Imaszövetséget alakít Udvardy György püspök a Pécsi Egyházmegyében

Imaszövetséget alakít Udvardy György püspök a Pécsi Egyházmegyében Udvardy György pécsi megyéspüspök 2017. húsvétvasárnapján megalakítja a Boldogasszony Imaszövetséget, amelynek elsődleges célja, hogy a gyűdi Boldogságos Szűz Mária közbenjárásával megerősítve egyre többen hordozzák közös ügyeinket imádságaikban.  Az imaszövetség tagjai egy évre szóló vállalásokat tesznek: naponta imádkoznak az egyházmegyéért, a főpásztor és a tagok szándékára; hetente végeznek szentségimádást és szentírás-olvasást; havonta vállalnak böjtöt vagy lemondást; részt vesznek az egyházmegye évi gyalogos zarándoklata alkalmából bemutatott ünnepi szentmisén...

Pécsett koncertezik a frissen díjazott magyar zenekar

Pécsett koncertezik a frissen díjazott magyar zenekar A Belau az Island of Promise című bemutatkozó videójával tűnt fel a magyar zenei életben, amely számos elismerést gyűjtött be. Az első lemezük The Odyssey címmel nemrég jelent meg, amely a napokban Fonogram-díjat kapott az év elektronikus zenei albuma kategóriában. Pesti és külföldi koncertek után, április huszonkettedikén, Pécsett idézik meg a nyarat.      A Belau kezdetben szóló projektként, később duóvá bővülve körülbelül egy éve tűnt fel a magyar zenei palettán. A frissnek mondható projekt által megzenésített világában az elvágyódás és a reményteli...

Balesetet okozott egy figyelmetlen nő a belvárosban

Balesetet okozott egy figyelmetlen nő a belvárosban Közúti baleset gondatlan okozása miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság az ellen a 38 éves nő ellen, aki 2016. november 8-án reggel okozott balesetet Pécsett.   A balesetben egy 50 éves férfi súlyos sérülést szenvedett.A nő gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy egy gépjárműbeállóról szeretett volna kikanyarodni, de az út szélén álló autóktól nem látta be az adott útszakaszt, és amikor megkezdte a kanyarodást összeütközött egy másik személygépkocsival.A nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az...

Rudán Joe és barátai...

Rudán Joe és barátai amerikai koncertturnéra vitték a magyar rockzenét Öthetes tengerentúli koncertturnén vett részt Rudán Joe. A Kozármislenyben élő zenész és barátai Kanadától Floridáig számos...

Húsvétvasárnap is...

Húsvétvasárnap is megcsodálhatjuk a Gyugyi-gyűjteményt Felfedező séta indul vasárnap délelőtt a Zsolnay Negyed Gyugyi-gyűjteményében.  A vezetett bejárás során a Zsolnay...

Kigyulladt egy ház...

Kigyulladt egy ház Dunaszekcsőn, halálos áldozat is van Tűz ütött ki egy lakóházban a dunaszekcsői Széchenyi utcában - számolt be a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A...

Traffipax vasárnap Pécsett...

Traffipax vasárnap Pécsett és környékén Vasárnap az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 6.30-8.00: Pécs,...

Gazdára talált a bólyi...

Gazdára talált a bólyi húsfeldolgozó üzem Százötvenmillió forintért - a meghirdetett 300 milliós irányár feléért - talált gazdára a mohácsi Pikker Kft. 2011-ben...

Árokba borult egy autó,...

Árokba borult egy autó, minden utas megsérült Felborult egy gépkocsi Dinnyeberki Fő utcáján - számolt be a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A jármű összes...

Bár az első nem jött be, megszerette a robotokat, s még Csizi Péternek is odapörkölt

Bár az első nem jött be, megszerette a robotokat, s még Csizi Péternek is odapörkölt Sólyomné Baranyai Elza az Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ matematika-informatika tanára áprilisban vonult nyugdíjba, ezzel búcsút véve az általa létrehozott robotika birodalomtól is.  „Az első találkozásom a robotokkal nem volt valami kellemes, így eleinte nem is szerettem őket. - mesélte a tanárnő. - Az INFO Éra tanári konferencián egy szürke kis dinóval találkoztam, majd mikor meg szerettem volna simogatni, odakapott a kezemhez. Szóvá is tettem a gazdáinak, hogy aki gorombaságra be tudja programozni a találmányt, az kedvességre is be tudná." -...

Simogatásra hívják az állatbarátokat a Negyedbe

Simogatásra hívják az állatbarátokat a Negyedbe A Pécs környéki Állatmentők és a Zsolnay Örökségkezelő NKft. rendezvényén akár örökbe is lehet fogadni a négylábúakat. Állatsimogatót rendeznek a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben április 22-én (szombaton). A délután két órától hatig tartó rendezvényen a Pécs környéki Állatmentők munkájával ismerkedhetnek meg a látogatók. A civilek örökbe fogadható cicákkal, kutyákkal érkeznek.

Hat házba is bejutott a komlói sorozatbetörő

Hat házba is bejutott a komlói sorozatbetörő Egy komlói férfi hat házból lopott, négy esetben társa is segítette. Vádemelési javaslattal zárta le a Komlói Rendőrkapitányság annak a két komlói férfinak az ügyét, akik tavaly február 20-a és március 3-a között összesen hat komlói ingatlanba törtek, vagy surrantak be és vittek el különböző értéktárgyakat. A police.hu arról ír, a legtöbb esetben táskákat, készpénzt, telefonokat, és cigarettát loptak, azonban volt olyan eset is, amikor egy bankkártyát és a hozzá tartozó PIN kódot is megszerezte egyikőjük, majd a kártyáról száznegyvenezer forintot vett le.A 24 éves komlói férfi...

A lebegés és a lelki káosz...

A lebegés és a lelki káosz rendezése is jól megy Optimusnak, a pécsi bűvésznek Zenés színpadi varázslat keveredik a stand-up műfajával és az úgynevezett mentál trükkökkel Optimus bűvészműsorában. A pécsi...

Traffipax szombaton Pécsett...

Traffipax szombaton Pécsett és környékén Szombaton az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:  06.30-08.00:...

A fővárosba kirándulhattak...

A fővárosba kirándulhattak a nyertes fiatalok A Baranya Megyei Kormányhivatal 2016 októberében „Saját lábon" címmel vállalkozástervezési vetélkedőt hirdetett a...

Leendő elsősök figyelmébe...

Leendő elsősök figyelmébe ajánljuk: amit a diákigazolvány-igénylésről tudni kell Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat a diákigazolvány-igénylésről a Baranya Megyei Kormányhivatal...

Irányíthatatlanná vált a...

Irányíthatatlanná vált a gép, elesett a motoros Az elmúlt 24 órában Baranya megyében egy személyi sérüléssel járó baleset történt.  Könnyű sérüléssel járó baleset...

Húsvétkor is látogatható a...

Húsvétkor is látogatható a pécsi egyiptomi kiállítás Április 14-étől 17-éig - azaz a húsvéti ünnep idején végig - látogatható a Kincsek a Nílus partjáról - Túlvilági utazás az...

Autós demonstráció miatt lesz forgalomkorlátozás

Autós demonstráció miatt lesz forgalomkorlátozás Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Bakonya és Hetvehely térségében április 15-én autós demonstráció miatt. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy április 15-én a következő forgalmirend-változás lép életbe.A járműforgalom elől szakaszosan és időszakosan elzárják 15 órától 17 óra 30 percig a Bakonya, Kossuth Lajos utca - Petőfi Sándor utca - Hetvehely - Bakonya, Petőfi Sándor utca útvonalon a menetirány szerinti jobb oldali forgalmi sávot.A járműforgalom elől teljes szélességében elzárják 2017. április 15-én 15 óra 30 perc és 15 óra 45 perc között...

Janusos diákok nyerték meg a PÉTÁV rendhagyó középiskolai vetélkedőjét

Janusos diákok nyerték meg a PÉTÁV rendhagyó középiskolai vetélkedőjét Az idén ötvenedik születésnapját ünneplő PÉTÁV Kft. egy különleges vetélkedőre invitálta a pécsi középiskolásokat, hogy felfedezzék és megismerjék a kényelmes, biztonságos és környezetbarát szolgáltatást.  Egy vetélkedő, amelyhez nem kellett könyvtárban kutakodni, feladatlapokat kitölteni vagy számításokat végezni, mégis komoly kihívás elé állította a nevezőket. Ez volt a PÉTÁV50 kreatív középiskolai verseny, amely az április 12-én megrendezett döntővel zárult. A szervezők célja az volt, hogy a diákok a természettudományos tanórákon tanultakat saját tapasztalatikkal...

Udvardy György nagypénteki üzenete: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet"- Videó

Udvardy György nagypénteki üzenete: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet Sokakban a veszteségek hatására nem csak a cél, hanem a lelkesedés és a remény is megkopik, eltűnik - fogalmazott Udvardy György megyéspüspök nagypénteki üzenetében.  A nagypéntek ünnepe megállítja ezt a gondolatot, hiszen Isten mellénk áll, együtt éli át velünk a veszteség kudarcát. A kereszten függő Jézus helyreállítja a bizalmat köztünk és az Atya között. Aki szeret, mindent odaad, erre emlékeztet a kereszt. Udvardy György üzenete:[#video:2900]