Újabb helyeken, Szilvásban és a pályaudvaron is figyelnek gépszemek Komlón
2016. december 28. szerda 10:20

December közepén a Kresz Parkban, Szilvásban és a buszpályaudvaron álltak üzembe újabb berendezések. A cél a közbiztonság javítása és a rongálások megelőzése.
Az idei év során is beruházások, felújítások egész sora történt Komló-szerte, amelyek barátságosabbá és élhetőbbé teszik a várost - már amennyiben nem esnek a vandálok áldozatául. Az önkormányzat ezért már évek óta folyamatosan bővíti a térfigyelő kamerák hálózatát, amelyek segítségével hatékonyabban előzhetők meg a kisebb, de bosszantó rongálások épp úgy, mint a komolyabb bűncselekmények.
December közepén Komló több pontján is új kamerák álltak üzembe. Kettő közülük a közelmúltban több lépcsőben kicsinosított és szabadtéri sporteszközökkel is felszerelt Kresz Parkba került, a környéken élők régi kérésének eleget téve. Szintén két kamera került Szilvásba: a Hunyadi utcában, valamint az Alkotmány és Dózsa utcák kereszteződésében működnek. További három pedig a buszpályaudvar környékén kapott helyet, amely a jelentős forgalom miatt bűnmegelőzési szempontból kiemelten fontos terület. A jövő év elején további kettőt helyeznek még ki a szakemberek, méghozzá a szilvási Alkotmány utca egyes pontjaira.
„A kilenc kamera telepítésének összköltsége eléri a 6,7 millió forintot, de ez egy minden tekintetben megtérülő beruházás - mondta el Polics József polgármester. „Milliókban mérhető a rongálók által évente okozott anyagi kár a városban, a megelőzéssel ezt a pénzt új fejlesztésekre tudjuk fordítani. Ennél is fontosabb azonban, hogy a Komlón élők biztonságban érezzék magukat, amelyhez reményeink szerint ezek az új berendezések is hozzájárulnak - tette még hozzá a múlt héten átadott beruházás kapcsán a városvezető.
Forrás: Komló Város Önkormányzata
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...