Egyelőre megmenekült a Pécsi Galéria belvárosi kiállítóhelye, de...
2014. január 28. kedd 12:25

Városi pletykák szerint újból felmerült a Széchenyi téren található Pécsi Galéria bezárásának ötlete. Bár az idei évre vonatkozóan nemrégen megszületett a megállapodás a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. és a ciszterci rend között az ingatlan bérleti szerződésének feltételeiről, a belvárosi kiállítóhely jövőjét illetően azonban még nem minden tisztázott. Márta István, a ZSÖK ügyvezető igazgatója szerint ugyanakkor a mostani megállapodás során méltányos összegben sikerült megegyezniük a ciszterciekkel, így az idei évre biztosított a Széchenyi téri kiállítótér működése.
Nem először reppent fel a nemzetközi hírű Pécsi Galéria Széchenyi téri kiállítóhelye bezárásának gondolata. A kétezres években többször is előfordult már, hogy a tulajdonos ciszterci rend elégedetlenségének adott hangot, mondván, a város szinte ingyen használta a helyiséget és csak ímmel-ámmal fizette az állagmegóvási hozzájárulást.
A helyzet igazából 2012 májusában változott meg, amikor az önkormányzat döntése nyomán a Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely - mint intézmény - jogutód nélkül megszűnt. A tevékenységet onnantól kezdve a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. keretein belül, mint Képzőművészeti Divízió folytatja.
Legutóbb egy pesti hetilapban megjelent cikkben tettek említést a galéria esetleges megszüntetéséről, ám Márta István, a ZSÖK ügyvezetője akkor nyílt levélben cáfolta a műhely megszüntetésére vonatkozó híreket. A Pécsi Újság.hu megkeresésére Márta megerősítette, hogy szó sincs a belvárosi kultúrtér bezárásáról, sőt.
- Elég méltányos bérleti díjban sikerült megállapodnunk az idei évre vonatkozóan. Üzleti titok miatt nem mondanék összeget, de az jóval kevesebb, mint amennyit eddig kellett fizetnünk - mondta az ügyvezető. (A Széchenyi téri ingatlant korábban évi nyolcmillió forintért bérelte a rendtől az önkormányzat, illetve legutóbb a ZSÖK.)
A megállapodás révén a kiállítótér kiemelt szerepet kap majd a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) idején, ugyanis az elképzelések szerint a galéria ad otthont majd egy nemzetközi színházi tematikájú festészeti rendezvénynek, amelynek keretében a művészek a fesztivál másfél hete alatt készítik el alkotásaikat.
Mindezek ellenére a galéria későbbi sorsát sokan féltik - Márta szerint a ciszterciekkel az év végén esedékes újabb tárgyalások során derül ki, hogy mi lesz a műhely sorsa.
H. L. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kamionnal ütközött össze egy...
- Kifosztotta látássérült szállásadóját...
- Sztrádanyitás: a Drávaszög közelebb...
- Önkéntes beteglátogatókat toboroztak...
- Már az őszi menetrend szerint járnak...
- Hetvenkilenc határsértőt tartóztattak...
- Péntekig lehet igényelni a HPV elleni...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Boban Marković, Margaret Island,...