Lapáttal ütötte élettársát egy férfi Pécsett
A rendőrségen december 28-án feljelentést tett az a 25 éves pécsi nő, akit közös otthonukban bántalmazott december 27-én délelőtt az élettársa. A 26 éves pécsi férfi egy lapáttal ütötte, majd megrugdosta a nőt, aki a bántalmazás során könnyebben megsérült. A rendőrök a férfit elfogták és előállították. Az intézkedéskor kiderült, hogy egy korábban elkövetett szabálysértés miatt szabálysértési elzárásra ítélték, ezért a férfit a büntetés-végrehajtási intézetnek átadták.A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt a Pécsi Rendőrkapitányság nyomoz.
Vége a sötétségnek Komlón, befejeződött a világítás korszerűsítése
Az idén közel tízmillió forintot fordított a komlói önkormányzat a városi közvilágítás hézagainak felszámolására. A Mecsek felől érkezők számára festői látványt nyújtanak naplemente után Komló kivilágított utcái. A helyiek azonban korábban több szakaszon is azt tapasztalták, hogy nem kielégítő a közvilágítás. Ez pedig nem csak a közbiztonság szempontjából rejt kockázatokat, hanem balesetveszélyt is okoz.Az önkormányzat ezért a lakosság véleményét is kikérve tudatosan mérte fel azokat a pontokat, ahol a hálózat bővítésére, fejlesztésére van szükség. A takarékos gazdálkodásnak...
Csontváry Múzeum a bányagödörben - Szavazás: Ön mit szól a díjnyertes tervhez?
Merész ötlettel állt elő az egyik építész iroda, akik szokatlan helyre, a pécsbányai hatalmas kráterbe álmodták az új Csontváry Múzeumot. A tervezők szerint egyfajta zarándokhellyé válhatna a szokatlan környezetben felépített képtár. Arról, hogy végül megvalósulhat-e a beruházás, a Miniszterelnökségen még nem döntöttek. Nemrég elnyerte a rangos Média Építészeti Díjat a Csontváry ötletpályázatra készített terv, amelynek alapján a festő képeit bemutató múzeum egy egészen szokatlan helyre, a pécsbányai bányagödörbe kerülne. A Nartarchitects Studio célja az volt, hogy a múzeum ne egy...
Nem feltétlenül...
Egyre népszerűbb a Pécsi Kölyökszínpad. Az előadásokra kisebbek és nagyobbak is kíváncsiak, arról pedig szó sincs, hogy csak a...
Bábkészítő foglalkozást...
A négytől tizenkét éveseknek ajánlott foglalkozásokon a gyerekek különböző bábtechnikákkal ismerkedhetnek meg, és maguk is...
Fejlesztik a közösségi...
759 millió forintot nyert Pécs városa a Kelet-nyugati közösségi közlekedési tengely megvalósítására - közölte Páva Zsolt...
Traffipax csütörtökön...
Csütörtökön reggel fél nyolc és délután háromnegyed öt között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Valóságon alapuló előadást...
Az Egyasszony című igaz történet színházi előadását láthatják az érdeklődők csütörtökön a Pécsi Nemzeti...
Több esethez is hívták a...
Kedden három esetben volt szükség a hivatásos tűzoltók munkájára.Kémény melletti gerenda izzott egy vályogépítésű házban...
Csaknem 170 millióból újítják fel a mecseki barlangokat
Csaknem 170 millió forintos európai uniós forrásból végzik a mecseki barlangok - köztük az abaligeti és tettyei mésztufa barlang - környezetvédelmi célú átalakítását és felújítását - közölte a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI) az MTI-vel. Korszerűsítik a két barlang világításrendszerét. A jelenlegi eszközöket energiatakarékosabb, kisebb hőkibocsátású és mérsékeltebb fényszennyezést okozó LED-es világítótestekre cserélik - áll a nemzeti park közleményében. Az abaligeti barlangban a patakot, a barlang levegőjét, élővilágát valamint a kőzetek mozgását figyelő...
Problémamegoldó versenyt rendeznek az iskolákban
Január 22-éig regisztrálhatnak a diákok az Országos Középiskolai Problémamegoldó Versenyre (OKPV). A 2017 első negyedévében megrendezendő, történelmi témákat feldolgozó stratégiai versenyt negyedszer hirdette meg a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Case Solvers elnevezésű szervezet. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a többfordulós versenyen valamennyi középiskolás diák részt vehet, aki otthonosan mozog a történelem világában, szeret érvelni, csapatban dolgozni és szívesen fejlesztené problémamegoldó és előadókészségeit. A jelentkezési időszak az online selejtezők...
Újabb helyeken, Szilvásban és a pályaudvaron is figyelnek gépszemek Komlón
December közepén a Kresz Parkban, Szilvásban és a buszpályaudvaron álltak üzembe újabb berendezések. A cél a közbiztonság javítása és a rongálások megelőzése. Az idei év során is beruházások, felújítások egész sora történt Komló-szerte, amelyek barátságosabbá és élhetőbbé teszik a várost - már amennyiben nem esnek a vandálok áldozatául. Az önkormányzat ezért már évek óta folyamatosan bővíti a térfigyelő kamerák hálózatát, amelyek segítségével hatékonyabban előzhetők meg a kisebb, de bosszantó rongálások épp úgy, mint a komolyabb bűncselekmények.December közepén Komló több pontján...
Körözött személyt fogtak el...
Lopás miatt körözték a pécsi férfit, akit december 27-én fogták el. Pécsett a belvárosban fogták el december 27-én délelőtt...
Megrázó kísérleteket...
A Labor - Interaktív Varázstér és a Planetárium programjai mellett a Varázsóra-sorozat is része a Zsolnay Negyed...
Traffipax szerdán Pécsett...
Szerdán reggel fél nyolc és délután háromnegyed öt között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Ünnepi akusztikus koncertet...
„Mi van a boldogsággal?" címmel ad ünnepi akusztikus koncertet a Kiscsillag zenekar csütörtökön a Kodály...
Bevetésre készen:...
Még csak nagyjából egy éve működik a Pécsi Mentőkutyás Egyesület, ám az ebeket akár már éles helyzetben is be lehetne vetni. A...
Aki esetleg lemaradt róla:...
Az év egyik legfontosabb egyházi ünnepét vasárnap is szentmisével ünnepelte a Pécsi Egyházmegye a székesegyházban.December...
Villanyoszlopnak és parkoló teherautónak ütközött egy autó
Megcsúszott az úton, majd egy villanyoszlopnak, aztán egy parkoló teherautónak is neki ütközött egy személyautó hétfő este Pécsett a Bacsó Béla utcában.A járműben ketten utaztak, akiket a tűzoltók kiérkezéséig a mentőszolgálat munkatársai kiemeltek a roncsolódott autóból. A személyautó utasa súlyos életveszélyes sérüléseket szenvedett, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. A jármű vezetője lemondott az orvosi ellátásról.A baleset helyszínén üzemanyagfolyás is volt, ezért a városüzemeltetőt is a helyszínre kérték. A tűzoltók áramtalanították az autót, a mentés...
Mini-fesztiválra invitálják a családokat a Bóbitába
Elrepült a 2016-os esztendő „malacszárnyon", így ismét évbúcsúztató Szárnyas Malac Napra invitálják a pécsi családokat december 30-án a Bóbita Bábszínházba. Az óév utolsó előtti napján Torzonborz régi és új kalandjait egyaránt megtekintheti a tisztelt kiskorú publikum, kalandozhat Meseországban, készíthet hazavihető bábokat és játszhat a Vitéz László Játékautomatával.Ez utóbbit a nagykorú nézők is kipróbálhatják, és estére visszavárják őket egy fergeteges, mulattató előadásra.PROGRAMOK:10.00 Mesekuckó10.00 Torzonborz, a rabló15.00 Torzonborz 2.- Torzonborz...
Ittasan okozott balesetet egy férfi
A balesetet okozó férfi elhagyta a helyszínt, később pécsi otthonában fogták el. Pécsett, a Mathiász János utcában december 26-án délután egy óra körül közlekedett személygépkocsijával az a 38 éves pécsi férfi, aki az utcában lévő parkolónál elvesztette uralmát járműve felett, majd nekiütközött egy parkoló jármű hátuljának.A baleset helyszínén az okozó jármű első rendszámtáblája ottmaradt, így ennek alapján a járőrök a lakcímén elfogták a jármű tulajdonosát.A férfi elmondta, hogy percekkel azelőtt érkezett haza és a gépjárműve a garázsban parkol, amelyről kiderült, hogy valóban...
A rovat további témái
- Izgalmas kísérletben vett részt Kovács Szilárd, a pécsi székesegyház zeneigazgatója
- Felfedező sétát tehetnek a Negyedben
- Kiállítást tartanak a PTE-MK tervezőgrafika szakosai
- Traffipax kedden Pécsett és környékén
- Még mindig tart az akció a Zsolnay Negyedben
- Nagyobb művészeti és gazdasági autonómiát vár a Pécsi Balett az önállóságtól
« Előző
20763 | 20790 | 20817 | 20844 | 20871 | 20898 | 20925 | 20952 | 20979 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Minden korábbinál több magyar...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- A robogók és a rollerek többségére...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...

