt, számozott helyekre) a halottak napi virág (gyertya, koszorú) árusítási helyeket sorsolással osztják el - tájékoztatja az érintetteket alább közölt felhívásában a BIOKOM. A sorsolás helye: a BIOKOM Siklósi úti Irodaháza (7632 Pécs, Siklósi út 52.) A sorsolás időpontja: 2013. szeptember 9. hétfő, 9.00 óra A sorsoláson való részvétel feltételei: - a fenti helyre a kérelmeket 2013. augusztus 17. napjáig kell társaságunk címére eljuttatni: BIOKOM Nonprofit Kft. 7632 Pécs, Siklósi...Ingyen ne játsszanak pécsi zenekarok! - Fekete Kálmán berágott és árkartellt akar
„Mivel híre jött, hogy egyre több pécsi zenekar vállal ingyen fellépéseket, javaslom, fogjunk össze, alakítsunk árkartellt és vessünk végett ennek az áldatlan állapotnak, és nagyon rossz szokásnak" - javasolja felhívásában Fekete Kálmán, a PMD Blues Band alapító tagja. A pécsi zenész azt szeretné eléri muzsikustársainál, hogy „találja ki mindenki, mennyi az a jelképes összeg, amiért fellépést vállal, de ingyen ne zenéljünk". Fekete Kálmán szerint mára számos vendéglátós vérszemet kapott, mert pár banda (a PMD-s közel tizenöt ilyen zenekarról tud) ingyen...
Baleset miatt teljes útzár van a 66-os főúton
Közúti közlekedési baleset történt a 66-os számú főközlekedési úton Oroszló közelében. Az elsődleges adatok szerint három gépjármű ütközött össze. A balesetben két személy könnyű sérüléseket szenvedett. A helyszínelés idejére a 66-os úton teljes útzár van érvényben.A rovat további témái
- Vádat emeltek Páva Zsolt lányának támadója ellen, akár tizenhat évet is kaphat a brutális tettért
- Fiatal pécsi szobrászok tárlata nyílik a Pécsi Galériában
- Beremend is helyszíne lesz az idei Ördögkatlan Fesztiválnak
- Pécsett üléseznek az európai gasztroegyesületek vezetői
- Pécs is versenybe száll az Év Turisztikai Központja címért
- Hoppál elnök maradt, Páva, Nagy, Bognár és Decsi az alelnökök
« Előző
32751 | 32778 | 32805 | 32832 | 32859 | 32886 | 32913 | 32940 | 32967 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...
- Ahol meg-megáll az idő: a pécsi...
- A Dél-Dunántúlon hullott a legtöbb...
- Csaknem félmillió külhoni magyar...
- Pécsre indult egy szigetvári nő,...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Elkelt az egykori pécsbányai kórház
- Elkészült az új menetrend, így...
- Íme, így néznek ki a pártlistás...

