A György-telepre látogatott a szociális államtitkár
A kormányzat elkötelezett az iránt, hogy elérje: Magyarországon ne legyen olyan család, amely nyomorban tengődik - mondta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár pénteken Pécsett. Czibere Károly a szegénység világnapja alkalmából az ország egyik legszegényebb városrészében, a György-telepen tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az érintetteknek minden segítséget, esélyt szeretnének megadni a felemelkedésre.Az államtitkár úgy vélte: a pécsi önkormányzat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével a György-telepen immár hét éve folyó...Két pécsi tervezőt is jutalmaztak Beirútban a Holcim építészeti világversenyen
A Holcim Awards fenntartható építészeti világverseny afrikai és közel-keleti régiójának díjazottai közé került a pécsi ArchSus Csoporthoz tartozó Szabadics Attila és Rácz Mónica, akiknek a menekülttáborokban létesítendő egészségügyi központ és iskola tervét különdíjjal jutalmazta a zsűri - közölte a Holcim magyar leányvállalata pénteken az MTI-vel. A 2 millió dollár összdíjazású, negyedik alkalommal meghirdetett Holcim Awards afrikai és közel-keleti régiójának díjait Bejrútban adták át. A pécsi, fenntartható építészettel foglalkozó ArchSus Csoport két tagja a több mint 70 ezer főt...Felavatták a 8,5 hektáros Ipari Parkot Pécs déli határában
Összesen mintegy 1,5 milliárd forintos ráfordítással, 460 millió forintos európai uniós támogatással hajtottak végre útépítést, közművesítést a Déli Ipari Park fejlesztésnek első üteme során Pécsen - jelentették be pénteken a baranyai megyeszékhelyen. A pénteki ünnepélyes avatáson Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a pécsi gazdaság fellendítése szempontjából komoly lépésnek nevezte a fejlesztést. Kiemelte: a kormány stratégiai partnerként tekint a baranyai megyeszékhelyre, és a jövőben azon fog...
Tanácstalanság...
Nehéz megmondani, mi vezérli az embereket arra, hogy az Isten háta mögött lakjanak, távol mindentől az erdő ölelésében,...
Érdemes a „Refire" figyelni...
A Pécsi Református Kollégium magas színvonalú képzési programját az elmúlt évek során sokezer diák tapasztalta meg. Az...
Szombati bringázás...
Az IPA, a határokon átnyúló fejlesztési program keretében magyar és horvát oldalon is igyekeznek minél többet tenni a közlekedés fejlesztésért. Azonban sokunk számára az autós körülmények...Pályáztak és nyertek a...
A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az önkéntes tűzoltó egyesületek 2014. évi támogatására kiírt pályázaton nyertes megyei tűzoltó egyesületek részére 2014. október...Újra megnyílt az Apolló...
Újra megnyílt a 102 éves Apolló művészmozi Pécsett csütörtökön. A kultúráért felelős államtitkár a kulturális értékek...
Jó minőségű a villányi...
Átlagos mennyiségű, de jó minőségű termést adnak az idén a villányi cabernet franc szőlőültetvények, amelyek a borvidék...
Traffipax pénteken Pécsett és környékén
Péntek reggel fél nyolc és este fél hét között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 09.30: 6-os fkl-i út Pécs - Kővágószőlős közötti szakasza09.45 - 11.45: 6-os fkl-i út Pécs - Cserkút közötti szakasza13.15 - 15.15: Pécs, Makay István út15.30 - 17.30: Pécs, Nendtwich Andor út17.45 - 18.30: Pécs, Nyugatipari útAusztria 2=3 akció 57.800 Ft/fő, exkluzív wellness szálloda gyönyörű környezetben
A varázslatos karintiai tájba harmonikusan illeszkedik ez a külső megjelenésében és wellness kínálatában is minden igényt kielégítő, exkluzív szálloda. A pazar panorámát a szobából, a wellness részlegből és az étteremből is élvezheti. Stílus & wellness: - min. 3 éjszállás kétágyas szobában - üdvözlőital, valamint 1 üveg ásványvíz a szobába bekészítve - félpanziós ellátás: gazdag büféreggeli, menüválasztásos vagy svédasztalos vacsora helyi és nemzetközi specialitásokkal - a 2400 m2-es wellness részleg használata: belső medence, ezzel összekapcsolva egész évben fűtött...
Barcelona az őszi szünetben, utolsó helyek
3 éjszaka szállodában, reggelis ellátással. Utazás repülővel. Időpont: 2014. október 29. - november 1. (4 nap/3 éj) Utazás: egyénileg, menetrend szerinti repülőjáratokkal egy átszállással Elhelyezés: középkategóriájú szállodában, kétágyas szobákban Ellátás: kontinentális reggeli Kétágyas szobában: 79 000 Ft/fő Csak repülőjegy : 24 900 Ft/fő Pótágy ár: 85 000 Ft/fő Gyermek pótágy ár (2-11 év között): 65 000 Ft/fő Repülőtéri illetékek és díjak: 57 000 Ft/fő A részvételi díj a következő szolgáltatásokat tartalmazza: utazás a leírásnak megfelelően repülőgéppel...
Zsákmány a javából:...
Bejelentés érkezett a rendőrség ügyeletére, hogy október 13-án 18 óra és október 14-én 5 óra 45 perc közötti időben az egyik pécsi általános iskola tárolójába betörtek, majd onnan fém...Kiállítással mutatkozott be...
A Zsolnay Kulturális Negyedet bemutató fényképekből és Zsolnay Nemzetközi Kerámia Szimpózium alkotásaiból nyílt kiállítás a...
A Mecsekerdő szerint minden...
Ha megkérdezzük, hogy mi jut eszébe egy magyar embernek a Mecsekről, akkor az elsők között említi meg végeláthatatlan erdőket....
Összesen 96 választási...
A vasárnapi önkormányzati és nemzetiségi választás 96 eredményét támadtak meg csütörtök délig: 23 településen a polgármester-választás, 17 településen az egyéni listás választás, 16...Ötmilliós kínai tartomány...
Kínai regionális vezetők delegációja látogatott a héten Pécsre, hogy a helyi vízszolgáltató működéséről tájékozódjon. Az...
Baranyai művészek...
Az ezeréves szőlőkultúrával rendelkező Baranyában mindig is kiemelt fontosságú volt az ősz legörvendetesebb eseményének a szüretnek fontosságához és szépségéhez méltó bemutatása. Így van...A tájrendezéssel megszépült a Tüskésrét
Befejeződött a Tüskésrét utolsó zagykazettáinak tájrendezése, ezzel teljessé vált a pécsi erőmű egykori melléktermékeinek lerakására kijelölt, központi fekvésű terület rekultivációja. A tájrendezés során kialakított füves, ligetes 51 hektáros terület - a rekultiváció eredményeként és az erőmű közelsége miatt - kiválóan alkalmas lehet ipari célú hasznosításra. A pécsi erőmű 2004-ben hagyott fel a széntüzeléssel, és ezzel együtt a széntüzelés melléktermékeinek (salakjának és pernyéjének) tárolására a Tüskésréten kialakított zagykazetták utolsó darabjainak töltésével. Az utolsó...
Várja a kicsiket az Erdei Iskola Alsómocsoládon
A Magyar Tudomány Napján, november negyedikén kerül ünnepélyes átadásra a Kölyök Fészek Erdei Iskola keretein belül működő Virtuális Természettudományok Otthona Alsómocsoládon. A Kölyök Fészek Erdei iskola célja, a játszva tanulás - játszva tanítás. Ezt a célt szolgálja a szakértők által oktatott tizenkét akkreditált erdei iskola modul és a Központ összes programja, mint a repülőgép szimulátorok, a kincskeresés, a vízi programok és a több mint 30 szabadidő szolgáltatás. A Virtuális Természettudományok Otthona izgalmas játék és tanulás is egyben. A természettudomány játékos...Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén
Csütörtök reggel fél nyolc és este fél hét között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30 - 09.30: Pécs, Verseny utca09.45 - 11.45: Pécs, Siklósi út13.15 - 15.15: Pécs, Móra Ferenc utca15.30 - 17.30: Pécs, Keszüi út17.45 - 18.30: Pécs, Megyeri útA rovat további témái
- Velence az őszi szünetben
- Újraindul a Janus Pannonius Múzeum mecseki túrasorozata
- Vége? - Kéregrák pusztítja a pécsbányatelepi „ezeréves" gesztenyést
- Újabb tíz busz áll szolgálatba októberben a Pannon Volánnál
- Férfi holttestet találtak Mohácsnál a Duna öblében
- Könyvtártudományi rangos konferencia Pécsett
« Előző
28755 | 28782 | 28809 | 28836 | 28863 | 28890 | 28917 | 28944 | 28971 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz...
- Nyolc határsértőt tartóztattak fel...
- Tárlatvezetéssel járhatjuk be...
- Természetközeli élménypark vár...
- Rendőrlámpát Nagyárpádnak!...
- Tapolcán találkoztak a polgári körök
- Milyen is lesz a Kaptár?
- Figyelem, költözik az urológiai...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Lángra kapott az étel,...

