Pepita Kultúrtérnek hívják a felújított szolgáltatóházat
Új, hívogatóbb nevet visel mostantól a pécsi Balokány-liget területén álló, európai uniós támogatás segítségével nemrég teljesen felújított civil szolgáltatóközpont. Pepita Kultúrtérnek hívják. Már az elnevezés is arra utal, hogy sokszínű programok, a minden korosztályra, minden érdeklődési területre való nyitottság és barátságos környezet várja a rendezvények iránt érdeklődőket. Az idei esztendő első hónapjainak naptára már most sűrű, miközben az ott dolgozók újabb és újabb ötleteket igyekeznek megvalósítani. - Mivel a felújított épületet csak tavaly ősszel vehettük...A 35-ös és a 44-es járatok nem a menetrend szerint közlekednek
A téliesre fordult időjárás miatt egyes járatok esetében korlátozásokra kell számítani.A 35-ös jelzésű buszok csak a Dömörkapuig szállítják az utasokat.A 44-es járat 9 órától közlekedik.A havazás miatt a járatok a menetrendben szereplőktől eltérően közlekedhetnek, az útviszonyoktól függően. Az aktuális helyzetről a Tüke Busz diszpécserszolgálatánál is érdeklődhetnek a 20 947 8199-es vagy 72 224 654-es számon.Zöld kavalkád indul pénteken a Pécs Plázában
Ökováros hét kezdődik január 31-én, pénteken a Pécs Plázában. A február 5-ig, szerdáig tartó rendezvénysorozat első fellépője a Vivat Bacchus lesz pénteken negyed 5-kor. Őket követi Dénes Anett népi játszóháza, majd este 6 órától jóga bemutató veszi kezdetét. Szombaton egészségnapot tartanak. Reggel 10 órától este fél 8-ig. Sportbemutatók, egészségügyi szűrések és gyermekprogramok várják az érdeklődőket. Érdekességképp lesz láthatatlan szoba és a jelenlévők részt vehetnek fűszerspirál építésben is. Szintén szombaton délután 3 órakor indul a "Tekerjünk együtt...Szili Katalin újra elindul...
Egyre több civil szervezet csatlakozik a Szili Katalin által vezetett Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárthoz (KTI)....
Traffipax szerdán Pécsett...
Szerdán reggel fél kilenc és délután negyed négy között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések (amennyiben az időjárás megengedi és a zsaruk...Lisszabon már 59 900...
Portugália, az egykori gyarmatbirodalom központja lebilincseli látogatóit. Egész évben napsütésben fürdik, mediterrán klímája...
400 millióból...
Mintegy négyszázmillió forint összegű európai uniós és állami támogatást nyert Pécs a Tettye Forrásház Zrt. és a Pécsi Vízmű...
Egy hét luxushajón 74 900...
Itt a várva-várt tavaszi akció! Február 4-7. között ismét akciós áron foglalhatók az MSC hajótársaság tavaszi útjai. Útvonal:...
Egyelőre megmenekült a...
Városi pletykák szerint újból felmerült a Széchenyi téren található Pécsi Galéria bezárásának ötlete. Bár az idei évre...
Gyógyhellyé nyilvánították Szigetvárt
Gyógyhely minősítést kapott a napokban Szigetvár, amely fejlesztéseket és a turizmus erősödését reméli az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) elismerésétől - mondta el Kolovics János polgármester kedden sajtótájékoztatón, a városban. A fideszes politikus közölte, hogy az OTH a helyi gyógyfürdőt, a várat és a várparkot is magába foglaló 15 hektáros terület jó minőségű levegőjének, alacsony zajszintjének ismeretében döntött a minősítésről. Mint mondta, remélik, hogy a jövőben ugrásszerűen nő a Szigetvárra érkező turisták száma, valamint azzal, hogy mostantól új pályázati...Ők nyerték a Travel21 Utazási Irodától a koncertjegyeket
A hétvégén a Tudásközpontban megrendezett 12. Esküvő Kiállítás és Vásáron koncertjegyeket nyerhettek a Travel21 Utazási Iroda földrajzi-utazási tesztjének kitöltői közül azok, akiknek a sorsolásnál kedvezett a szerencse. Ők a következők voltak: Mammel Barbara és párja (2 koncertjegy a január 31-i Zorán-koncertre, Kodály Központ), Bükkösdi Fanni és párja (2 koncertjegy a Quimby Teátrum előadásra, Kodály Központ), Obendorf Szilvia (Pat Metheny-koncert, május 27., Kodály Központ) és Karsai János és menyasszonya (Tommy Emanuel-koncert, április 16., Kodály Központ).A belépőket a...Ketten haltak meg szén-monoxid-mérgezésben Mohácson
Két ember meghalt szén-monoxid-mérgezés következtében kedd délelőtt Mohácson - tájékoztatott a katasztrófavédelem. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közölte: a baleset az Árok utca egyik családi házában történt, és feltehetőleg a gázkazán meghibásodása okozta. A helyszínre érkező mohácsi tűzoltók és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat munkatársai megkezdték a szellőztetést, gázkoncentrációt viszont már nem tudtak kimutatni - írta az OKF.Szumóbemutatót tartanak a...
Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes, junior világ- és felnőtt Európa-bajnok birkózó, valamint Líbor Dezső világbajnok tart szumó bemutatót a Szamurájok és Gésák - hagyományos japán viselet...A rezsicsökkentés hatására...
Úgy tűnik, pozitív folyamatok indultak be a rezsicsökkentés hatására Pécsett. A városi tulajdonú cégeknél érdeklődésünkre azt...
Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden reggel fél kilenc és délután negyed négy között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 8.30 - 9.45: Görcsöny, Petőfi Sándor utca 10.00...Hetven másodpercre...
A holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján országszerte az áldozatokra emlékeznek este hét órakor a televíziók és rádiók, amelyek a köztársasági elnök felhívására hetven másodpercre...Klímaőrjáratra sarkallják a...
Február 20-ig lehet jelentkezni a felső tagozatosok számára meghirdetett játékos éghajlatvédelmi vetélkedőre, a...
A felújítás miatt...
Megkezdődtek a munkálatok a pécsi vasúti pályaudvaron. A főbejárat kivételével az épület előtti járdát teljesen lezárták. A...
Tóth Bertalan kíváncsi, hogy kik fölözik le az olcsó földgáz hasznát
Kérdéseket intézett a kormányhoz az MSZP hétfőn, miután az index.hu azt írta: offshore cégeket juttatott olcsó gázhoz az MVM kereskedőcége. A szocialisták arra kíváncsiak, kik állnak a kajmán-szigeteki és svájci vállalatok mögött, és a kormány miért nem közvetlenül a távhőszolgáltatóknak adja az olcsó gázt. Tóth Bertalan, a szocialista párt elnökségi tagja sajtótájékoztatóján a hírportál cikkére hivatkozva azt mondta: az állami tulajdonú MVM Partner Energiakereskedelmi (MVMP) Zrt. egy rendelet alapján hoz be olcsó földgázt Ausztriából. Nagy részét azonban nem a szolgáltatóknak...
Niki Laudával és Michelisz Norbival találkozhatunk az Apolló moziban
Az Apolló hívja Pécset! projekt első állomásaként február elsején, szombaton 19 órás kezdéssel ismét rendhagyó találkozásra hívják a közönséget, ahol ezúttal az autók és motorok gördülnek le a mozivászonról. A támogatói esten fő műsoridőben Niki Lauda és James Hunt 1976-os legendás párharcát követhetjük nyomon. Ron Howard életrajzi filmjével a Forma-1 aranykorának nevezett '70-es évekbe utazunk vissza, pontosabban a száguldó cirkusz legendás szezonjába: 1976-ba. A vagány brit pilóta, a Forma-1 rocksztárja, és az osztrák fegyelmezett zseni, az 1975-ös világbajnok néz egymással...
Matyi Dezső beszállt a múzeumok népszerűsítését célzó projektbe
Háromszáz hazai múzeum és kiállítóhely részvételével indul el szombaton a Mozaik Múzeumtúra. Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet által megvalósítandó kezdeményezést a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 130 millió forinttal támogatja. Az eddigi legnagyobb szabású múzeumnépszerűsítő túra elsősorban a 6 és 16 év közötti korosztálynak szól, és hatékony megszervezését a köznevelés területén végrehajtott központosítás teszi lehetővé - mondta el a program hétfői budapesti sajtótájékoztatóján az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán közölte: a kezdeményezés lényege, hogy minél több...
A rovat további témái
- A Pannon TV kizárja a sajtó képviselőit
- Felhasználják a kidobott karácsonyfákat
- Vigyázat: hétfőre is az extrém hideg miatt adtak ki figyelmeztetést Baranya megyére
- Újra Sáity Borbálát választották polgármesternek Drávasztárán
- A Zsolnay-tulaj rendesen kiakadt a médiára - Bachar Najari: „Nem vagyunk szélhámosok"
- Traffipax hétfőn Pécsett és környékén
« Előző
31185 | 31212 | 31239 | 31266 | 31293 | 31320 | 31347 | 31374 | 31401 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Javul az idő, szerdán már ismét...
- Orbán Viktor Zelenszkijnek: ha nincs...
- Vádat emeltek egy titkos kertészetet...
- Három újonc is szerepel Marco Rossi...
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...
- Drogkereskedelem miatt emeltek vádat...
- Roppant idegesítő, hogy alig pár...
- Rémisztő eredménnyel zárult az...
- Vadászok adományoztak különleges...
- Baranyában két településen is...

