Végre kezdődik: csütörtöktől ismét a busóké Mohács, húshagyó keddig áll majd a bál
2018. február 07. szerda 17:10

Negyvenkilenc busócsoport 1350 maszkása, 350 népművész, árus és vendéglős, harmincöt helyszínen nyolcvan program várja az akár százezer látogatót is vonzó, csütörtökön kezdődő busójáráson a vendégeket.
Kisfarsangkor, azaz csütörtökön kezdődik a hat napon át tartó busójárás, az első rendezvényt az Ifjúsági Centrumban tartják, majd három órakor indul a gyerekek felvonulása a Sokac-körtől. A Széchenyi-téren gyermek tánc- és busócsoportok bemutatóját láthatják az érdeklődők.
A kínálat meglehetősen színes, 35 helyszínen reggeltől estig nyolcvan rendezvénnyel várják az érdeklődőket. A fő programokat természetesen farsangvasárnap rendezik. Délután fél egytől a Sokac-révben tánccsoportok, dudások és busók bemutatói lesznek láthatók, majd csónakkal átkelnek a busók a Dunán. A busócsoportok felvonulása délután kettőkor indul a Kóló térről, majd kezdődik az estig tartó szabad farsangolás és mulatság a belvárosban. A Széchényi téren állított máglyát öt órakor gyújtják meg. (A rendezvények teljes sora napról napra nyomon követhető a Mohácsi Újság.hu-n)
A résztvevők szórakoztatásáról 49 busócsoport 1350 busója és egyéb maskarása gondoskodik. A várostól háromszázötven népművész, iparművész, kézműves, vendéglős kapott engedélyt árusításra, így bizonyára mindenki találhat kedvére való vásárfiát, és étlen-szomjan se marad senki.
A jelenlegi előrejelzés alapján hó és eső sem várható a héten, így minden bizonnyal nagyon sokan - a szervezők várokozása szerint -, akár százezren is érkezhetnek Mohácsra. Az ő tájékozódásukat idén is okostelefonra letölthető, ingyenes alkalmazás is segíti. Az applikáció a http://mohacsapp.hu/ honlapon érhető el.
Vasárnap és hétfőn baba-mama melegedőket nyitnak a Kossuth Filmszínházban és a városháza épületében.
Idén újdonság, hogy az egyik mobiltelefon-szolgáltató ingyenes wifi-csatlakozást biztosító és a megnövekedett hálózati forgalmat kiszolgáló plusz adótornyot is a város rendelkezésére bocsájt.
Szmokingban, csiniben felesleges
Ilyen például, hogy a három év alatti gyermekekkel inkább kerüljék el a szülők a tömeget, a felvonulókat, hiszen például az ágyúlövésektől vagy a kolompolástól megijedhetnek a kicsik. Babakocsival veszélyes lehet a közlekedés a busók között, mivel a maszkásoknak a szemnek fúrt kis lyukak miatt nincs térlátásuk.
Szintén érdemes azt intelmet is megszívlelni, hogy ne a legjobb, legelegánsabb ruhánkban vessük bele magunkat a forgatagba, hiszen könnyen bepiszkolódhat, példának okáért a tömegben kifröccsenhet valaki forralt bora. A máglyaégetésnél pedig arra is ügyeljünk, hogy a parázs és pernye szállhat a ruhánkra, bőrünkre.
A busójárás napjai alatt a teljes városmagot lezárják az autósok előtt, a főbb helyszínek egyikét sem lehet kocsival megközelíteni, de a tágabb értelemben vett belvárosban sem lesz érdemes megállással próbálkozni. A korlátozások egy része már csütörtöktől érvényes, egészen jövő keddig estig szólóan.
A buszok és a személykocsik számára kissé távolabb jelölnek ki parkolóhelyeket, ezek megtalálását táblák segítik. A parkolás mindenütt ingyenes. A várakozóhelyekről néhány perces, könnyű sétával elérhető a belváros.
Pécsről Mohácsra vonattal is el lehet jutni, az autóbuszok viszont sűrűbben járnak: vasárnap reggeltől késő estig gyakorlatilag óránként közlekednek, a menetidő jellemzően egy óra.
Szabad szálláshely már egyáltalán nincs a városban, és a környéken sem érdemes próbálkozni.
Képünkön: Baráth Gábor busómaszkkészítő bajuszt kötöz maszkhoz mohácsi műhelyében.
Forrás: Mohácsi Újság.hu - Fotó: MTI/Sóki Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- 11 milliárd forintnyi...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...