A rendőrök szerint traffipax kell, nem elég a sebességkorlátozás

A rendőrök szerint traffipax kell, nem elég a sebességkorlátozás Baranya megyében 2013. első félévében a személyi sérüléssel járó balesetek nagy része gyorshajtás miatt következett be. A mindennapos közlekedésben azonban adódhat olyan balesetveszélyes forgalmi helyzet, amelyből a résztvevők rutinossága, hárítása miatt nem történik baleset. Emiatt szükséges betartani a sebességkorlátozást, nem azért, mert az utak mentén sebességet mérnek - írta közleményében a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya. Kísérletet is végzett ezzel kapcsolatban a hatóság: először csak sebességkorlátozó táblát helyeztek ki az út mellé, ekkor...

Itt térkép és a lista arról, hol vehet hétfőtől Pécsen cigit

Itt térkép és a lista arról, hol vehet hétfőtől Pécsen cigit Július elsejétől az összes pécsi nemzeti dohánybolt megkezdhette működését, miután a NAV rábólintott az engedélykérelmekre. A trafikok elhelyezkedését szemlélve megállapítható, hogy alaptalanok voltak azok a félelmek, amelyek szerint egész városrészek maradhatnak cigaretta nélkül. Cikkünk végén az új pécsi trafiklista címeit is közöljük. Mentse tehát a cikket a számítógépén a kedvencek közé, ha számít rá, hogy megszorulhat, esetleg az okostelefonjában is rögzítheti, hogy hová menjen, ha a közelben szeretne cigarettát venni!  Pécsett a 79 bolt közül a belvárosban 30,...

Pécsen 231 gyermek kap meleg ételt nyáron

Pécsen 231 gyermek kap meleg ételt nyáron Az új földtörvény értelmében csak szigorú feltételekkel vásárolhatnak magyar földet külföldi állampolgárok - mondta Hoppál Péter, fideszes országgyűlési képviselő a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján. A Fidesz parlamenti képviselője hangsúlyozta: a magyar föld nemzeti kincs, ezért a kormány az új földtörvény megalkotásával arra törekedett, hogy azt a lehetőségekhez mérten a lehető legjobban védelmezni tudja. Emlékeztetett: hazánknak az Európai Unió szabályai szerint 2014 május elsejétől kell biztosítania a lehetőséget, hogy az EU állampolgárai Magyarországon...

Az ormánságiak szerint idén...

Az ormánságiak szerint idén kilencven forintig is lemehet a dinnye kilójának ára Július huszadikától indulhat az igazi dinnyeszezon Baranyában, ekkortól kerül ugyanis nagyobb mennyiségben a piacokra az...

Fejleszteni kell a fürdőket...

Fejleszteni kell a fürdőket - mondta Hoppál Harkányban Egyre nő az érdeklődés a fürdők iránt, ez pedig szükségessé teszi ezen létesítmények folyamatos fejlesztését, a Széchenyi...

Czomba Pécsett: példa...

Czomba Pécsett: példa nélküli a kkv-knak szánt 13 milliárd Nemcsak 6500 új állás létrehozásához, hanem 13 ezer megtartásához is hozzájárul a Nemzetgazdasági Minisztérium mikro- kis- és...

Utcaművészeti fesztivál: a...

Az utcaművészet minden formája megtalálható lesz a pécsi belvárosban a következő három hét során a hagyományteremtő céllal útjára indított Hangulatsziget fesztiválon, amely során...

Felhőszakadásra,...

Felhőszakadásra, zivatarokra figyelmeztetnek Baranyában Csütörtökön hidegfront érkezik, az ország nagy részén többfelé várható heves zivatar és felhőszakadás, ezért három északkeleti...

Meglesz Postavölgyben a...

Meglesz Postavölgyben a zöld pont, az ellenzők már alig morgolódnak Javában zajlik az építkezés Postavölgyben, az eredetileg hulladékudvarnak tervezett, majd a tiltakozások nyomán úgynevezett...

Földi, melegködös szúnyoggyérítést tartanak a héten Pécs régi kertvárosi részén

Földi, melegködös szúnyoggyérítést tartanak a héten Pécs régi kertvárosi részén Melegködös szúnyoggyérítést végez a BIOKOM Kft. most hétvégén a régi Kertvárosban (Táncsics Mihály utcában, Móra Ferenc utcában, Keszüi úton, a Megyeri út Móra Ferenc utca és Keszüi út közé eső szakaszán, illetve az azt körülvevő kis utcákban), összesen 77 hektáron - tájékoztatott a társaság. A légi (repülőgépes) kémiai szúnyoggyérítés mellett - amely nagyobb terület esetén eredményes -, az idei évben is sor kerül földi (gépjárműves) kémiai gyérítésre, amely módszer kisebb terület esetén hatásos, amikor jól lokalizálható a szúnyogokkal fertőzött terület. A védekezés oka, hogy...

Munkaügyi kirendeltség épül az egykori központi menza helyén

Munkaügyi kirendeltség épül az egykori központi menza helyén Új, modern épületben fogadhatja az ügyfeleket a Baranya Megyei Kormányhivatal pécsi járási munkaügyi kirendeltsége 2014 végétől. Csizi Péter, Pécs fideszes alpolgármestere szerdán adta át Hargitai János kormánymegbízottnak annak a Szabadság utcai volt központi menzának a kulcsait, amelynek helyén felépül az új kirendeltségnek otthont adó 1400 négyzetméteres épület. A területet az önkormányzat biztosítja a kormányhivatalnak. A beruházás összege a tervek elkészítése után lesz ismert, de biztos, hogy a fejlesztést a Nemzeti Munkaügyi Hivatal finanszírozza az országosan 56 munkaügyi...

Kezdődik a Hangulatsziget Fesztivál Pécsett

Pécs belvárosa életre kell júliusban, hiszen jön a Hangulatsziget fesztivál, amikor utcazenészek, zsonglőrök, élő szobrok és egyéb utcaművészek lepik el a Király utcát. Az elképzelések szerint minden héten csütörtöktől vasárnapig öt belvárosi helyszínen lépnek fel a művészet különböző területeit képviselő előadók. Az első hétvége július 11-től 14-ig tart. Részletes program itt olvasható.

Négy éven belül 60...

Négy éven belül 60 százalékkal nő a tanárok bére, mondja Hoppál A Fidesz szerint a pedagógusok a rendszerváltás utáni legmagasabb béremelést kaphatják a kormány döntése értelmében, szemben a...

Idén is lesz bluegrass...

Idén is lesz bluegrass fesztivál Abaligeten Augusztus 9-11. között immáron tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Bluegrass Zenei Egyesület (HuBMA) hagyományos nemzetközi...

Páva Zsolt levelet írt a...

Páva Zsolt levelet írt a miniszternek - Csizi: nincs bajban a Tüke Busz Nemrég levélben fordult a nemzeti fejlesztési miniszterhez több megyei jogú város polgármestere - így Páva Zsolt pécsi...

Körözött férfit fogtak egy...

Családi veszekedéshez mentek ki a Pécsi Rendőrkapitányság járőrei Pécsett július 9-én reggel. A helyszínen kiderült, hogy az igazoltatott P. Attila 29 éves pécsi lakos ellen...

Kutyás és lovas...

Kutyás és lovas bemutatókkal várja a Misina az állatbarátokat Július 12-én, pénteken délután kutyás és lovas bemutatókkal várja az érdeklődőket és az állatbarátokat a Misina Természet- és...

Gázolás miatt késnek a...

Gázolás miatt mintegy fél órás késéssel közlekednek kedd este a Déli pályaudvarra tartó, illetve onnan induló vonatok - közölte a Mávinform sajtóügyeletese. Miklós Éva tájékoztatása...

Tiffán Zsolt maradt a Fidesz megyei választmányának vezetője

A mai napon tisztújító ülést tartott a Fidesz Baranya Megyei Választmánya. Az ülésen egyhangúlag Tiffán Zsoltot választották meg ismét a szervezet elnökének. Az elnökség tagja lett Pávkovics Gábor, Baksai Tamás, Prettl János és Bánkuti Ferenc. 

Csúszik az állatkert felújítása - Mégsem a vidámpark területén szállásolják el a pécsi zoo lakóit?

Csúszik az állatkert felújítása - Mégsem a vidámpark területén szállásolják el a pécsi zoo lakóit? Tavaly decemberben írták alá azt a támogatás szerződést, amelynek révén idén ősszel megkezdődhetne a pécsi állatkert ökoturisztikai élményparkká való átalakítása. A tervek szerint 2014 végére elkészülő új vadasparkot 1,1 milliárd forintnyi európai uniós támogatásból építenék meg, ám nagyon úgy tűnik, hogy a projekt késedelmet szenved, miután a vártnál tovább húzódott az engedélyeztetési eljárás. Egy elképzelés szerint a munkálatok alatt - átmenetileg - a Vidámparkban szállásolták volna el az állatokat, ám jelenleg erre kevés esély mutatkozik. Barna Béla, a Pécs Holding Zrt....

Állatkínzás miatt áll bíróság elé egy pécsi férfi

Állatkínzás miatt áll bíróság elé egy pécsi férfi A Pécsi Rendőrkapitányság maradandó egészségkárosodás vagy pusztulás okozására alkalmas módon elkövetett állatkínzás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást R. László 66 éves pécsi lakos ellen. Az állatvédőrség 2013. május 18-án tett bejelentést a rendőrségre, hogy Pécsett a Corvin utcában található egyik lakásban több macskát és kutyát tartanak méltatlan körülmények között. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint R. László a lakásában a 13 macskát és a 2 kutyát kis helyen, rendkívül rossz körülmények között tartotta, ellátásukat elhanyagolta. A...