Idén is gurulnak decemberben a Mikulásnak öltözött motorosok Pécs útjain
2017. november 19. vasárnap 14:04

December 2-án (szombaton) rendezik a már hagyományosnak mondható Motoros Mikulás Gurulást városunkban. A Budai Vámtól induló menet útvonala a pécsi gyermekklinikát, a gyermekotthont, illetve a komlói és a pécsváradi lakásotthonokat is érinti. Természetesen, ahogy az Mikulásokhoz illik, nem érkeznek üres kézzel.
Könyvet, társasjátékot, használt ruhát és pelenkát is várnak a felajánlóktól a motoros gurulás szervezői, hogy azokat kioszthassák a rászoruló családok számára. Az adományokat november 30-ig (csütörtökig) várják a Zsolnay Vilmos út 84. címen található motoros boltban, valamint a Hungária utca 8. számon lévő palacsintázóban.
A motorosok többsége, ahogy eddig megszokhattuk, idén is Mikulásnak öltözik majd, így teszik meg a Budai Vámtól december 2-án, tíz órakor induló, majd a város számos pontját érintő útvonalat. Sőt, a jótékony motorosok Pécset is elhagyják, az ajándékokból a pécsváradi és a komlói lakásotthonokba is visznek.
A rendezvénnyel kapcsolatban további információ a Dél-dunántúli Motoros Egyesület vezetőjétől, Tóth Andrástól kapható a 20/5430-279 telefonszámon. Az esemény Facebook-oldala ide kattintva érhető el.
Képünk egy korábbi felvonulás alkalmával készült.
P. P. - Fotó: DDME
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

