Megrázó kísérleteket mutatnak be a kicsiknek
2016. december 28. szerda 07:30

A Labor - Interaktív Varázstér és a Planetárium programjai mellett a Varázsóra-sorozat is része a Zsolnay Negyed ismeretterjesztő, természettudományos kínálatának, amelyen részt vehetnek az érdeklődők több időpontban is.
A Varázsóra - fizikai kísérletek izgalmas fizikaórákat rejt, melyek során a látogatók játékos formában, látványos fizikai kísérletek segítségével bővíthetik természettudományos ismereteiket.
A Varázsóra az embert körülvevő világ jelenségeire ad magyarázatot. Választ kaphatnak például arra, mi történne a tárgyakkal, ha hidegebb lenne a Földön mint a Marson, vagy hogyan találkozhatnak a hanghullámok önmagukkal, és mire képes a légnyomás.
A 45 perces Varázsóra programjai minden szombaton és vasárnap 14.30-kor kezdődnek, iskolai szünetek idején pedig további bemutatók is várják a közönséget.
A program hétéves kortól javasolt bármely korosztálynak, helyszíne a Látogatóközpont épületének 24-es terme. A legközelebbi jegyvásárlási lehetőség a Látogatóközpont Infopontja.
A közönség ezúttal szemtanúja lehet vidám és hajmeresztő kísérleteknek az elektromosság és a mágnesség témaköréből, az ártalmatlan szikráktól a "maguktól" világító fénycsövekig. Az előadás állandó fellépője ElektRozi, akinek haja szála sem görbül a veszélyes villámoktól.
Forrás: ZSÖK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Minden korábbinál több magyar...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- A robogók és a rollerek többségére...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Baranyai rendőrök vehettek át...

