Mint az akciófilmekben: üldözés után drogosokat kapcsoltak le a polgárőrök Meszesen

2017. november 21. kedd 14:50

Mint az akciófilmekben: üldözés után drogosokat kapcsoltak le a polgárőrök Meszesen

Gyanúsan viselkedő alakokra figyeltek fel a Meszesen járőröző polgárőrök szombaton éjszaka. Mint kiderült, jó volt a szimatuk: egy drogos társaság akadt horogra, egyikük nem sokkal korábban lőtte be magát. Ketten megpróbáltak kereket oldani, de üldözés végén elfogták őket.

Sajnos továbbra is súlyos gondot jelent Pécs keleti részében a drogfogyasztás, nem ritka, hogy a szerekkel a nyílt utcán bódítják magukat. Szombaton éjszaka is hasonló „szórakozásra" készült egy banda, de a polgárőrök keresztülhúzták a számításaikat.

- Kollégáinkkal az éjszakai járőrözésünk során négy gyanúsan viselkedő személyre figyeltünk fel Meszesen. Autónkkal feléjük indultunk, ám ekkor ketten közülük futásnak eredtek - emlékezett vissza a történtekre Lankovics Emil, a Mecsek Polgárőr Egyesület vezetője.

 
Ezek a tárgyak kerültek elő a zsebekből. (Fotó: Mecsek Polgárőr Egyesület)


Ekkor a szintén négyfős polgárőr csapat is szétvált, ketten a helyszínen maradtakat tartották vissza, illetve közben értesítették a rendőrséget, míg társaik az elrohant egyének után szaladtak. Rövid időn belül utolérték őket, így a gyárvárosi zsaruknak már „csak" az elszámoltatással kellett foglalkozniuk, miután ők is megérkeztek.

Halálos is lehet

A dizájner drog elnevezéssel néhány éve ismerkedhetett meg a közvélemény. Lényegében arról van szó, hogy illegális szerek kémiai módosításával hoznak létre új, legálisan használható tudatmódosítókat. Az ilyen bizonytalan eredetű és összetételű szerek használata súlyos egészségkárosodáshoz vezet, túladagolásuk halálos is lehet. Sokszor még a drogdíler sem tudja, hogy pontosan mit árul.

Ennek során egyiküknél drogfogyasztáshoz használatos eszközöket találtak a rendőrök. Elmondása szerint ezeket fél órával korábban használta, úgynevezett dizájner drogot, penta kristályt lőtt be magának. A kétes eredetű kémiai szer hatása a kokainhoz hasonlatos - rövid ideig tartó eufóriát idéz elő, ám később akár pánikrohamot is okozhat -, ugyanakkor lényegesen olcsóbb annál és házilag is elkészíthető.

A két csirkefogó sem véletlenül próbált kereket oldani.

- Kiderült, hogy menekülés közben kábítószert dobtak el, sőt, a társaság egyik tagját eltűnés miatt körözték. Így végül csak egyikük hagyhatta el a helyszínt.

A többieket a rendőrök előállították. 


Képünk illusztráció. 

Palotás Péter - Fotó: pixabay.com