Mellár Tamás Tóth Bertalannal szónokolt az MSZP-kongresszuson
2018. február 10. szombat 16:11

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője és Mellár Tamás közgazdász együtt szólalt fel az MSZP-kongresszuson szombaton
Tóth pécsi kötődését hangsúlyozva azt mondta, hogy a várost "dilettáns, rablógazdálkodással foglalkozó, páváskodó" Fidesz-elit uralja.
- A pécsi választók azt üzenik, hogy változásra van szükség, de ehhez a legesélyesebb jelöltnek, Mellár Tamásnak kell felvállalnia, hogy vezeti ezt a változást - jelentette ki.
Mellár Tamás (képünkön) elmondta, miután tavaly ősszel döntött arról, hogy függetlenként elindul, decemberben az MSZP közölte, hajlandó támogatni, Tóth Bertalan pedig vállalta, egyéniben visszalép a javára. Hangsúlyozta: már kilenc párt támogatja, ő pedig mindent megtesz azért, hogy ne csak a legesélyesebb jelölt legyen, de győzzön is.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Ismét számba veszik az erdei...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Szabó Barbara lehet a Nemzet Szépe -...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...

