Magyar táncházban mulatozhatunk szombat este
A magyar táncok kedvelői a Pécsi Kulturális Központ Szent Mihály Házban rophatják szombat este. A táncházban részt vesz a Hanga Banda, a kezdők Radák János segítségével sajátíthatják el a lépéseket. A mulatozás este hétkor kezdődik. A belépőjegy 300 forintba kerül. Helyszín: Szabadságharc utca 1.
Bárki szuperhőssé válhat a Pepita Kultúrtérben
Minden a szuperhősökről szól majd szeptember 17-én (szombaton) a Balokány-ligetben található Pepita Kultúrtérben. Milyenek a hétköznapok, ha valaki fantasztikus képességekkel rendelkezik? Többek közt ez is kiderül a Tett-Hely Ifjúsági Egyesület rendezvényén. Az érdeklődő gyerekek e mellett maszkot készíthetnek, rejtélyeket oldhatnak meg, és persze legyőzhetik a gonosz ellenfelet. Előtte azonban egy szuperhősöknek szánt kiképzésen is részt kell venni. A délután két órakor kezdődő, illetve hat órakor végződő rendezvényre gyerekenként kétszáz forintba kerül a jegy, a felnőtt kísérők...
Nem ússza meg a lopásokat a pécsi egyetemi tolvaj
Az egyetem épületeiben őrizetlenül hagyott értékeket lopta el a pécsi férfi - számolt be a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. Tízrendbeli lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást zárt le a Pécsi Rendőrkapitányság egy 36 éves pécsi lakos ellen. A férfi április eleje és május vége között az egyetem több épületéből lopott el különböző tárgyakat. Mint az a police.hu portálon olvasható, legtöbbször a folyosón vagy az öltözőben őrizetlenül hagyott kabátot, táskát vitte el a tulajdonos személyes irataival, készpénzével együtt, de a női mellékhelyiségből is...
Szombat éjszakáig a...
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és a Földművelésügyi Minisztérium Vadonleső Programja szeptember 10-én (szombaton) 10 és...
Traffipax szombaton Pécsett...
Szombaton reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Végvár Kupán mérkőztek meg...
Pénteken rendezték meg Szigetváron, az immár hagyománynak tekinthető XVIII. Végvár Kupát, amelyet a komlói tűzoltók csapata...
Nincs állása? Menjen...
Az elmúlt héten a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság toborzócsoportjai több fesztiválon és falunapon tájékoztatták az ...
Átadás előtt a mohácsi...
Videó! A Market Építő közel jár a mohácsi vágóhíd átadásához, melynek építésénél az óriási mennyiségű lakatosmunka, a...
Jótékonysági...
A „Eurakvilo Jótékonysági Regatta" címet viseli az Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú...
Mesebeli utazásra hívja a gyerekeket a Bóbita
A Zimmezumm című előadás során játékos vándorláson vehetnek részt a legkisebbek szombaton délelőtt a Bóbita Bábszínházban.Mi az a zimmezumm? A bóbita nyelven született kifejezés lehetséges fordítása: kirándulás a Kis Tücsökkel Békavárra a Vízililiomhoz, majd hazatérés a Nagykendőhöz, anyu ölébe. Másképpen játékos vándorlás a zene szárnyán rügyfakadástól lombhullásig azoknak, akiknek egy lépés is nagy út. A délelőtt tíz órakor kezdődő előadás során patakokban lépdelhetünk, egy kis dombra csücsülhetünk, megnézhetjük a Napot, kinyithatjuk az ablakot.A zenélős mesélők Bogárdi Aliz és...
Új szerepben, oktatóként tért vissza Pécsre a fitnesz világbajnok, Kordé Emese
Tornászként volt ifjúsági- és felnőtt válogatott, fitnesz versenyzőként pedig felért a csúcsra, Európa- és világbajnokként fejezte be pályafutását. A pécsi születésű Kordé Emese, közel húsz éve hagyta itt a szeretett városát és költözött fel Budapestre a sport miatt. Ősszel azonban egy új szerepben visszatér Pécsre.Kordé Emese élete a sport. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy a 47 éves, egykori válogatott tornász és fitnesz versenyző, még mindig irigylésre méltó formában van. Bár szerencsés alkat, az edzésekkel a mai napig nem hagyott fel. Közel húsz év után pedig...
Mesélő utcanévtáblákról nyílik kiállítás a Pexter Galériában
Érdekesnek tetsző kiállítás nyílik pénteken délután két órakor Pécsett, a Pexter Galériában (Mária utca 1.), Mesélő utcanévtáblák címmel.A tárlaton eddig nem látott dokumentumokat mutatnak be az utcanévadókkal kapcsolatban, a Janus Pannonius Múzeum (JPM) gyűjteményéből, illetve egy egyenesági Littke-leszármazott is ellátogat, Németországból.Program: Szeptember 9 (péntek) - Pécs a török korban (a megnyitóval egybekötve) 14:10 -15:10Előadások: Athinay Simon (Péderi Tamás), Makár János (Péderi Tamás)Szeptember 10 (szombat)- Pécsi püspökök 17:00Előadások: Klimó György (Kiss Márton),...
Korlátozzák a forgalmat...
Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz szeptember 11-én, vasárnap délután három órától este kilenc óráig.A Baranya Megyei...
Ismét Pécsett a Microsoft...
PlayIT Show Újra Pécsett, az Expo Centerben nyitja meg kapuit a játékok, az IT, és a gamer közösségi élet iránt érdeklődők...
Tabletet akartak lopni a...
Felfeszítették a tabletet védő biztonsági széfert egy pécsi hipermarketben.Büntetőeljárás indult két dombóvári lakos ellen a...
Hétfőig lehet szavazani az...
Facebook-oldalán hirdetett fotópályázatot a Pécsi Állatkert.A fotópályázaton 19 pályaműre lehet szavazni szeptember 12...
Traffipax pénteken Pécsett...
Pénteken reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Tovább tart a nyár, de...
A hétvégén is folytatódik a nyárias időjárás, 30 Celsius-fok körüli melegre és sok napsütésre lehet számítani, de helyenként...
A születésnapos Golestan együttes koncertezik a Negyedben
Kertszemle címmel jubileumi koncertet ad a Golestan együttes pénteken este a Zsolnay Negyedben.Az iráni származású dr. Khonji vezette Golestan együttes 15 éve alakult meg fotókiállítás apropójából, ahol a zenekar akkori tagjai a fotók témájához hűen egy perzsa népdal feldolgozását adták elő.Zenéjük egyfajta kulturális fúzió gyümölcse, talán a „világzene" elnevezés esik legközelebb a műfajhoz. A Golestanban a perzsa és a magyar népzenében megtalálható stílusjegyek érvényesülnek, mint például a dél-iráni, török és óperzsa eredetű nomád népek előadásmódja és dallamvilága,...
Török-magyar barátság? Kiakadt a szoborállításokon az egykori MDF-es képviselő, Pap András
Közbotrány, történelemhamisítás. Ezek a legenyhébb kifejezések, amelyekkel Pap András minősíti azt a tényt, hogy a Kórház téren szobrot kapott a török történetíró, Ibrahim Pecsevi, illetve azt, hogy a török miniszterelnök-helyettes szerdán Szigetváron elmondott beszédét szó nélkül hagyta a magyar diplomácia. Az MDF egykori országgyűlési képviselője szerint az is több volt a soknál, hogy szerdán egy török hagyományőrző katonazenekar masírozott be a Széchenyi térre. A Facebookon jelentette be Pap András, hogy bizonytalan időre felfüggesztette mindenféle nyilvánosság előtti,...
Így előzhetjük meg szüretkor a mustgázmérgezést
Augusztus végén, szeptember elején, a legtöbb borvidéken hivatalosan is megkezdődik a szüret időszaka, nincs ez másként a kisebb borászatoknál és a hobbi termelőknél sem. A szüreti időszak alatt gyakran előfordul halálos mustgáz mérgezés, amely egy kis körültekintéssel megelőzhető. A következő tájékoztatóban összefoglaltuk a legfontosabb megelőzési szabályokat, de az is kiderül, mit kell tenni, ha már megtörtént a baj.A mustgáz valójában szén-dioxid, ami egy színtelen, szagtalan, a levegőnél nehezebb gáz. Gyakori a természetben, a levegő állandó alkotóeleme. Cukortartalmú...
A rovat további témái
- Háromgenerációs trió lép fel a Metronóm Jazz Klubban
- Kicsik, tehetségesek és vérprofik - Pécsi táncospárért izgulhatunk a gyerek-tehetségkutatóban
- Kiállításmegnyitót rendeznek a Bóbitában szombaton
- Megható: zenével és tűzijátékkal köszöntötték a nyugdíjba vonuló mozdonyvezetőt - VIDEÓ
- Unokázós csalók ellen emeltek vádat Pécsett, harmincöt embert húztak le
- Közös múlt, közös jövő: Pécsre látogatott a magyar és a horvát államfő
« Előző
21978 | 22005 | 22032 | 22059 | 22086 | 22113 | 22140 | 22167 | 22194 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

