850 millióért árulják a Pátriát, de rendezvényekre kinyitja a Danubius
Nem zárták be végérvényesen a Kórház tér közelében lévő Pátria Hotelt. Danka András, a szállodát birtokló cég pécsi igazgatója megkeresésünkre azt mondta, szó sincs arról, hogy leállt volna a működés, hiszen a tervek szerint az idei évben is többször fogadnak vendégeket. Ha pedig úgy alakul a pécsi idegenforgalom, akár újra a régi rend szerint működhet a hotel. Persze, ha addig be nem fut egy vevő. A viszonylag gyenge turisztikai mutatók miatt egyelőre üresen áll a Pátria Hotel, ám szó sincs arról, hogy szellemházzá változott volna az épület. A tulajdonos Danubius Hotels Group nem...
Benzinkúthoz közel gyulladt ki egy jármű Mohács határában
Sziebertpusztán kapott lángra jármű - olvasható a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság gyorsjelentésében. A lángokat a mohácsi hivatásos tűzoltók két vízsugárral oltották el. Leégett egy mezőgazdasági gép Bóly külterületén, Sziebertpusztán. A tűzesettől nem messze egy benzinkút is található, de a lángok nem tettek kárt benne - közölték a katasztrófavédők.Itt adhat vért Baranyában az előttünk álló héten
Pécsi és Baranya megyei véradások helyszínei és időpontjai február 16-a és 22-e között: Intézeti véradások helyszínei és időpontjai:Pécs Regionális Vérellátó Központ - 7621 Dischka Győző utca 7.hétfő, csütörtök: 7.30 - 17.00 óráigkedd, szerda, péntek: 7.30 - 15.00 óráig Komlói Vérellátó - 7300 Majális tér 1.hétfő, szerda: 7.00 - 11.30 óráig Mohácsi Vérellátó - 7700 Véradó utca 4.hétfő, kedd, szerda: 8.00 - 12.00 óráig csütörtök: 8.00-14.00 óráig Külső véradási helyszínek:02. 17. kedd:- PTE Szántó Kollégium 17.00-20.00 óráig, cím: Pécs, Szántó - Kovács János u. 1/D- Magyarhertelend...
Szíj Kamilla képzőművész...
A kiállítás megnyitójára február 13-án, pénteken 17 órakor kerül sor a Zsolnay Kulturális Negyed Pécsi Galéria m21 elnevezésű...
Rendszeresen lopták a fát a...
Bejelentés érkezett a rendőrség ügyeletére szerdán délelőtt, hogy a település melletti erdőrészből ismeretlen személyek fát...
Tűz volt egy kertvárosi...
Ágy, szekrény és egyéb berendezési tárgyak égtek tegnap Pécsett, egy Szántó Tibor utcai négyszintes társasház lépcsőházában. A város hivatásos tűzoltói nagy erőkkel vonultak a helyszínre,...Pécsi szobrászművésznek...
A köztéri alkotásairól is ismert képzőművész, Ruppert János kisplasztikáiból, grafikáiból nyílik kiállítás szombaton Szekszárdon, a Művészetek Házában. A március 8-ig látható tárlaton...Pécsiek, kezdhetünk...
Csak Pécsett több száz olyan lift üzemel a társasházakban, amelyeket 2020-ig teljes egészében fel kell újítani úgy, hogy...
Hóhelyzet, árvíz, ciklon –...
A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hagyományosan, minden februárban évértékelő tiszti értekezletet tart. A 2014-es év áttekintésére szerdán került sor a Baranya Megyei...Körözött pestit fogtak a rendőrök Gyárvárosban - itt dekkolt a srác, pedig a börtönben régóta tárt karokkal várták
A Pécsi Rendőrkapitányság járőrei kedden délelőtt Pécsett, Gyárvárosban vonták intézkedés alá B. Richárd 23 éves budapesti lakost - közölte a Pécsi Rendőrkapitányság. Ez még nem került volna az újságokba, de az igazoltatás során kiderült, hogy a fiatalember ellen elfogatóparancs volt érvényben, mert nem kezdte meg a bíróság által kiszabott, jól megérdemelt szabadságvesztésének letöltését. B. Richárdot a rendőrök előállították a kapitányságra, majd nagy szeretettel átadták Büntetés-végrehajtási Intézetnek.Jelzőlámpákat újítanak fel a Komlói úton
A Tüke Busz Zrt. tájékoztatása szerint a jelzőlámpa rekonstrukció folytatásaként február 12-én és 13-án (csütörtök-péntek) a 66. sz. főúton a Komlói út - Szeptember 6. tér csomópontban működő jelzőlámpák rekonstrukciójára kerül sor. A tervezett munkálatok keretében jelzőfejeket és a vezérlőgépet cserélik, ezért két napon keresztül teljes üzemszünet várható a csomópontban. A busztársaság kéri a közlekedőket a csomópont és a gyalogos-átkelőhely fokozott óvatossággal történő megközelítésére. Képünk illusztráció.
Csillagászati fotókiállítás lesz a Zsolnay Negyedben
A kiállítás megnyitójára február 13-án, pénteken 17:30-kor kerül sor a Zsolnay Kulturális Negyed Pécsi Galéria m21 elnevezésű kiállítóterében.Az elismert fotósokból álló The World At Night szervezet a világ éjszakai arcát mutatja be a nagyközönségnek csillagászati tájképeken keresztül. A TWAN 2007-ben jött létre a NASA és az Astronomers Without Borders (Csillagászok Határok Nélkül) együttműködése keretében. A szervezet egyetlen magyarországi tagja Ladányi Tamás, akit asztrofotós munkája alapján hívtak meg a rangos társaságba Közép-Európát képviselendő.A kiállításon száz kép...
Tudja, hogyan szedhet...
Nem szedhető mértéktelenül a gyógynövényként ismert, az utóbbi években igen felkapott medvehagyma az erdőkben, a törvényben...
Gyarmati Fanni naplóját is...
A Jelenkor című irodalmi folyóirat februári lapszámának élén az Ahol a farkas is jó című dráma olvasható: Rubin Szilárd Aprószentek című regényét - egyéb szövegekre is támaszkodva -...Elhunyt Izsóf Vilmos, a...
Életének 75. évében kedden elhunyt Izsóf Vilmos színművész - tudatta az MTI-vel a Pesti Magyar Színház. A művész alakította többek közt Mór pécsi püspök szerepét is Pozsgai Zsolt Boldog...Körbefalazzák a Balokány...
Hamarosan falakkal veszik körbe az egykor strandolóktól, manapság inkább hajléktalanoktól és drogosoktól nyüzsgő egykori...
Izraeli diákoknak ajánlotta...
Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára nyitotta meg kedden a magyar pavilont a tel-avivi nemzetközi turisztikai kiállításon. Hoppál Péter az MTI...Kísérleteket mutatnak be...
A természettudományos előadás február 11-én, szerdán 19 órakor várja látogatóit a Zsolnay Negyed E78 Panorámatermében. Dr....
Árokba csúszott egy munkagép Pellérdnél
A balesetben senki nem sérült meg. Árokba csúszott és oldalára borult munkagéphez hívták a pécsi hivatásos tűzoltókat a Pellérd közelében lévő útszakaszra. Az egység erőgép és csörlő segítségével próbálja majd a járművet talpra állítani. A Baranya megyei településnél a műszaki mentés várhatóan hosszabb időt vesz igénybe.
Nem ússza meg az a szigetvári férfi, aki a neten átvágta ismerősét
A kialkudott árat az eladónak nem fizette meg, azonban a telefont továbbadta az a szigetvári férfi, akinek ügyét vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozó hatóság. Sikkasztás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 38 éves férfival szemben, aki tavaly májusban az egyik internetes közösségi oldalon megegyezett ismerősével, hogy a mobiltelefonját megvásárolja tőle úgy, hogy a vételárat az eladó bankszámlájára a készülék megérkezését követően megfizeti. H. Tamás a telefont a megbeszéltek szerint postai úton...Tűz volt egy gumiabroncs-feldolgozó üzemben Pécsett
Pécs keleti városrészében, István-aknánál egy használt gumiabroncs-feldolgozó üzemben, a feldolgozás előkészítése során ledarált gumiból kiválasztott szövet kapott lángra hétfőn este. A tűz egy fém hullámlemezzel burkolt helyiségben keletkezett, így a beavatkozást nehezítette, hogy a tűz fészkéhez csak a burkolat megbontása után lehetett hozzáférni. A tűzoltók roncsvágóval bontották meg az épületrészt, majd eloltották a lángokat. A telepen dolgozó őrök figyelmét felhívták arra, hogy az utómunkálatok elvégezését követően, éjszaka folyamatosan kísérjék figyelemmel, hogy nem...A rovat további témái
- Csütörtökön a kisfarsanggal megkezdődik a mohácsi busójárás
- Kedden már nem lesz hó, kisebb csapadékra még számíthatunk
- "Súlyos helyzetet teremtett Pécsett a közösségi közlekedés egyeztetés nélküli leállítása"
- 20 millió egy kereszteződésbe való rendőrlámpa, de nem ezért nem szerelnek fel újakat a városban
- Ezentúl a pécsi hőerőműben gyakorlatozhatnak a tűzoltók
- Veszprémbe viszi a Pécsi Balett a Hófehérkét
« Előző
27648 | 27675 | 27702 | 27729 | 27756 | 27783 | 27810 | 27837 | 27864 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Akár tíz fok is lehet szerdán...
- Hatalmas hőmérséklet-különbség...
- Emberölés miatt tényleges...
- Döntött a köztársasági elnök, megvan...
- A Nemzeti Választási Iroda készen áll...
- Fél éve eltűnt, 17 éves lányt...
- Orbán Viktor: a háború a legfontosabb...
- Hatalmas, ember méretű harcsát fogott...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- Magára hagyott csecsemő életét...

