Páva Zsolt megkérdezi, ki mire szeretné költeni a 40 milliárdot - indul a nagy pécsi városi konzultáció
Húsz év után Pécs az első olyan évet kezdi meg idén, amikor a jövőre koncentrálhat a múlt helyett, csaknem 40 milliárd forint fejlesztési forrással számolhat a város – derült ki egy hétfői sajtótájékoztatón, amelyen Páva Zsolt bejelentette: konzultációt indít, hogy a pécsiek elmondhassák, ők mire költenének leginkább. "Már nem a múlt kétes örökségének, terheinek, adósságainak, elrontott üzleteinek cipelése és rendbetétele a legfontosabb feladat, hanem Pécs és az itt élők tisztes gyarapítása. Csaknem 40 milliárd forint fejlesztési forrás érkezik Pécsre a következő...Dárdai jelenleg csak a feladataira koncentrál
Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya és a Hertha BSC megbízott vezetőedzője egyelőre nem akar a távolabbi jövőbe tekinteni, ezért nem is szeretne azzal foglalkozni, hogy mi történik a nemzeti csapatnál betöltött posztjával, amennyiben hosszú távon is marad a berlini kispadon. A szakvezető hétfőn videókonferenciát tartott a magyar sajtó számára, melyen elmondta, jelen pillanatban az a feladata, hogy a Hertha ne essen ki, s a hétvégi Freiburg elleni hazai összecsapásra megfelelően felkészítse csapatát.Jelezte, hogy a válogatott következő két tétmeccsét...
Hepciáskodott a rendőrökkel egy királyegyházi férfi
Egy szentlőrinci italboltból tettek bejelentést február 8-án, vasárnap 18 óra körül arról, hogy az egyik vendég nem hajlandó távozni. A helyszínre érkező rendőrök intézkedés alá vonták a királyegyházai férfit, aki folyamatos kiabálással akadályozta az intézkedést, mely alól többször megpróbálta kivonni magát. A járőrök végül előállították a Szentlőrinci Rendőrőrsre, ahol jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek vele szemben.Baranyára már csak elsőfokú...
Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében továbbra is másodfokú a figyelmeztetés az erős hófúvás miatt. Emellett a nyugati országrészben másutt is további havazásra, hófúvásra figyelmeztet...Ezekben az utcákban működik...
Hétfőn reggel fél nyolc és este fél hét között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Fodor Ibolyának egy évig be...
Az önkormányzati törvény előírása alapján akár egy éven keresztül - következmények nélkül - távol maradhat a...
Borúra derű: jövő héten...
A jövő hét elején még többször megerősödhet, viharossá fokozódhat a szél, lehet havazás, hófúvás. A hét második felében viszont már nem várható csapadék és akár plusz 7 Celsius-fokig is...Itt adhat vért Pécsett és...
Pécsi és Baranya megyei véradások helyszínei és időpontjai február 9 - 13 . között. Intézeti véradások helyszínei és...
Vizes élőhelyekkel...
A Duna-Dráva Nemzeti Park „Kis természetvédők" programsorozatának szerdai állomásán a vizes élőhelyek élővilágának megismerése áll a középpontjában. A gyerekek meseszép...Apránként lopta szét a tárolót, elfogták a mohácsi zsaruk
Lopás miatt emelhetnek vádat egy huszonkét éves férfi ellen, akivel szemben a napokban zárták le a nyomozást a mohácsi rendőrök. Az eljárás egy pécsi lakos feljelentése nyomán indult ismeretlen tettes ellen, aki a rendelkezésre álló adatok alapján tavaly tavasszal és nyáron a szellői hétvégi házának udvarán található kamrába betört, ahonnan különböző szerszámokat, valamint kerti gépeket tulajdonított el. Az adatgyűjtés eredményeképpen a rendőrök azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 22 éves férfit, aki a bűncselekményt beismerte....Vasárnap is tart a csokikarnevál a Zsolnay-negyedben
Különleges csokoládékkal és az édességhez kapcsolódó színes programokkal várja vasárnap is a látogatókat a Pécsi Csokoládé Karnevál a Zsolnay Negyedben. Tizenegy órától Őrsi Zoltán csokoládépapír-gyűjtő különleges csokipapírokkal és a gyűjtés alapjaival ismerteti meg az érdeklődőket, délben pedig az ezzel foglalkozók csoportját is megalakítják.Délután két órától Szántó Tibor csokoládékészítő workshopján vehetnek részt a látogatók.Ötödével nőtt tavaly a látogatók száma a Zsolnay Kulturális Negyedben
Egyre népszerűbb a Zsolnay Kulturális Negyed (ZSKN) és a világörökségi helyszínek. Mint azt Márta István ügyvezetőtől munkatársunknak, tavaly összesen mintegy 500 ezer látogatót regisztráltak a Zsolnay Örökségkezelő (ZSÖK) NKft. intézményeiben. A fizetős vendégek aránya elérte a hetvenöt százalékot. A friss adatok alapján összességében jó évet zárt a ZSKN-t, a világörökségi helyszíneket, a Kodály Központot, illetve a Művészetek és Irodalom Házát működtető Zsolnay Örökségkezelő. - A Negyedben húsz százalékkal nőtt a látogatók száma, a Kodály Központban pedig nagyságrendileg az...
Viharos lesz a szél,...
Viharos széllel érkező hidegfront éri el vasárnap hajnalban az országot, az Országos Meteorológiai Szolgálat több dunántúli megyére, közöttük Baranyára is másodfokú figyelmeztetést adott...Baranyában is egyre több az...
Nem kíméli a megyét se az influenza, a kormányhivatal Népegészségügy Szakigazgatási Szervének közlése szerint az ország más...
Ismét járhatnak a kamionok,...
Újra közlekedhetnek a szombaton délelőtt tíz órától a kamionok Baranya megyében. A havazás miatt a megyei védelmi bizottság február 6-án 13 órától a megye egész területére elrendelte...Szombati helyzetkép: a...
FISSÍTVE: MÁR CSAK A 35/35Y JÁRATOKKAL VAN GOND. KORÁBBAN ÍRTUK: Továbbra sem állt helyre a Tüke Busznál a normális...
Jövő héten ismét Öltözz...
Magyarország első, pécsi gyermekhospice háza javára gyűjtenek ebben az évben is az Öltözz pirosba! jótékonysági akció révén,...
Mégsem kezdik idén építeni...
Korábban arról volt szó, hogy idén elkezdődik, 2016-ban pedig befejeződik az új tűzoltólaktanya építése Pécsett az Engel János...
Több jármű is elakadt a belvárosban
A tűzoltók már több autót kiszabadítottak. Járművek akadtak el Pécsen a Hunyadi János utcában, az Aradi vértanúk útjától nem messze. A bejelentés szerint több személyautó mellett autóbusz és teherautó is elakadt a hóban, a járművek teljesen elfoglalják az útpályát. A helyszínre a pécsi hivatásos tűzoltókat riasztották, az egységek először lezárták a helyszínt, hogy újabb autók ne jussanak bajba, majd megkezdték a járművek kiszabadítását. Több személyautót már kiszabadítottak, de még mindig több elakadt jármű van a helyszínen.Jogerősen is életfogytiglant kapott a regenyei gyilkos
Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla pénteken jogerősen annak a férfinak az életfogytiglani fegyházbüntetését, aki megölt egy nőt a Baranya megyei Regenyén. A bűncselekmény 2012. június 4-én történt. Nikolics Sándor élettársa, Bogdán Zsoltné jelenlétben egy présházban, szóváltást követően támadt rá a velük gyakran italozó áldozatra. Az asszonyt 20-25 percen keresztül ütötte, rúgta, feszítővassal ütlegelte, elvette értékeit, majd egy ciszternába dobta, ahol megfulladt. Nikolics Sándor tartva attól, hogy a bűntett kiderül, a holttestet másnap a ciszternából kiemelte, nehezékeket tett...Elakadt egy autóbusz Komló-Zobákpusztánál
A jármű nem tud felmenni az emelkedőn, mert a hóréteg alatt jég fagyott az útra. A helyszínre riasztott komlói tűzoltók a közútkezelő járműveit várják a helyszínre, hogy letolják a havat, illetve felsózzák az utat. Az elakadt jármű miatt csak a fél útpálya járható.
A rovat további témái
- A pálosok életéről tartottak tudományos konferenciát a PTE-n
- A havazás miatt leállították Pécsen a tömegközlekedést - a buszosok a közútkezelőre várnak
- Ajánlatot tett egy pályázó a McDonald's volt üzlethelyiségére, havi 1,1 millióért kiveszi
- Szombaton kezdődik a Házasság hete programsorozat
- Fokozódik a hóhelyzet: korlátozták a 7,5 tonna feletti járművek közlekedését a 6-oson
- Nem megy fel a Misinára a 35-ös busz
« Előző
27675 | 27702 | 27729 | 27756 | 27783 | 27810 | 27837 | 27864 | 27891 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Akár tíz fok is lehet szerdán...
- Hatalmas hőmérséklet-különbség...
- A Nemzeti Választási Iroda készen áll...
- Fél éve eltűnt, 17 éves lányt...
- Emberölés miatt tényleges...
- Döntött a köztársasági elnök, megvan...
- Orbán Viktor: a háború a legfontosabb...
- Hatalmas, ember méretű harcsát fogott...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- Magára hagyott csecsemő életét...

