Ingyenes könyvosztást tart a Mosolymanó Kertvárosban

Ingyenes könyvosztást tart a Mosolymanó Kertvárosban A mai az olvasás nemzetközi világnapja. Ennek apropóján ötvenegy darab könyvet osztanak szét a járókelők között. Az ünnepből a Mosolymanó Egyesület sem szeretne kimaradni, ezért különleges akcióval készülnek: csütörtökön 13 órától ingyenes könyvosztást tartanak a kertvárosi Csontváry sétányon. Ennek során ötvenegy darab kötettel ajándékozzák meg a járókelőket. A könyvek közt regény, mese, sőt, még latin szótár is szerepel. Képünk illusztráció. 

Polgári összefogás egy idős bácsi megmentéséért

Polgári összefogás egy idős bácsi megmentéséért Egy aggódó nagyharsányi asszony kért segítséget a siklósi rendőröktől kedden, akinek 73 éves férje a reggeli órákban lakásáról ismeretlen helyre távozott, és azóta nem adott életjelet magáról.A rendőröknek sötétedésig egy nagy kiterjedésű erdős területig sikerült lekövetniük az idős férfi nyomait. Másnap hajnalban a Siklósi Rendőrkapitányság rendőreiből és a Nagyharsány polgármesterének vezetésével érkező helyi önkéntesekből szerveződött kutatócsapat alapos terepkutatásba kezdett, amelynek eredményeként a reggeli órákban Nagyharsány és Beremend községek közötti sűrű, erdős...

Misztikus hangulatú esti bobozást tartanak pénteken

Misztikus hangulatú esti bobozást tartanak pénteken Az erdei sötétség mellett misztikus hangulat társul a csúszás élményéhez péntek este,a Mecsextrém Parkban.Dombokat és völgyeket összekötő pályánk kanyarjait reflektorokkal világítják meg este hét és tíz óra között. A program ára 1990 Ft/fő. Felejthetetlen élmény mindenkinek. 

Traffipax csütörtökön...

Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén Csütörtökön reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Nagycsaládosok ajándékozták...

Nagycsaládosok ajándékozták meg a pécsi tanulókat A Jótékonysági Világnapon 25 teli tolltartót kaptak a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola és Óvoda 3-4. osztályos...

Újabb tizenhárom...

Újabb tizenhárom porcelánritkasággal bővült a pécsi Gyugyi-gyűjtemény Tizenhárom különleges műtárggyal gyarapodott a Zsolnay-porcelánritkaságokból álló pécsi Gyugyi-gyűjtemény, amelynek legújabb...

Szarvast gázolt egy autó a...

Szarvast gázolt egy autó a 6-oson, Nagydobsza közelében Szarvast gázolt egy gépkocsi szerda délután Baranya megyében, a 6-os főút Nagydobsza és Szigetvár közötti szakaszán,...

Szentmisével nyitotta a...

Szentmisével nyitotta a tanévet a Hittudományi Főiskola Huszonhatodik tanévét kezdte meg a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola. Az 1991-ben újjáalapított intézmény a Pécsi...

Áder Szigetváron: a...

Áder Szigetváron: a legnagyobb csatákat nem a fegyverek, hanem a jellemek vívják Felavatták a Szigetvár 1566-os védőinek tiszteletére emelt szoborcsoportot a szigetvári várban szerdán, az ünnepségen részt...

Vízügyi hatósági szakmai napot tartottak Pécsett

Vízügyi hatósági szakmai napot tartottak Pécsett Vízügyi hatósági szakmai napot szerveztek kedden a megyeszékhelyen, ahol két nagy téma köré csoportosultak az előadások. A nagyvízi mederrel, valamint az „EU Nitrát Irányelv és Kölcsönös Megfeleltetéssel" kapcsolatos vízvédelmi hatáskörben végrehajtandó hatósági ellenőrzésekkel témáját ölelte fel a képzés. A szakmai napon a Baranya megyei állomány mellett, a Somogy megyei kollégák is részt vettek.Mácsai Antal tűzoltó ezredes, főtanácsos, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője nyitotta meg a szakmai napot. Az igazgató kiemelte, fontos, hogy a vízvédelmi...

A legrosszabbakra is fel kellett készülniük a tűzoltóknak

A legrosszabbakra is fel kellett készülniük a tűzoltóknak Éjszakai, parancsnoki ellenőrző gyakorlatot tartottak a napokban a pécsi dohánygyárban.A feltételezés szerint a BAT Dohánygyár Kft. dél-keleti sarkánál található egyik raktár épület alagsorában elektromos zárlat következtében a raklapokon tárolt termékek meggyulladtak. A tűz több raktárhelyiséget is érintett. A lángok nagy kiterjedése mellett, sűrű füstképződés is nehezítette a tűzoltók munkáját. A gyakorlat szervezői szinte a legrosszabb forgatókönyvre készültek, hiszen az automatikus füstelszívó berendezés is meghibásodott, a sűrű füst pedig nehezítette a beavatkozók felderítési...

Futást szerveznek hétvégén a rákgyógyításért

Futást szerveznek hétvégén a rákgyógyításért Szombaton ismét megrendezésre került a "Fuss a rákgyógyításért" nevű jótékonysági futás Pécs belvárosában.A nevezési díj ezer forint, melyet a helyszínen és előzetesen az SE honlapján (www.dpse.hu)vásárolhatnak meg. Ezért a résztvevők, a készlet erejéig, egy ez alkalomra készült pólót kapnak. A futónapon a póló viselői féláron tekinthetik meg a Janus Pannonius Múzeum Káptalan utcai Martyn-, Vasarely- és Zsolnay-kiállításait, a Baranya megye római kori régészeti leleteit bemutató Sopianae állandó tárlatot, valamint a Papnövelde utcai Modern Magyar Képtárat. A nevezési...

Betört a víz, s majdnem...

Betört a víz, s majdnem elsüllyedt egy kishajó a Dunán Mohácsnál a Sokac-révnél Süllyedni kezdett egy nyolc méter hosszú kishajó kedden a Dunán Mohácsnál, a vízirendőrök és a tűzoltók siettek a tulajdonos...

Kozmetikumokat lopott a...

Kozmetikumokat lopott a pécsi lány kedden Gyanúsítottként hallgatták ki a pécsi fiatalkorút, aki kozmetikumokat lopott egy üzletből.Nyomozás indult a Pécsi...

Álom és valóság...

Álom és valóság fotókiállítást rendeznek a Zsolnay Negyedben Pénteken tíz órától a Zsolnay Negyed E78-as termében tekinthetik meg a kiállítást az érdeklődők.Városunk egy különleges...

Traffipax szerdán Pécsett...

Traffipax szerdán Pécsett és környékén Szerdán reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Álláskeresőkből lehetnek...

Álláskeresőkből lehetnek vállalkozók Baranyában A Baranya Megyei Kormányhivatal 2016 áprilisában pályázatot hirdetett az álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatás...

Szentmisén is megemlékeznek...

Szentmisén is megemlékeznek a szigetvári hősökről Udvardy György pécsi megyéspüspök szentmisét mutat be a szigetvári hősök halálának 450. évfordulója alkalmából kedden, a Szent...

Mintegy száz hangversenyt ad az évadban a Pannon Filharmonikusok zenekar

Mintegy száz hangversenyt ad az évadban a Pannon Filharmonikusok zenekar Igor Stravinsky Oedipus rex című művének előadásával, Bogányi Tibor vezényletével kezdi meg az új évadot csütörtökön a pécsi Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ), amely mintegy száz hangversenyt, számos fővárosi és külföldi fellépést tervez a 2016/2017-es szezonban.Horváth Zsolt, az együttes igazgatója kedden a Kodály Központban rendezett sajtótájékoztatón kiemelte, zenészeik 72 alkalommal játszanak a pécsi koncertteremben. Több mint 50 nagyzenekari koncertet - köztük 15 egyedi, 25 bérletes hangversenyt - adnak, számos ifjúsági és gyermekprogramot tartanak, mintegy húsz...

Szerdán már ismét 30 fok közeli időjárás lesz

Szerdán már ismét 30 fok közeli időjárás lesz Kedden este még néhol előfordulhat egy-egy zápor, az éjszakától kezdve azonban egyre jobban felszakadozik a felhőzet, s szerdán már országszerte napsütéses időre van kilátás.Eleinte csak kisebb körzetekben süt ki átmenetileg a nap, majd délután északkelet felől határozott felhőzetcsökkenés kezdődik. Estig azonban a Dunántúl nyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott még további eső, zápor várható, másutt csak helyenként lehet zápor. Éjszaka tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, reggelre a hozzávetőleg a Körmend-Szekszárd vonaltól északkeletre már derült lesz az...

Ezüstérmesek a baranyai tűzoltók az országos versenyen

Ezüstérmesek a baranyai tűzoltók az országos versenyen Horoglétramászás, akadályfutás, négyszer százméteres váltó, illetve a kismotorfecskendő-szerelés versenyszámok szerepeltek a tizenharmadik Gróf Széchenyi Ödön Tűzoltósport-versenyen. Az országos megmérettetésen csapatban, az előkelő második helyet szerezték meg a Baranya megyei tűzoltók.A Baranya megyei csapatot Molnár Máté, Deáki László, Kozári Tamás Sándor, Beck György, Vörös Árpád, Brunner Árpád, Fischer Károly, Berényi Miklós, Ludvig Mátyás és Trábert Olivér alkotta.A verseny első napján a kollégák rögtön „falra mászással" kezdtek, hiszen a viadalon először...