Teljesen akadálymentesítik a megyei kormányhivatalt
A Baranya Megyei Kormányhivatal 282,5 millió forint uniós támogatást nyert „A közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés megteremtése: akadálymentesítés" című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A beruházás során a közszolgáltatások komplex akadálymentesítése zajlik - tájékoztatott Hargitai János kormánymegbízott. A Baranya Megyei Kormányhivatal a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) keretében támogatott projektet a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatallal konzorciumi partnerségben valósítja meg. A politikus közleménye szerint a...Heten loptak hetek óta közel 50 köbméternyi fát
Falopás miatt tett bejelentést a Mecsekerdő Zrt. területileg illetékes erdésze a Siklósi Rendőrkapitányság Sellyei Rendőrőrsén február 17-én a kora délutáni órákban - tájékoztatott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A feljelentő elmondta, hogy munkája során távcsővel észlelt az erdőterületen két ismeretlen férfit, akik éppen engedély nélkül fát termeltek ki, azonban a tolvajok - észlelve, hogy lebuktak - elszaladtak a helyszínről. A rendőrök az erdész által megjelölt területen tartott helyszíni szemle során egy kistraktortól származó nyomot észleltek, melyet végigkövetve...
Régi magyar baromfifajtákat kapnak az ormánsági családok
Régi magyar baromfifajtákat kapnak az idén az ormánsági családok a dél-baranyai térségben induló kisállat-kihelyezési program keretében - jelentette be az Ős-Dráva program összehangolásáért felelős kormánybiztos szerdán Pécsett, sajtótájékoztatón. Tiffán Zsolt a kormánybiztosi titkárság, a gödöllői Haszonállat-génmegőrzési Központ, a Baranya Megyei Önkormányzat és a Széchenyi Programiroda képviselőjének a kisállat-kihelyezésről szóló együttműködési megállapodásának aláírásakor hangsúlyozta: a háztáji állattenyésztés fejlesztése célt és önbecsülést ad az embereknek, akik az általuk...Moldova György lesz az...
Február 20-án (csütörtök) 19 órától kerül sor az ÉkestÉk következő alkalmára, Pécsett a VOKE Vasutas Művelődési Házban (Váradi...
Újra megnyílt a Bányászati...
Ismét látogatható a Mecseki Bányászati Múzeum Pécsett, az intézményt Fónagy János parlamenti államtitkár nyitotta meg az érdeklődők előtt kedden. A két és fél évszázadon át tartó mecseki...A '86-os bányaomlás...
A magyar bányaipar egyik legnagyobb szerencsétlenségére, az 1986-ban történt, hat magyar és öt lengyel bányász halálát követelő vasasi bányaomlás áldozataira emlékeztek kedden Pécsen....Traffipax szerdán Pécsett...
Szerdán reggel fél kilenc és délután negyed négy között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 08.30 - 09.45: Pécs, Zsolnay Vilmos út10.00 -...Ciprus: 89.900 Ft/főtől, 7...
Elhelyezkedés: a négycsillagos, 2013-ban felújított 123 szobás hotel az ercani repülőtértől 45 kilométerre, Kyrenia...
A '86-os vasasi bányaomlás...
A magyar bányaipar egyik legnagyobb szerencsétlenségére, az 1986-ban történt, hat magyar és öt lengyel bányász halálát követelő vasasi bányaomlás áldozataira emlékeztek kedden Pécsen....Jó az idő, úgyhogy folytatja a BIOKOM az aszfaltozást
Még 2013. december közepén kezdte meg a BIOKOM útjavítási tevékenységét hidegaszfalt felhasználásával, amelyet a január végi, teljes kapacitással végzett hó- és síkosság-mentesítési munkák alatt ideiglenesen szüneteltetett - a balesetveszélyes helyek javításának kivételével. Az időjárás jelenleg megengedi, így ismét javában zajlik a hidegaszfaltozás, amely 2 hete kibővült az újrahasznosított, „mart" aszfalt felhasználásával történő melegaszfaltozással. A munkák során a jelentősebb forgalmat bonyolító pécsi utakon keletkezett kátyúk, valamint a balesetveszélyes úthibák...
Ulickaja és Kukockij lesz terítéken a Civil Közösségek Házában
A Kukockij esetei című, Ulickaja-regény biblioterápiás megbeszélésére hívja olvasóit V. Gilbert Edit irodalmár, műfordító. Február 20-án 17 órától Pécsett, a Szent István tér 17. szám alatt található Civil Közösségek Házának Tükörtermében lesz a találkozó, amelyen a részvétel ingyenes. A Kukockij esetei című regény különleges helyet foglal el Ulickaja életművében. Igazi elbeszélőkedvvel, a klasszikus orosz próza legjobb hagyományait követve - és azokat a mai kor embere számára „fogyaszthatóan" megújítva - mesél el egy nagy ívű, a XX. század közepének Oroszországában...„Ez a csomag a helyére került”: tetszenek a beszélő kutyagumi gyűjtők a kertvárosi kutyásoknak
Sikeresnek véli a „beszélő" kutya WC-s kezdeményezést Korner Zsuzsanna, a kulturált állattartást zászlajára tűző szervezet vezetője, bár korábban sok kritikát kaptak a tervvel kapcsolatban. A civilek szerint az egyedi kezdeményezés célja, hogy felhívják a figyelmet a problémára, a kutyások egy része ugyanis kedvence csomagját különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül az utcán hagyja. Ha lesz pénz, további gyűjtők kerülnek ki. A civileknek köszönhetően néhány hete két „beszélő" szemetes is megköszöni Kertvárosban, ha az állattartók összegyűjtik a kutyapiszkot....
Hoppál bizakodik, Csizi nem...
A legnagyobb pártok közül utolsóként a Fidesz-KDNP szövetség is nyilvánosságra hozta országos listáját. A jelenlegi pécsi...
Minden jegy elkelt a...
Minden jegy elfogyott Székely Csaba erdélyi író Bányavidék-trilógiájának pécsi előadásaira; a színdarabok márciusban három egymást követő napon láthatóak a baranyai megyeszékhelyen -...Az ügyész letöltendő...
Az ügyész öt évnél valamivel hosszabb, letöltendő, a védő ugyanakkor felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérte a Pécsi Egyházmegye egykori vagyonkezelőjére a Pécsi Törvényszéken,...Hosszas üldözés után fogtak...
Több kilométeres üldözés után fogtak el a rendőrök egy kábítószer hatása alatt vezető autóst hétfő éjjel Pécsen - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A 47...Uhrik Dórát is kitüntette a...
Pécsi Rotary Klub alaptörekvése a tehetséges, adott esetben rászoruló fiatalok támogatása. Az elmúlt esztendőkben számos...
Pécsi fiatalok tiltakoznak...
A pécsi Zöld Fiatalok Egyesület tiltakozó kampányba kezd a paksi atomerőmű bővítése ellen. A szervezet tájékoztatása szerint a...
Traffipax kedden Pécsett és környékén
Kedden reggel fél kilenc és délután negyed négy között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 08.30 - 09.45: Ócsárd, Dózsa Gy. utca10.00 - 11.15: Görcsöny, Petőfi S. utca11.30 - 12.45: Pellérd, Dózsa György út14.00 - 15.15: Keszü, Petőfi utcaMálta felfedezése: 7 éjszaka, repülővel, 4 csillagos szállodában
Ismerje meg az élő történelem és a lovagok napfényes szigetét kitűnő árakon! Elhelyezés 4*-os hotelekben félpanzióval. Az árban 3 egésznapos kirándulás ebéddel, belépőkkel, magyar idegenvezetővel, és hajókirándulás a főváros körül. Utazás az Air Malta menetrend szerinti járatával. Canifor****2014.06.13: 154 900 Ft/fő 2014.06.20: 159 900 Ft/fő 2014.08.29: 159 900 Ft/fő 2014.09.12: 154 900 Ft/fő Il Palazzin****+014.06.13: 164 900 Ft/fő 2014.06.20: 169 900 Ft/fő 2014.08.29: 169 900 Ft/fő 1. nap: Kora délutáni órákban utazás repülővel Máltára. 2. nap: BUGGIBAPihenés, fürdési...
Közös kiállításuk nyílik fogyatékkal élő és ép művészeknek Pécsett
Fogyatékkal élő és ép képzőművészek munkáiból nyílt esélyegyenlőségi tárlat hétfőn a pécsi Zsolnay-negyed Kemence Galériájában Újrafestett valóság - Rendhagyó kiállítás a sokszínűség jegyében címmel. Húsz mozgássérült - szájjal és lábbal festő, látható és kevésbé látható fogyatékossággal élő -, valamint húsz ép képzőművész képei először a Magyar Nemzeti Galériában voltak láthatók 2012-ben, miután az alkotók közösen dolgoztak egy hónapon keresztül a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete és a Poli-Farbe festékgyár kezdeményezésére. A rendhagyó tárlathoz időközben további művészek...A rovat további témái
- Vakok, gyengénlátók is élvezhetik az Antigonét a Pécsi Nemzetiben
- Aki a BIOKOM-nak nem fizeti a szemétdíjat, az sajnos a NAV-nak fogja
- Kerítésbe szorult őzet mentett a Misina Mentőcsoport
- A kamaszokról szól a Pécsi Harmadik Színház új bemutatója
- Hősi halott bányászokra emlékeznek Pécs-Vasason
- A baloldali blokk szerint Pécsett nem tudták átvenni az íveket, mert "nagy a szervezetlenség"
« Előző
30996 | 31023 | 31050 | 31077 | 31104 | 31131 | 31158 | 31185 | 31212 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Rémisztő eredménnyel zárult az...
- Roppant idegesítő, hogy alig pár...
- Drogkereskedelem miatt emeltek vádat...
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...
- Baranyában két településen is...
- Vadászok adományoztak különleges...
- Új épületet emelnek a Fehér Gólya...
- Pörgős heteken vannak túl a Fordan...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Lecsukták az emberrablás...

