Sátorvassal törte be sógora autójának szélvédőjét
Garázdaság és okirattal visszaélés miatt nyomozott a rendőrség egy 23 éves szakályi férfi ellen. A férfi március kilencedikén rongálta meg sógora személygépkocsiját Komlón, a helyi piac közelében. A férfi a piacon italozott, majd felesége kérésére azért ment sógora autójához, hogy kialudja magát. Pihenés helyett azonban egy sátorvassal betörte az autó szélvédőjét, és mérgében még a kocsi forgalmi engedélyét is széttépte. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte.A nyomozást a Komlói Rendőrkapitányság a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett...
Vádat emeltek a siklósi önkormányzat egyik cégének volt vezetője ellen
A Siklósi Járási Ügyészség többrendbeli csalás bűntette és további bűncselekmények miatt emelt vádat a Siklósi Önkormányzat egyik szolgáltató társaságának volt ügyvezetője ellen. A társaságot Siklós Város Önkormányzata hozta létre a város távhő -és melegvíz-szolgáltatásának biztosítására. A kft. ügyvezetője 2009. évtől a vádlott lett.A kft. pénzkezelésére a szervezet vezetője volt jogosult, a pénztárból kifizetéseket előzetes utalványozás után a pénztáros teljesített.A cég ügyvezetője 2010. évtől kezdődően elhatározta, hogy jogosulatlanul vesz fel a kft. pénztárából...
Ilyen volt a magyarok ősi csillagos égboltja
A Planetárium új előadása a magyar csillagnevek tucatjait és a hozzájuk fűzött mondákat mutatja be az érdeklődőknek vasárnap, délután három órától a Zsolnay Negyedben. A hétköznapok embere kevéssé ismeri az égboltot, még kevésbé a gyakran feledésbe merült ősi csillagképeket. Így vagyunk mi magyarok is. Mélyen belénk vésődött a Göncöl szekér vagy a Tejút elnevezés, mely ősi kultúránk mondáiként maradt fent a köztudatban.Ám, ha több magyar elnevezésű csillagképet kellene felsorolnunk, ráadásul az égbolton beazonosítanunk és megtalálnunk, bajban lennénk.Több magyar kutató kereste,...
Traffipax pénteken Pécsett...
Pénteken az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 06.30-08.00:...
Egyetemi rendezvény miatt...
Pénteken kora este ideiglenes forgalomkorlátozás lép életbe a Király - Felsővámház - Major utca útvonalon. Pénteken 18...
Letört, meghajlott ágak,...
Az áprilisi hó nyomása miatt több fa kidőlt, az ágak meghajlottak, vagy letörtek, ezért fokozott figyelemre int a BIOKOM a...
Egy év után hazatért...
Egy év, 43 német nemzetiségi iskola, mintegy 3500 km, sok ezer érintett diák - számokban így foglalható össze annak a...
Amióta akár a fizetésből is...
Összességében kevesebb közösköltség-tartozást görgetnek maguk előtt a pécsi társasházak. Ez nem véletlen: egy ideje akár a...
Csőtöréshez, útra dőlt...
Több helyszínen, különböző feladatokkal kellett megküzdeniük a megyei tűzoltóknak szerdán. Pécsett, az Alkotmány utca...
Fejlesztik a komlói szennyvízhálózatot és a telepet
751,38 millió forint vissza nem térítendő Európai Uniós, valamint 344,18 millió forint központi költségvetési forrásból valósul meg Komló ellátatlan területeinek szennyvízelvezetése és a szennyvíztisztító telep korszerűsítése. A beruházás során korszerűsítik az 1988-ban épült szennyvíztisztító telepet. A Mecsekjánosiban 3,5 hektáron elterülő létesítményen az elmúlt 30 évben csak a szükséges karbantartási munkálatokat végezték el, eközben a 70-es és 80-as évek gépei is elavulttá váltak a telepen, az üzemeltetésük, illetve javításuk igen költséges. A vissza nem térítendő...
Hosszabb távon is van hatása az EKF-évnek
Egyre nagyobb teret nyer az a felismerés, hogy a kultúra a gazdasági növekedés katalizátora - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára a Pécsett csütörtökön megrendezendő Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2023 pályázati szeminárium szerdai előestéjén. Krucsainé Herter Anikó a hét magyar és öt brit város küldötteinek részvételével zajló esemény nyitórendezvényén azt mondta: több korábban EKF-címet viselt város beszámolója bizonyítja, hogy a program hozzájárult a település és környezetének...
Rendkívüli nyitvatartással fogadják az adózókat
NAV Baranya Megyei Adó- és Vámigazgatóság pécsi, központi ügyfélszolgálata (Pécs, Rákóczi út 52-56.) a személyijövedelemadó-bevallás és befizetés közelgő határidejére figyelemmel rendkívüli nyitvatartással fogadja az adózókat: Május 2. (kedd) 8:00-18:00Május 3. (szerda) 8:00-18:00Május 4. (csütörtök) 8:00-18:00Május 5. (péntek) 8:00-11:30Május 8. (hétfő) 8:00-18:00Május 9. (kedd) 8:00-18:00Május 10. (szerda) 8:00-18:00Május 11. (csütörtök) 8:00-18:00Május 12. (péntek) 8:00-11:30Május 15. (hétfő) 8:00-18:00Május 16. (kedd) 8:00-18:00Május 17. (szerda) 8:00-18:00Május 18....
Nevelőnőre támadt egy...
A Pécsi Járásbíróság szerdán elrendelte egy fiatalkorú fiú előzetes letartóztatását, közfeladatot ellátó személy elleni...
Hannibal Lecter, sőt, még...
Pénteken kezdődik a Pécsi Egyetemi Napok, azaz a PEN, ahol a karok csapatai ismét megmérkőznek egymással. Nagy buli lesz, az...
Részletekben is fizethető a...
A fizetendő személyi jövedelemadóra és egészségügyi hozzájárulásra, ha összegük nem több mint 200 ezer forint, idén is kérhető...
Első alkalommal rendeznek...
Csaknem harminc neves baranyai vendéglátó-egység, pincészet és termelő részvételével először rendeznek május elsején megyei...
Több tízezer forintos kárt...
Fiatal férfit ítélt el a Pécsi Járásbíróság rongálás miatt. A vádlott fiú Pécsett, 2014. augusztus 17-én az esti órákban, egy...
Kerítésnek hajtott...
A harmincegy éves szentlőrinci férfi március tizennyolcadikán éjjel ütközött autójával egy ház kerítésének Szentlőrincen. A...
Látványos előadást láthatnak a Marsról
Az előadás a Mars kutatás történetét és legújabb eredményeit mutatja be szombaton a Zsolnay Negyed Planetáriumában. Az emberek fantáziáját mindig izgatta a Mars bolygó, amelyről évszázadokig úgy gondolták, hogy a Földhöz hasonlóan ott is laknak emberszerű lények.Az előadás során áttekinthetik, hogy mit tudtak meg a tudósok a Vörös Bolygóról a távcső feltalálása után, majd az űrkorszakban. A Mariner űrszondát követve elutazhatnak a Marshoz, áttekinthetik a bolygó „földrajzát" és a legfontosabb kutatóeszközök munkáját. Választ kereshetnek azokra a kérdésre, hogy volt-e...
Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén
Csütörtökön az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 06.30-08.00: 6-os főút pellérdi elágazó08.15-09.45: Pécs, Magyarürögi út10.00-11.30: Pécs, Nyugati ipari út11.45-13.15: Pécs, József Attila út14.15-15.45: 6-os főút pellérdi elágazó16.00-17.30: Pécs, Megyeri út17.45-19.15: Pécs, Keszüi út
Hőlégballon tűnt fel szerdán délután a Széchenyi téren, csak úgy ámult-bámult a nép
A szellőzködő, lágy melegben a pécsi belvárosban korzózó sokaság legnagyobb meglepetésére egy hőlégballon tűnt fel szerdán délután a Széchenyi téren. Kiderült, a PTE 1367 Történelmi Emlékfutást reklámozták vele a szervezők. Még a Tettyéről is jól látszott az a közelről is hatalmasnak tetsző hőlégballon, amit szerda délután kezdtek el feltölteni gázzal a Széchenyi téren. Miközben a ballon mérete egyre csak nőtt, úgy emelkedett a nem mindennapi látványosságot figyelemmel kísérők száma is, több százan követték az eseményeket. A levegőbe ugyan nem emelkedett a szerkezet, de így...
A rovat további témái
- Együtt sportoltak az egyházmegye diákjai
- Huszonegy évvel a gyilkosság után hoztak ítéletet
- Elismerésekkel és jutalmakkal ismerték el baranyai tűzoltók és rendőrök munkáját
- Új fákat ültetnek az elszáradtak helyére a Jókai téren
- A sürgősségi osztály felrobbantásával fenyegetőzött
- Kétéves kisfiú futott ki az úttestre, elütötték
« Előző
19467 | 19494 | 19521 | 19548 | 19575 | 19602 | 19629 | 19656 | 19683 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- A vevők helyett a kommandósok várták...

