Sérült társaik mentését gyakorolták a lánglovagok
2016. március 10. csütörtök 12:28

A tűzoltók minden nap készen állnak arra, hogy embereket mentsenek. Az elméleti és gyakorlati felkészítésük legnagyobb arányát az tesz ki, hogy a különböző tűzeseteknél és műszaki mentéseknél hogyan kell a leghatékonyabban és a legrövidebb időn belül emberéleteket és anyagi javakat menteni. Nem szabad elfeledkezni azonban arról sem, hogy a tűzoltók is kerülhetnek bajba, mikor csak a társaik felkészültségére hagyatkozhatnak.
Mohácson és Véménden a sérült tűzoltók mentési technikáit gyakorolták a beavatkozók. Egy elméleti előadást követően, a laktanya szertárában és a lépcsőfordulóban is kipróbálták azokat a mentési technikákat, amelyek adott esetben sorsdöntők lehetnek.
A felkészítésen foglalkoztak a társmentés szabályaival, a Rautek-féle műfogással, a sérült tűzoltók mentésével és lépcsőn történő mozgatásával, valamint a mentőkötéllel való mentéssel is.
Az első feladat szerint egy sérült tűzoltót kellett kimentenie két másik beavatkozónak.
A mozdulatlanul fekvő társuk megközelítéséhez tömlőt használtak, amely biztos tájékozódási pontot jelentett. A sérült tűzoltó megtalálásakor a mentést végzők egyike a fejnél, a másik a lábnál helyezkedett el. Ellenőrizték a légzőkészülékét, és biztosítottak számára a kimentés időtartamára elegendő levegőt. Ezt követően a lábnál lévő társ mindkét oldalon meglazította a sérült tűzoltó légzőkészülékének derékhevederét. Szétkapcsolta az egyik szárat, amelyet átvezetett a lába között, majd újból összekapcsolta. Ezután a hevedert teljesen meghúzták. Ezzel a mozdulattal biztosították a légzőkészüléket, hogy a mozgatás során ne tudják lehúzni a mentendőről, valamint elérték azt, hogy a palack egy kicsit kiforduljon oldalra, ami megkönnyítette a mozgatást. Ezt követően a fejnél lévő tűzoltó a sérült oldalához kihúzódott és a hozzá közelebbi vállhevedert megfogta. Ugyanakkor a lábnál lévő tűzoltó négykézlábra ereszkedett és a sérült mindkét lábát rátette a saját vállára, úgy hogy felső lábszára és a válla derékszöget zártak be. Így biztonságban kimentették a tűzoltók bajba jutott társukat.
Végül gyakorolták az eljárást is, mikor egy tűzoltó végezte a mentést, majd a sérült lépcsőn történő mozgatását próbálták ki a mohácsi és véméndi beavatkozók.
Forrás: Katasztrófavédelem
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tűzoltók leptek el egy baranyai kórházat
- Több mint hétmilliárdos kárt okoztak...
- Harminc fok, ragyogó napsütés vár...
- A postán is átvehetik a nyugdíjasok...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Éjszakai vonattal is hazajöhetünk a...
- Bakondi szerint még több mingráns...
- Búcsúlevelet hagyott hátra Bogdán...
- Kristállyal kereskedő baranyai...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...