Horrorszülők: disznót az ágyba, cigit a szájba

2017. november 16. csütörtök 17:30

Horrorszülők: disznót az ágyba, cigit a szájba

Egy baranyai házaspár állatok mellett, piszokban nevelte hat gyermekét, akiket éheztettek, és szexuálisan zaklattak is. Bíróság elé állították őket.

Az ítélőtábla közlése szerint a 40 éves, büntetett előéletű, Baranya megyei férfi és a 34 éves, büntetlen előéletű, szintén Baranya megyei felesége házasságából több (információink szerint hat - a szerk.) gyermek született. A vádlottak a gyermekeket nem gondozták, nevelték megfelelően. Rendszeresen elhanyagolt, piszkos ruhában küldték őket iskolába, óvodába.

Élelmezésükről sem gondoskodtak, a gyermekek gyakran voltak éhesek, a szomszédoktól kértek ételt. A vádlottak a gyerekeknek azt mondták, hogy dohányzással, alkohollal csillapítsák éhségüket. Lakásukat elhanyagolták, nem takarították. A vádlottak és gyerekek által lakott szobában állatokat -disznót, nyulat- is tartottak. Előfordult, hogy a disznó az ágyon aludt.

A vádlottak rendszeresen bántalmazták is a gyermekeket. A vádlottak a saját gyermekeik sérelmére súlyosan szeméremsértő cselekményeket is elkövettek, részben erőszakot alkalmazva.

A Pécsi Törvényszék a vádlottakat bűnösnek mondta ki több rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében és többrendbeli szemérem elleni erőszak bűntettében.

A férfit 15 év, a feleségét 13 év fegyházra ítélték. A határozat ellen a vádlottak és védők elsősorban felmentésért, másodlagosan enyhítésért jelentett be fellebbezést, így a végső döntést a Pécsi Ítélőtábla hozza majd meg.

 

Forrás: Pécsi Törvényszék -Fotó: Pixabay