Radiátorokat loptak volna, de lekapcsolták a tettyei tolvajokat
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint 2013. december 31-én 9 óra 30 perc körüli időben bejelentés érkezett az ügyeletre, mely szerint Pécsett, a Tettyén egy használaton kívüli lezárt épületből férfiak radiátorokat hordanak ki. A kiérkező járőrök tetten érték G. István 24 éves, I. Róbert 24 éves és P. Ferenc 26 éves pécsi lakosokat, akiket a helyszínen elfogtak, majd a Rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a három férfit, az általuk a bűncselekmény elkövetéséhez használt gépjárművet lefoglalták. Velük szemben lopás vétség...Tizenhárom segélyhívás érkezett a pécsi tűzoltókhoz
Tizenhárom segélyhívás érkezett szilveszter napján és újév hajnalán a katasztrófavédelem főügyeletére, amelyek közül hat tűzeset, hat műszaki mentés és egy szándékosan megtévesztő jelzés volt. Két erkély feltehetően pirotechnikai eszközök használata miatt gyulladt ki, de több közúti baleset is történt, az egyiknél egy villanyoszlop sérülése miatt több órás áramkimaradás is volt. Kora este egy fém szemetes konténer tartalma égett Pécsett a Bihari János utcában. A város hivatásos tűzoltói egy vízsugárral oltották el a lángokat. Pécsett a Kacsóh Pongrác utcában egy társasház...Rács mögött "ünnepelte" a szilvesztert
2013. december 31-én 4 óra 26 perckor Pécsett, a Nagy Imre úton lévő Nemzeti Dohányboltba egy férfi bement, és fegyverrel, vagy annak utánzatával az eladót a bevétel átadására kényszerítette, majd a helyszínről elmenekült. A beszerzett adatok, valamint a vallomások alapján a rendőrök beazonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható Sz. Roland 26 éves pécsi lakost. A férfit 17 óra 30 perckor fogták el a nyomozók, majd előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a gyanúsítottal szemben - őrizetbe vétele mellett...Baranyára is...
A tartós, sűrű köd miatt több megyére figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. A veszélyjelzés szerint...
Boldog új évet mindenkinek!...
Így invitálja a facebookon azokat a pécsieket és nem pécsieket a város főterére "Pécsi Szilveszter", akik nem egy...
Átszállás nélkül...
A Tüke Busz Zrt. 2014. február 1-jén jelentős vonalhálózati átalakítást hajt végre. A változásokat a cég honlapján az alábbiak szerint foglalták össze. "A pécsi tömegközlekedésben a...Díszhangversennyel...
A Pannon Filharmonikusok újévi díszhangversenye idén az újszerűség és a hagyomány jegyében köszönti a 2014-es évet. Január 2-án, 19 órakor a Kodály Központ hangversenytermében Kelemen...A Playback Színház...
Felvállalom - Történetek az elfogadásról címmel tart előadást a Pécsi Playback Színház január 8-án, szerdán 19.30-kor a...
Fiatalok törtek-zúztak és...
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint állampolgári bejelentés érkezett december 29-én 20 óra körüli időben a...
Hajléktalanoknak főznek a képviselők az év utolsó napján
Szilveszter napján a Tüskésréti úti Remény házában főznek hajléktalanoknak pécsi önkormányzati képviselők. December 31-én, kedden 11 órától dr. Őri László és Végh Péter önkormányzati képviselők pécsi hajléktalanokkal közösen főznek pörköltet. Az esemény egy egész éves rendezvénysorozat zárása, melynek keretében minden hónapban egy alkalommal egy-egy önkormányzati képviselő anyagi támogatásával, és személyes közreműködésével látták vendégül a pécsi hajléktalanokat a Remény Házában.Kapós Böske a Bóbitában: felnőtteknek játszanak ma este
A Bóbita Bábszínház idén is a Szárnyas Malac Napokkal búcsúzik az óévtől, de nem csak a gyerekekkel: ma a felnőtteknek készül estére némi meglepetés. December 30-án este héttől a nagyobbácskákhoz szól Kapós Böske története, Fabók Mancsi vendégjátékában. Kapós Böske pajzán históriájának forrásai a magyar népi szerelmes történetek, szerelmi kiokosítók hol szomorú, hol víg gyűjtései. A vásári bábjáték végigkíséri, hogyan lesz a szerelmi tűzkeresztségen éppen csak átesett leánykából e téren sokat tapasztalt, meglett asszony. A virágnyelven elbeszélt, a legjobb ízű népi humorral...Kétezer pécsi családot láthatna el a Tüskésrétre tervezett új naperőmű, de így biztos nem fog
Folynak az egyeztetések a tervezett pécsi naperőmű megépítésével kapcsolatban. A Sybac Solar Hungary a tüskésréti objektumot 7 megawattosra szeretné építeni, körülbelül 10 hektáros területre. Mint korábban megírtuk, a németországi Sybac cégcsoport hazai leányvállalata által megépíteni szándékozott naperőmű nagyjából kétezer család éves energiafogyasztását fedezné. Mint ismert, Tüskésréten korábban a pécsi erőműből származó hamut, pernyét rakták le, amelynek részbeni rekultivációja már megtörtént, nagyjából 50 hektárnyi területen viszont még hátravannak a munkálatok. A...
Enyhe az idő, virágzik az...
Az enyhe időnek köszönhetően virágzik a védett illatos hunyor (Helleborus odorus) a Mecsekben. Pécsett december 29-én a déli...
Pécsett, Lovász szerint,...
A fővárosban és több vidéki városban is született már olyan rendelet, amely kitiltja a hajléktalanokat bizonyos...
A Norvég Alapról fórumoznak...
Az Ökotárs Alapítvány, az Autonómia Alapítvány, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány, a Kárpátok Alapítvány -...
Folytatódik a város...
Folytatódik a Tanuljunk a múltból - tanúink a múltról mottóval felvértezett Tüke Akadémia előadás-sorozata a Művészetek...
Megint figyelmeztetést...
A tartós sűrű köd miatt az ország tizenegy megyéjére, valamint a fővárosra figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat esti, az MTI-hez...Pécsi Arcok - Somogyvári...
Somogyvári József, a Syrius Kutyaiskola vezetője, akit sokan csak Somaként ismernek, nem csak kutyaoktató, de a kutyák...
Népszerű volt a pécsi Mindszenty-kiállítás
Nemrég véget ért a Fidelissimus pastor - Mindszenty bíboros fehérvértanúsága című kiállítás, amely május 16. óta volt megtekinthető a Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályán. Nemcsak maga a tárlat, hanem az ahhoz kapcsolódó számos kísérőrendezvény is rengeteg érdeklődőt vonzott az előadásoktól a szubjektív tárlatvezetésig. A Janus Pannonius Múzeum (JPM) egy jelentős nemzeti-egyházi évforduló, Mindszenty József bíboros (1892-1975) születésének 120. évfordulója, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc 2013. évi megünnepléséhez csatlakozott a tárlat megrendezésével. A...
Sándor Erzsi tart könyvbemutatót a Művészetek Házában
Szegény anyám, ha látnám! címmel rendezik meg Sándor Erzsi újságíró könyvbemutatóját a Művészetek Házban. „Nem tudom, hogyan kell sérült gyereket nevelni. A tapasztalatok levonására nekem mindössze egy vak fiú adatott. Nem tudtam, jó-e az út, amin járok, azt sem, hová tart, vezet-e egyáltalán valahová. Csak azt tudtam, hogy a cső végén egy szabad, bátor, önálló srácnak kell majd kijönnie, és azt akartam, hogy ebbe senki se rokkanjon bele..." Sándor Erzsi 1956-ban született Budapesten. Tizennégy évig volt színész Miskolcon és Kecskeméten, tizennyolc évig volt a Magyar...
Mit gondol az ország? A magyarok szerint Pécs "a kultúra városa"? - Leváltották az Irány Pécs! főnökét
Pécsett jelenleg két nagyobb - részben vagy teljesen - önkormányzati tulajdonú társaság látja el a város marketing- és turisztikai marketinggel, valamint a különböző rendezvényekkel kapcsolatos feladatokat. A városvezetés célja azonban az, hogy egy kézben összpontosuljanak mindezen tevékenységek, ennek érdekében Fodor Józsefet, a Pécsi Fesztiválszervező Nkft. ügyvezetőjét javasolták az Irány Pécs Nonprofit Közhasznú Kft. élére Szabó Anett eddigi ügyvezető helyett. A vezetőcseréről az utóbbi cég taggyűlése döntött a közelmúltban. A célok között szerepel a fesztiválturizmus...
A rovat további témái
- Lakossági fórumot indított a megyei katasztrófavédelem
- Fatolvajokat értek tetten a Komlói úton
- Év végéig még szavazhatunk kedvenc pécsi muzsikusainkra
- Márta: ez komoly lehetőség - Az Utazás Kiállítás díszvendége lesz Pécs
- Ismét megdőlt a hajnali melegrekord
- Udvardy György több ünnepi püspöki szentmisét celebrál Pécsett
« Előző
31266 | 31293 | 31320 | 31347 | 31374 | 31401 | 31428 | 31455 | 31482 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Elindultak a kézbesítők a megemelt...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Éjjel tél, nappal tavasz lesz...
- A kormány nemzeti petíciót indít...
- Olvad a jég, már nem biztonságos a...
- Alapjogokért Központ: állandósult a...

