Tízéves kislánytól lopott mobiltelefont egy férfi
2018. február 07. szerda 10:08

Ellopta egy tízéves kislány mobiltelefonját egy férfi Pécsett. A rendőrök pár órán belül elfogták az elkövetéssel gyanúsítható férfit.
Egy helyi nő kért segítséget a rendőrségtől február 6-án 15 órakor azért, mert Pécsett, a Jókai utcában egy férfi a kislánya kezéből kikapta a mobiltelefont, majd elszaladt. Az asszony a rendőröknek elmondta, hogy a bűncselekménynek szemtanúja volt egy fiatal férfi, aki a tolvaj után szaladt, majd elvette tőle a telefont, és visszaadta azt a lánynak.
Ugyanezen a napon 16 óra 30 perckor érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy a délutáni órákban szintén a Jókai utcában egy idős asszony táskáját próbálta ellopni egy férfi, azonban nem járt sikerrel.
A rendőrök pár órán belül beazonosították, és 21 órakor endrőci lakásán elfogták a bűncselekményekkel gyanúsítható 19 éves férfit, majd előállították és kihallgatták gyanúsítottként. A férfi mindkét bűncselekmény elkövetését elismerte.
Ellene - őrizetbe vétele mellett - kifosztás bűntett elkövetésének, és kifosztás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt nyomoznak a Pécsi Rendőrkapitányságon, és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- 11 milliárd forintnyi...