Baranyában már nyilvántartásba vették az LMP jelöltjeit
2014. február 28. péntek 09:59
Az LMP közleménye szerint Baranya megyében sikeresen nyilvántartásba vették a párt országgyűlési képviselőjelöltjeit. A közlemény alább olvasható.
"Csütörtökön délután Baranya megye valamennyi választókerületében nyilvántartásba vették az LMP képviselőjelöltjeit. Szervezetünk erre a két régi pártszövetség után a harmadik erőként volt képes a megyében. Szeretnénk megköszönni a baranyai polgárok ezreinek biztatását, javaslatait és támogatását, ami által április 6-án valamennyi választókerületben lehet határozott választ adni az elmúlt 24 év leszakadást hozó politikájára.
Az LMP egyaránt szembe helyezi magát az országot a szakadék felé kormányzó álnemzeti erőkkel, és a két megérdemelt bukás után is a hatalomba visszakapaszkodni akaró balliberális csoportosulással. Áprilisban számítunk mindazok szavazatára, akik szerint nincs már elvesztegetni való négy évünk, akiknek elege van abból, hogy a megye az elárult rendszerváltás vesztesévé, leszakadó térséggé vált.
Az LMP baranyai politikusai nem fognak beszállni a régi pártok sárdobálásába, egymást lejárató kampányába. Kiszámítható, fenntartható, és egészséges jövő reményét szeretnénk biztosítani a pécsi, baranyai családoknak, polgároknak. Adjuk meg együtt a valódi változás lehetőségét, és kössünk együtt féket a hatalom birtokosaira."
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Javul az idő, szerdán már ismét...
- Három újonc is szerepel Marco Rossi...
- Roppant idegesítő, hogy alig pár...
- Drogkereskedelem miatt emeltek vádat...
- Rémisztő eredménnyel zárult az...
- Orbán Viktor Zelenszkijnek: ha nincs...
- Vádat emeltek egy titkos kertészetet...
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...
- Vadászok adományoztak különleges...
- Baranyában két településen is...

