Könyvtártudományi rangos konferencia Pécsett

A 240 éves Klimo Könyvtár gazdag programsorozatának újabb jelentős eseményéhez érkezett. Az intézmény e héten rendezi meg tudományos konferenciáját Tudomány és kutatás a Klimo Könyvtárban címmel. Az egykori püspöki könyvtár jelenkori kutatói 2014. október 16-17-én (csütörtök-péntek) adnak számot kutatási eredményeikről Pécsett, a Dóm Kőtárban. A tudományos szimpózium keretében 2 nap alatt 28 előadó számol be az egykori püspöki bibliotéka állományában végzett kutatásaik eredményeiről a legváltozatosabb témakörökből; pl. könyvtártörténet, oktatás- és művelődéstörténet, jog-és...

Megszépültek a műtők a Lánc utcai Rendelőintézetben

Folyamatosan újulnak meg a pécsi egészségügyi közintézmények. Nem zárult le a Lánc utcai Rendelőintézet rekonstrukciója sem, hanem csak egy újabb állomáshoz érkezett a program. - A nyár elején kezdődött meg a sebészeti szakrendelés két műtőjének felújítása - hallom az intézmény általános igazgatójától, Mácsainé Németh Erzsébettől. - A műtők csinosítása, festése már nagyon időszerű volt, hiszen az 1993-as átadás óta nem történtek meg ezek a munkálatok. Az elmúlt hónapok a festés, burkolás, az öltöző- és kiszolgáló helyiségek csinosítását hozták meg. S ennek keretében új nagyobb...

Ismét baleset a 6-os főúton, ezúttal Hird és Vasas között

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 6-os számú főközlekedési úton Hird és Vasas települések között 2014. október 15-én 8 óra 10 perc körüli időben. Eddig tisztázatlan okok miatt két személygépkocsi frontálisan ütközött egymással. Az elsődleges adatok alapján a balesetben két személy sérült.  

Zeneszüret fesztivál...

Zeneszüret fesztivál Pécsett - világsztárokkal Október 22 és 26 között nemcsak a város mediterrán hangulatú tereiért, a felújított Zsolnay negyed, a Dzsámi, nemcsak...

Csütörtökön mutatják be...

Csütörtökön mutatják be Pozsgai és Belénessy filmjét Budapesten A pécsi illetőségű Pozsgai Zsolt rendező és Belénessy Csaba producer új filmjét mutatják be holnap a Magyar Filmhét keretében...

Teljes útzár a 6-oson, két...

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 6-os számú főközlekedési út 182 km szelvényében, Pécsvárad után a martonfai elágazás után október 15-én, szerdán reggel 7 óra 10 perc körül...

Baleset Kozármislenynél,...

FRISSÍTVE. Személygépkocsik ütköztek az 57-es úton Pécs és Mohács között Kozármislenynél szerda reggel. Az Útinform jelentése szerint jelenleg félpályás útlezárás mellett...

Szombaton ingyen leadható a...

Szombaton ingyen leadható a veszélyeshulladék Pécsen Évente két alkalommal (tavasszal és ősszel) szervezi meg a háztartásokban keletkezett veszélyes hulladékok térítés nélküli...

Vigyázat, Pécsen és a...

Vigyázat, Pécsen és a megyében is felhőszakadás, zivatar lehet szerdán Nem csak Baranyában, de az ország nagy részén is zivatarra, felhőszakadásra figyelmeztet a meteorológia. Figyelmeztetéseket...

Traffipax szerdán Pécsett és környékén

Szerda reggel fél nyolc és este fél hét között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 09.30: Pécs, Engel János út09.45 - 11.45: Pécs, Zsolnay Vilmos út13.15 - 15.15: Pécs, Üszögi út15.30 - 17.30: Pécs, Nagykozári út17.45 - 18.30: Pécs, Mohácsi út

Szilveszter Cipruson 89.990 Ft/főtől

Szilveszter Cipruson 89.990 Ft/főtől 4 éjszaka december 30-ai indulással, repülővel, félpanziós ellátással és gálavacsorával.  Best Western Flamingo Hotel *** FP és gálavacsora Egyágyas felár 25 000 Ft. 1. gyermek (2-12 év) pótágyon 59 990 Ft. 3. felnőtt pótágyon: 74 990 Ft. 89 990 Ft/fő Louis Princess Beach Hotel **** FP és gálavacsora Egyágyas felár 25 000 Ft. 1. gyermek (2-12 év) pótágyon 59 990 Ft. 3. felnőtt pótágyon: 94 990 Ft. Tengerre néző felár 10 000 Ft/fő. All inclusive felár 26 000 Ft/fő (felárakból 50% gyermekkedvezmény) 109 990 Ft/fő Golden Bay Beach Hotel ***** FP és gálavacsora Egyágyas felár 40...

Fischer Annie 100. születésnapját ünnepli a pécsi Zeneszüret

Fischer Annie 100. születésnapját ünnepli a pécsi Zeneszüret Október 22. és 26. között nemcsak a város mediterrán hangulatú tereiért, a felújított Zsolnay negyed, a Dzsámi, nemcsak országosan egyedülálló épületkomplexumaiért érdemes ellátogatni Pécsre, de a 4 éves múltra visszatekintő Zeneszüret Fesztivál is várja a klasszikus zenei csemegéket kedvelőket. A Zeneszüret fesztivál idén a XX. század egyik legnagyobb magyar művészegyéniségének, Fischer Annie-nak a 100. születésnapját ünnepli. A fesztivál minden napján kötődik majd hozzá pár érdekes filmkocka, a Zeneszüret filmklub ezúttal is remek filmkínálata előtt. Elrejtőzik a Hangcsapda...

Öblítik a tortyogói...

Október 16-tól hálózatöblítési és -tisztítási munkálatokat végez a Tettye Forrásház Zrt. Pécsett a tortyogói távvezetéken. A Tettye Forrásház Zrt. időről időre hálózatmosást végez a város...

Pécsi adományokkal...

A Rákóczi Szövetség Pécsi Tudományegyetemen működő szervezete az elmúlt hónapban gyűjtést rendezett a Kárpátalján élő magyar közösségek megsegítése céljából. A szövetség szerint a háborús...

Magyar Filmhét a pécsi...

A belváros kedvelt mozijában, az Apollóban igazi pécsi filmünnepre készülnek a Magyar Filmhét alkalmából. Eddig még soha nem látott ritkaságok, filmtörténeti érdekességek kerülnek a...

Mi lesz a pécsi pályázatíró...

Mi lesz a pécsi pályázatíró cégekkel, ha létrejön állami versenytársuk? Hiába kérdeztünk bárkit a pályázatírással és -menedzseléssel foglalkozó pécsi-baranyai magáncégek képviselői közül, nem akadt...

A pécsi múzeum padlásán...

A pécsi múzeum padlásán gyémántot találhat Tovább folytatódik a Janus Pannonius Múzeum nagy sikerű programsorozata a PADLÁS. Mint ahogy az már lenni szokott ezúttal is...

Magyar Császári...

Magyar Császári PillanatmŰvek, Korai Öröm és SONYA Pécsett Kelet-Európa-i romantika, ősi transz és felforgató energiák tanúi lehetünk a Pécsi Est Caféban. Az október 17-én, pénteken 20...

Kerekasztal beszélgetés a pécsi hajléktalanokról

A pécsi közgyűlés 2014. szeptember 25-én módosította egyes közterületek használatával kapcsolatos rendeleteit​.  A módosítások városszerte zónákat jelölnek ki, amelyekben tilossá válik az életvitelszerű tartózkodás. Ezen intézkedés csomag apropóján, a Szegénység elleni küzdelem világnapján, október 17-én, a Baranya Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház, valamint Az emberség erejével Alapítvány, érzékenyítő műhelyt és kerekasztal beszélgetést szervez a Civil Közösségek Házában.A kerekasztal beszélgetés tervezett programja: 15:00-16:30 "A CÍMKE MÖGÖTT"...

Belehalt sérüléseibe az idős nő a Faiskola utcai balesetben

Mint arról korábban beszámoltunk, 2014. október 13-án 17 óra körüli időben két személygépkocsi ütközött Pécsett, a Faiskola utcában. A rendelkezésre álló adatok alapján egy személyautó közlekedett Pécsett a Faiskola utcában a Siklósi út felől a Nagyárpádi út felé. Haladása során a Nagyárpádi út Faiskola utca kereszteződésében a kanyarodó főút ellenére egyenesen továbbhaladt a Faiskola utcával szemben lévő telephelyre, amelynek során nekiütközött a Nagyárpádi úton érkező főútvonalról bekanyarodni szándékozó személygépkocsinak. A baleset következtében öt személy sérült, közülük négy...

Erdélyiek is részt vettek a Fidesz pécsi kampányában

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közölte, önkéntesei személyesen is részt vettek a Fidesz szolnoki és pécsi kampányában, és számítanak a fideszes politikusok jelenlétére a romániai elnökválasztás kampányában. Az MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében az EMNP vezetősége gratulált a Fidesz önkormányzati választásokon elért győzelméhez. Az erdélyi párt úgy értékelte: a Fidesz-KDNP pártszövetség jelentős győzelmével idén immár harmadjára bizonyította széles körű támogatottságát. "Az Erdélyi Magyar Néppárt vezetősége bízik benne, hogy e mostani hármas sikert követően az...