Önkénteseket keres a Pécsi Ifjúsági Lelkisegély - egy telefonon is múlhat az élet

Önkénteseket keres a Pécsi Ifjúsági Lelkisegély - egy telefonon is múlhat az élet Február 10-ig várják azoknak a tizennyolc év feletti pécsieknek a jelentkezését, akik szívesen csatlakoznának önkéntesként egy tanfolyam elvégzését követően a telefonos szolgálathoz.  Hazánkban hetente két 25 év alatti fiatal hal meg öngyilkosság következtében, és harmincszor többen próbálnak végezni magukkal. A pszichológiai kutatások szerint az öngyilkosságra készülő nem a halált akarja, csak adott krízishelyzetben nagyon beszűkült tudatállapot alakul ki, és úgy érzi, nincsen más kiút. Azok többsége, akik öngyilkosságra készülnek, jelzik ezt valahogyan környezetük felé,...

Elhunyt Bozsik László pécsi újságíró

A Dunántúli Napló kulturális rovatának volt munkatársa - hosszú betegség után - meghalt. Bozsik László a barátom volt. Sátorhelyi srác (én mohácsi). Esküvői tanúja voltam, és ő is esküvői tanúm volt, amikor megnősültem. Együtt kaptunk nivódíjat a közös munkáért a magyar újságíró szövetségtől a rendszerváltás idején. Innen, "vidékről". Egyébként meg annyiszor vágott át, ahányszor csak tudott. Ebben is zseni volt. Kevés olyan újságíróval találkoztam, mint ővele. Bertha Bulcsu? Lázár Ervin? Rab Feri? 59 éves korában tért meg Teremtőjéhez. Isten nyugosztaljon...

Traffipax szombaton Pécsett és környékén

Traffipax szombaton Pécsett és környékén Szombaton reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30-07.30: Pécs, Keszüi út07.45-08.45: Pécs, II. János Pál út09.00-10.00: 58-as főút Pécs - Pogány közötti szakasza10.15-11.15: Szalánta, 58-as főút 12 km szelvény12.15-13.15: Pécs, Siklósi út13.30-14.30: Pécs, Nagyárpádi út14.45-15.45: Pécs, Megyeri út16.00-17.00: Pécs, dr. Veress Endre út17.15-18.15: Pécs, Nendtvich Andor út18.30-19.30: Pécs, Szigeti út19.45-21.00: Pécs, József Attila út

Kamerák előtt már nem olyan...

Kamerák előtt már nem olyan bátrak a vandálok: kevesebb a rongálás a pécsi buszokon Jelentősen csökkent a szándékos károkozások száma a pécsi autóbuszokon. A Tüke Busz Zrt.-nél érdeklődésünkre elmondták, a...

Elkészült az egyházmegyei...

Elkészült az egyházmegyei köznevelési stratégia Január 8-án, a PTE Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar nagyelőadó-termében köznevelési projektnapot tartott a Pécsi...

Hitelek nélkül is évről...

Hitelek nélkül is évről évre fejlődik Komló Egymás után a második hitelek nélküli évet zárta a komlói önkormányzat: sem a működéshez, sem a fejlesztésekhez nem volt...

Máriagyűdön is megnyílt az...

Máriagyűdön is megnyílt az irgalmasság szent kapuja A Pécsi Székesegyház után Máriagyűdön, valamint Szekszárdon is megnyílt a szent kapu. 2016-ban majdnem egész évben az...

Vince napi borkóstoló a...

Vince napi borkóstoló a Szent Györgyben Sárosdi Róbert szekszárdi borásszal 2016. január 22-én, pénteken 18:30 órai kezdettel. Asztalfoglalás: 0672/221-121 vagy az [email protected] címen....

Nincs környezetvédelmi...

Nincs környezetvédelmi akadálya a mohácsi hídnak A mohácsi városháza dísztermében a napokban tartott fórumon jelenlévők meggyőződhettek arról, hogy a Mohácsnál a Duna felett...

Esős, de enyhe hétvégére számíthatunk Pécsett

Esős, de enyhe hétvégére számíthatunk Pécsett Az Országos Meteorológiai Szolgálat Pécsi Állomása által kiadott előrejelzés szerint Pécsett a hétvégén borongós, párás idő várható, s többször elered majd az eső.  A prognózis szerint pénteken erősen megnövekszik a felhőzet, de csapadék még nem valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz három fok körül alakul. Szombaton túlnyomóan borult lesz az ég, párás lesz a levegő. Eső várható, a csapadék mennyisége területi átlagban öt és tíz milliméter között valószínű. A déli, majd a változó irányú szél helyenként megélénkül. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke plusz egy fok...

Nyílt napok a Pécsi Regionális Vérellátó Központban

Nyílt napok a Pécsi Regionális Vérellátó Központban Aki adott már vért, tudja, hogyan zajlik a véradás, de eddig nem láthatta mi történik a levett vérrel. Most itt a lehetőség, hogy megismerhessék a vérkészítmények előállításának folyamatát.  Azok a véradók, akik 2016. január 11. és 31. között munkanapokon, 8-14 óráig vért adnak a Pécsi Regionális Vérellátó Központban (Pécs, Pacsirta u. 3.), a véradást követően beléphetnek az eddig zárt ajtók mögé, és végigkísérhetik a vér útját.A véradáshoz személyi igazolvány, lakcímkártya és TAJ szám szükséges.

Mérleg a hideg napok után: majd' százszor riasztották a megyében a tűzoltókat a havazás miatt

Mérleg a hideg napok után: majd' százszor riasztották a megyében a tűzoltókat a havazás miatt A havazással összefüggésben csak csütörtökön nyolcvanhét esetben, összesen pedig kilencvennyolc alkalommal riasztották a Baranya megyei tűzoltókat. A legnagyobb problémát a fákra rakódott jég és hó súlya okozta, a legtöbb bejelentés Pécsett is kidőlt fák miatt érkezett.  Az időjárással összefüggésben szerencsére mindössze négy közúti baleset történt. Két ember könnyű sérüléseket szenvedett, amikor a csúszós úton összeütközött egymással két személyautó a Pécs és Pellérd közötti útszakaszon.A tömeges káresetek kezelésében a hivatásos tűzoltókat önkéntes mentőszervezetek is...

Átmeneti áramszünet lehet...

Csütörtökön este tíz óra után átmenetileg minden Baranya megyei településen helyreállt az áramszolgáltatás.Drávaiványiban és Gödre településeken aggregátorok segítségével biztosították a...

Karácsonyi ellenőrzések:...

Karácsonyi ellenőrzések: nem voltak nagy bukták, szándékosan nem verték át a vevőket A Baranya Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztályának munkatársai...

Melegedőbe vitték Gábort a...

A pécsi rendőrök január 7-én éjjel, Uránvárosban igazoltattak egy mozgásban korlátozott, zavartan viselkedő férfit. A 29 éves Cs. Gábor elmondta, hogy Komlón lakik, azonban eltévedt, nem...

A pécsi Bóbitában...

A pécsi Bóbitában mutatkoznak be a zalai „griffek A zalaegerszegi Griff Bábszínház jellegzetes tárgyat állítják ki a pécsi Bóbita Bábszínházban. A tárlatot szombaton délután...

Traffipax pénteken Pécsett...

Traffipax pénteken Pécsett és környékén Pénteken reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Termelői és kézműves vásárt...

Termelői és kézműves vásárt tartanak Szentlőrincen A Baranya Megyei Vállalkozói Központ az idei esztendőben először most szombaton, reggel nyolctól délig rendezi meg a termelői...

Veszély leselkedik a hóemberekre Martonfán

Veszély leselkedik a hóemberekre Martonfán A héten leesett hóból természetesen elkészültek az év első hóemberei, akik talán még a hamarosan bekövetkező olvadást sem érik meg.Az új esztendővel együtt a tél is beköszöntött Baranyában, a hónak pedig alighanem a gyerekek örülnek a legjobban. Kezdődhet a hógolyó-csaták és a hóember építések időszaka! A képünkön szereplő hóember egy martonfai tanyán született meg, ám úgy tűnik nem csak a hétvégére várható olvadás jelenti az egyetlen veszélyt számára. Az egyik tanyán élő ló ugyanis azonnal ráharapott a hóember orrát képező répára. A kép alapján azonban lehetséges, hogy a szemeit...

Idén már új óvodai sportpályákon szerethetik meg a mozgást a pécsi törpök

Idén már új óvodai sportpályákon szerethetik meg a mozgást a pécsi törpök Több száz pécsi gyereket mozgattak meg tavaly a törpsport program keretében. Schneider Gábor koordinátor szerint „nem lehet elég korán kezdeni" a mozgás megszerettetését a kicsikkel. 2016-ban óvodai sportpályák építése is tervben van. Nagyjából nyolcszáz pécsi lurkó vett részt a törpsport programban. A kezdeményezéshez már az összes önkormányzati fenntartású óvoda csatlakozott, de a nemzetiségi és az egyházi intézmények is érdeklődnek a lehetőség iránt, várhatóan tehát hamarosan tovább bővül a létszám. - Nem lehet elég korán elkezdeni, hogy a gyerekekkel...

Megyeszerte súlyos károkat okozott a hó és a jég, van ahol nincs víz és áram

Megyeszerte súlyos károkat okozott a hó és a jég, van ahol nincs víz és áram Frissítve: az érintett települések többségében helyreállították az áramszolgáltatást. Csütörtökön délután négyig nyolcvankilenc segélyhívás érkezett a katasztrófavédelem Baranya megyei műveletirányító központjába, a károk felszámolása jelenleg is tart.A Mohácsi Kórház területén egy fa dőlt meg, Sellyén pedig a szakmunkásképző iskola előtt tört le egy fenyő ága, amely veszélyezteti a gyalogosforgalmat. Cún településen elektromos vezetékre dőlt egy fa. A segélyhívások nagy része kidőlt fák, és leszakadt vezetékek miatt érkezett, mindössze három közúti baleset történt, de...