Néha titkos csodaszereket is bevet előadás közben a színház üzemorvosa, István Miklós
Dr. István Miklós sebész, érsebész főorvos, a Pécsi Tudományegyetem tanára. 1985-ben hozta össze a sors Nógrádi Róberttel, a színház akkori igazgatójával, akivel életre szóló barátság kötődött, így került a Pécsi Nemzeti Színházhoz. Ez a közeg nem volt egészen ismeretlen számára, hiszen egyetemista korában sokszor statisztált prózai és opera előadásokon. - Mióta dolgozik a Pécsi Nemzeti Színház üzemorvosaként? - Alapvetően nem üzemorvos vagyok, az alapképzettségem a kórbonctan illetve kórszövettan. Romhányi György világhírű professzor úrnál kezdtem a pályámat a Kórbonctani...
Kapálógépet, utánfutót is lopott Felszősentmártonban
A házból és a melléképületből is lopott egy férfi Felsőszentmártonban.Lopás gyanúja miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság egy 25 éves kisasszonyfai férfi ellen, aki április 21-én betört egy felsőszentmártoni házba. A férfi kitörte a bejárati ajtó zárszerkezetét, majd a házból háztartási gépeket és konyhai eszközöket tulajdonított el. Ezután lefeszítette a melléképületen lévő lakatot, majd onnan egy kapálógépet és egy utánfutót lopott el. A rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd április 23-án elfogták a tolvajt, és kihallgatták gyanúsítottként. A férfi...
Jubilál a Szentlőrinci Gazdanapok, huszonötödik alkalommal rendezik meg a vásárt
Jubileumához érkezett a Szentlőrinci Gazdanapok mezőgazdasági és élelmiszeripari vásár, idén huszonötödik alkalommal rendezik meg augusztus 10. és 12. között. Mára az ország harmadik legnagyobb agrárvásárává nőtte ki magát, s programjainak sorában egyaránt megtalálhatók a könnyed kikapcsolódást garantálók ugyanúgy, mint a termelőknek szólók. - Folyamatosan dolgozunk azon, hogy kiállításunk tematikája, szakmaisága, eseményei olyan kínálatot nyújtsanak, amelyek versenyképessé teszik a hazai „agrár-kiállítási" piacon. Ez az utóbbi években egyre nehezebb,...
Kenutúrákat szervez a...
A túra során szakvezető kalauzolásával kenuinkkal bejárjuk a Gemenci erdőben, Baja közelében található vadregényes Vén-Dunát,...
Traffipax szombaton Pécsett...
Szombaton az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.45 - 09.15...
Véget ért a szociális...
A komlói és a pécsi kistérség összesen 21 településén javultak a szociális szektorban dolgozók munkakörülményei és az ellátást...
Újabb gyógyszerhatóanyagok...
Hat új generikus gyógyszerhatóanyag eljárás fejlesztése fejeződött be a Teva gyógyszergyár debreceni alapanyaggyártás...
Emlékművet avattak a...
Június 29-én pénteken, a Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Emléknapja alkalmából emlékművet adtak át Pécsett a Kálvária...
Garázdákat fékeztek meg a...
Rendőri elismerésben részesült három pécsi polgárőr, akik verekedést akadályoztak meg nemrég. Egy agresszív nőtől vascsövet...
Felfüggesztett börtönt kapott a volt polgármester
Egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Pécsi Törvényszék pénteken, nem jogerősen a volt szigetvári polgármestert a hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt ellene, valamint egy korábbi önkormányzati képviselő és egy önkormányzati cég volt vezetője ellen indult eljárásban. A vádlott 2010 és 2014 között volt Szigetvár Fidesz-KDNP-s polgármestere, akit felbujtóként elkövetett hivatali vesztegetés és folytatólagosan, felbujtóként elkövetett hűtlen kezelés bűntettében találták bűnösnek.Az elsőrendű vádlottat a volt önkormányzati képviselőt távollétében -...
Két autó karambolozott Pécsen, az egyik fel is borult
Két személyautó ütközött össze Pécsen, a József Attila utcában pénteken. Ahogyan azt a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől megtudtuk, a balesetben az egyik autó felborult és egy személy könnyebben megsérült.A helyszínen félpályás útlezárás van érvényben, a forgalom rendőri irányítás mellett halad. A rendőrség a baleset körülményeit vizsgálja.
Hidas Lászlóné, kesztyűkészítő mester vehette át az idei Zsolnay Vilmos-díjat
A hagyományosan kézi szabású, manufakturális kesztyűkészítési iparág fejlesztése terén eredményei, hazai és nemzetközi sikerei, továbbá több évtizeden keresztül végzett szakmai pályafutásának elismeréseként a Zsolnay Vilmos-díj kitüntetést adományozta városunk önkormányzata Hidas Lászlóné kesztyűkészítő mester részére. A díjat Őri László alpolgármester és Lovász István jegyző adta át. A Pécs Város Képző-és Iparművészeti Díjában részesülő Hidas Lászlóné Sudár Judit Pécsett született 1947-ben.A Pécsi Művészeti Gimnáziumban érettségizett. 1966-ban kezdte meg szakmai...
Nagy sikere van a nyitott...
A tűzoltók munkáját övező társadalmi megbecsülés és kiemelt figyelem érzése színesítette a katasztrófavédelem dolgozóinak egy...
Szombaton ne akarjunk...
A Tüke Busz Zrt. tájékoztatja tisztelt Utasait, hogy a 2018. július 1. napjától a társaság üzemeltetésében működő menetjegy...
Nem adott elsőbbséget, így...
Közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Pécsi...
Szentjánosbogár-túrán...
A rendkívül alacsony fényszennyezettségű Zselici Csillagoségbolt-parkba várjuk a természetkedvelőket. Olyan területre, ahol a...
Traffipax pénteken Pécsett...
Pénteken az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.45 - 09.15...
Átadták a Bock-pincészet...
Átadták a Bock Borászat Kft. mintegy 1,2 milliárd forintos beruházással felépült, hozzávetőlegesen 1000 négyzetméter...
Még a határon túlról is érkezett alkotás a Pécs Zoo és a 30Y közös felhívására
A PécsZoo „Az állatkertek küldetése" címmel nemrég alkotói pályázatot hirdetett, melynek eredményhirdetése kapcsán sajtótájékoztatót tartott szerdán Siptár Dávid, az állatkert ügyvezető igazgatója és Beck Zoltán, a 30Y zenekar frontembere. Komárom-Esztergom megyéből, de még a határon túlról is érkezett alkotás a Pécs Zoo és a 30Y közös felhívására, "Az állatkertek küldetése" elnevezésű pályázatra. Az állatkert a pécsi zenekarral karöltve nem kisebb feladatot tűzött ki maga elé az elmúlt hónapban, mint eloszlatni az állatkertek körül keringő tévhiteket,...
Június utolsó napjaiban is változékony lesz az idő
A hétvégén is marad a változékony idő: esőre, napsütésre is készülni kell. Ezzel együtt június utolsó napjaiban sem várható kánikula, július elsején pedig néhol 20 fokig sem melegszik a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek. Pénteken néhány órás napsütésre főként a délelőtti órákban lehet számítani. Sokfelé várható zápor, zivatar, illetve tartósabb eső. Felhőszakadás veszélye miatt péntekre Budapestre, Pest megyére, továbbá Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér,...
A hatvanas évek építészetéről nyílik kiállítás
A bécsi Ringturm építészeti kiállítás sorozatának új fejezete 2014 után ismét a magyar építészet sokszínűségére kívánja felhívni a figyelmet, a "hosszú hatvanas évek" magyar építészeti színterére fókuszál. A 60-as évek építészeti szempontból rendkívül produktív időszak volt. Számos kiváló minőségű, modernista szellemet tükröző terv valósult meg. A kiállítás fényképeken és történelmi dokumentumokon keresztül kiemelkedő példákat mutat be a háború utáni építészet e jelentős időszakából.A kiállítás makettjeit a Zalaváry család bocsátotta rendelkezésünkre. A kiállítás...
A rovat további témái
- A pécsi Székesegyház felszentelését ünnepelték
- Változik a vízmérők leolvasási rendje, évente csak egyszer érkezik a leolvasó
- Az idei lesz a csúcs, mondja Pusker Péter, a Zsolnay Fényfesztivál főszervezője
- Pont eladáskor kapták el a zsaruk a szentlőrinci drogdílert
- Fellökött, majd kirabolt egy idős nőt egy pécsi hajléktalan
- Szürkemarha termékek vásárolhatók a nemzeti park központjában
« Előző
14877 | 14904 | 14931 | 14958 | 14985 | 15012 | 15039 | 15066 | 15093 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

