Ifjú tudósok mutatkoznak be Pécsett az Országos Tudományos Diákköri Konferencián

Ifjú tudósok mutatkoznak be Pécsett az Országos Tudományos Diákköri Konferencián Az alapításának idén 650. jubileumi évfordulóját ünneplő Pécsi Tudományegyetem ad otthont 2018. április 18-21. között a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia három szekciójának. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) szervezésében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Tudományos Akadémia fővédnökségével megvalósuló konferenciasorozat tizenhat tudományterületi szekciója közül a Humán Tudományi, az Orvos- és Egészségtudományi, valamint a Művészeti és Művészettudományi Szekcióját rendezik meg Pécsett.Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) több...

A csillagokról mesélnek a Zsolnay Negyedben

A csillagokról mesélnek a Zsolnay Negyedben Az előadás az öttől nyolc éves korosztály számára nyújt csillagászati ismereteket könnyed, játékos formában. Az előadás megtekinthető a Zsolnay Negyed Planetáriumában április 23-án délelőtt tizenegy órától. Az előadó kérdés-felelet formában vezeti rá a kicsiket az általuk tapasztaltak alapján az égbolt látványával, jelenségeivel kapcsolatos tudnivalókra és azok magyarázatára. Sorra veszik a fényjelenségeket, az égbolt, a szivárvány és a csillagok színeit. A napszakok és évszakok váltakozásának okait és magyarázatár vetített képek segítségével teszi az előadó érthetőbbé és...

Traffipax szerdán Pécsett és környékén

Traffipax szerdán Pécsett és környékén Szerdán az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 06.30-08.00: Pécs, Athinay út08.15-09.45: Pécs, József Attila út10.00-11.30: Pécs, Keszüi út11.45-13.15: Pécs, Málomi út14.15-15.45: Pécs, Siklósi út16.00-17.30: Pécs, Mohácsi út17.45-19.15: Pécs, Nagykozári út 

Folytatódik a tél a...

Folytatódik a tél a tavaszban: havas eső, hó jön Egyes helyeken szerdán is lehet hóesés, havas eső - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden a honlapján. Az Országos...

Maratoni traffizásba...

Maratoni traffizásba kezdenek a rendőrök: itt és ekkor mérnek a megyében A rendőrség kijelölte a szerda reggeltől csütörtök reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit.  Az Európai...

POSZT Fesztivál: független...

POSZT Fesztivál: független előadások, komédiák is szerepelnek a programban Monodrámák, független előadások, fesztiváldíjas rendezések és komédiák is szerepelnek a 2017-es Pécsi Országos Színházi...

Újabb érdekességet...

Újabb érdekességet tudhatnak meg Pécs múltjából A Pécs története következő előadásán a pécsi zsidók hazatéréséről esik szó szerda délután a Herkules Műhelyben.  Az...

Eseménydús hosszú...

Eseménydús hosszú hétvégéjük volt a tűzoltóknak Több közúti balesethez, halálos tűzesethez és szabadtéri tüzekhez is riasztották a beavatkozókat a hosszú...

Nemzetközi borkóstolót...

Nemzetközi borkóstolót tartanak Pécsett Nemzetközi szemlét és borkóstolót tartanak a portugieser népszerűsítésére április huszonegyedikén és huszonkettedikén Pécsett...

Futva menekült a rendőrök elől az ittas férfi

Futva menekült a rendőrök elől az ittas férfi Egy gépkocsivezetőt akartak ellenőrizni a rendőrök április 17-én 11 óra 30 perckor Pécs-Hird határában. Amikor a gépkocsivezető észrevette a rendőröket, megfordult autójával, és elindult az ellenkező irányba. A férfi végül egy földes úton állt meg, és futva menekült a rendőrök elől, akik rövid idő alatt utolérték, és elfogták. A láthatóan ittas férfival szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért őt a rendőrök további mintavételre előállították. A gépkocsivezető ellen a Pécsi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott...

Krakkóban nyílik kiállítás a Zsolnay-kerámiákból a lengyelországi magyar évad keretében

Krakkóban nyílik kiállítás a Zsolnay-kerámiákból a lengyelországi magyar évad keretében Első alkalommal mutatják be Lengyelországban önálló kiállításon a nagy hagyományú magyar Zsolnay-kerámiát, a tárlat szerda este nyílik Krakkóban a lengyelországi magyar évad keretében. A közép-európai kultúra kutatásával és népszerűsítésével foglalkozó krakkói Nemzetközi Kulturális Központ (MCK) és a pécsi Janus Pannonius Múzeum szervezésében nyíló tárlaton több mint 100 tárgyat, köztük díszkerámiák mellett tervrajzokat és építészeti díszítményeket tekinthetnek meg a látogatók. A tárlat összeállítói a közép-lengyelországi Plockban működő, jelentős szecessziós gyűjteménnyel...

Változik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélfogadási rendje Pécsett

Változik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélfogadási rendje Pécsett A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Baranya Megyei Adó- és Vámigazgatóságának pécsi, központi ügyfélszolgálata április 15-étől új ügyfélfogadási rend szerint fogadja az ügyfeleket. Íme, az új ügyfélfogadási rend:Hétfő: 8.30 - 18.00Kedd: 8.30 - 12.00Szerda: 8.30 - 18.00Csütörtök: 8.30 - 12.00Péntek: 8.30 - 11.30Ügyfélfogadási időben intézhető ügyek: általános tájékoztatás, adóhatósági igazolások kiadása, adókártya-ügyintézés , adószám-kiadás magánszemélyeknek és egyablakon kívüli adózóknak, egészségügyi szolgáltatási járulékkal kapcsolatos tájékoztatás, adatlap-kitöltés, jogviszonnyal...

Továbbra is képben van a...

Továbbra is képben van a befektető, első körben félezer új álláshelyet hoznak létre Nem tűnt el, nem választott más magyar várost Pécs helyett az az óriáscég, amelyik többmilliárdos befektetéssel - első körben...

Érdekességeket mutatnak be...

Érdekességeket mutatnak be az űrkutatás történetéből Planetáriumi előadás bármely korosztálynak nyolc éves kortól. Az előadás délután három órakor várja látogatóit a Zsolnay...

Traffipax kedden Pécsett és...

Traffipax kedden Pécsett és környékén Kedden az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:  06.30-08.00:...

Vigíliát és virrasztást...

Vigíliát és virrasztást tartottak nagyszombaton Nagyszombaton este nyolc órakor tartották a feltámadás ünnepének virrasztását, a vigíliáját a pécsi székesegyházban. Az...

Zene segítségével...

Zene segítségével alkothatnak mesét a gyerekek Zenei játszótér és interaktív gyerekkoncert várja a kicsiket és nagyokat kedden a Pécsi Kulturális Központban.  A 6-12...

Él-e az élet? Udvardy...

Él-e az élet? Udvardy György megyéspüspök húsvéti üzenete - Videó! A feltámadás üzenetének minden egyes emberben meg kell születnie. Él-e az élet, a jövőmről alkotott remény? Jézus-e az alapja...

A Pécsi Kölyökszínpad újabb előadást tart

A Pécsi Kölyökszínpad újabb előadást tart Legújabb előadásával várja az érdeklődőket a Pécsi Kölyökszínpad a Művészetek és Irodalom Háza Fülep Lajos teremében április 20-án csütörtökön, délután fél négytől. Lehetséges utazni az időben? Vajon mi történt pontosan 1950. május 23-án? Mi az az O.E.? Vagy ki az a Salamon fáraó, aki tulajdonképpen Sámson? Mi a különbség egy bánya és egy barlang között? Hogy lehet egy emberből kutya és egy barátságból örök szerelem? Erre a rengeteg kérdésre a Pécsi Kölyökszínpad egy újabb fergeteges 75 perces, kizárólag gyerekek által játszott színdarabbal ad választ, vizuális technikával, hang-...

Nyitott autókból lopott egy férfi Komlón

Nyitott autókból lopott egy férfi Komlón Két hónap alatt tíz sértettet károsított meg egy férfi Komlón. A Komlói Rendőrkapitányság lopás miatt nyomozott az ellen a 32 éves komlói férfi ellen, aki 2016 őszén több nyitott gépkocsiból lopott készpénzt, iratokat és mobiltelefonokat. A férfit november 14-én az egyik bűncselekmény helyszínétől nem messze fogták el a rendőrök, készpénzt és egy lopott mobiltelefont is találtak nála. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy két hónap leforgása alatt több olyan gépkocsiból lopott, amelyet a tulajdonosok nyitva felejtettek.Az ellopott tárgyak egy részét a rendőrök...

Áttért a menetirány szerinti baloldalra, balesetet okozott

Áttért a menetirány szerinti baloldalra, balesetet okozott Az elmúlt 24 órában Baranya megyében egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt. Könnyű sérüléses baleset történt április 16-án 16 órakor Pécsett a Gyakorló utcában, ahol egy 21 éves pécsi férfi személygépkocsijával eddig tisztázatlan okból áttért a menetirány szerinti baloldalra és egy szemből közlekedő autónak ütközött. A balesetben az egyik gépkocsi utasa, egy 22 éves férfi sérült meg.A baleset körülményeit a Pécsi Rendőrkapitányság vizsgálja. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság fokozott figyelmet kér minden közlekedőtől.