Bekóstolták Mellárt: a Baloldalért Aggódók Társasága elmondja, miért, s most először azt is, kik ők

2018. február 09. péntek 08:58

Bekóstolták Mellárt: a Baloldalért Aggódók Társasága elmondja, miért, s most először azt is, kik ők

Igencsak rosszul áll az ellenzék az általuk szükségesnek tartott összefogással, sehol, így Pécsett sem lehet érzékelni a közeledést a felek között. A Baloldalért Aggódók Társasága nevű pécsi szervezet a baloldali támogatást élvező képviselőjelöltet, Mellár Tamást (képünkön) egyenesen árulónak tartja. A Jobbik elnökének Allah-imádata nagy port kavart a párton belül is, de Gyimesi Gábor szerint ez csak egy "baromság", Gyurcsány magyargyűlölő megnyilatkozásai pedig párttársa, a DK-s pécsi jelölt Nagy Ferenc szerint tisztességes álláspontot tükröznek.

Nemrég bárki találkozhatott Pécsen azzal a szórólappal, amit a Baloldalért Aggódók Társasága nevű szervezet hintett szét, s amelyen Mellár Tamás ellenzéki képviselőjelöltet ekézik. A lapon olvasható első mondat (Ne dőlj be a fideszes ármánynak!) egyből mutatja a társaság „aggódását" a baloldali eszmékért, hiszen a szöveg szerint Mellár a háttérben megegyezett a „poshadt narancsosokkal", ezért nem szabad bedőlni ennek a háttéralkunak; így aki változást szeretne, az nemet mond Mellár Tamásra.

A különös felhívás kapcsán megkerestük a szóban forgó társaságot (lásd keretes írásunkat), hogy ugyan mondják már el, kik ők, miért gondolják úgy, hogy Mellár alkut kötött a Fidesszel, s egyébként is, mit akarnak valójában.

 


 

Mint megtudtuk, a szervezetet nem politikusok, hanem civilek (akik között van tanár, sportoló, közmunkás, nyugdíjas és vállalkozó is) alapították, igaz, valamennyien meggyőződéses baloldalinak vallják magukat, akik korábban tevékenyen részt vettek a "régi", Toller László, Puch László, Juhász István, Gonda Tibor, Tasnádi Péter fémjelezte MSZP kampányaiban, "hiszen ők jelentettték a városban a szocialista pártot".

- A Mellár-ügy kapcsán jó okunk van feltételezni, hogy ez is része az MSZP lejáratásának, szétverésének. A két ismert és erős MSZP-s politikus (Tóth, Szakács) félreállítása és kivonása érthetetlen lépés volt. Helyettük elindítani egy teljesen ismeretlen Nagy Ferencet és egy önmagát már mindenkinek felajánló Mellárt óriási hiba - közölték megkeresésünkre a személyazonosságukat (egyelőre) nyíltan nem vállaló tagok.

Mi is az a Baloldalért Aggódók Társasága?

A már korábbi választások idején is hangját hallató szervezetet tucatnyian alkotják. A mostani, Mellárt támadó szórólapot ők maguk készítették és nyomtatták. Az első számú választókerületben 6800, míg a másodikban 4600 darab papírt hintettek szét, a költségeket maguk állták. S hogy miért nem állnak ki névvel és arccal?
- Nagyon jó okunk van rá. Nem szeretnénk, ha bárki is meg akarna keresni minket azzal, hogy segít vagy beáll mögénk. Nem kérünk sem Simicska-, sem Mészáros-, sem Soros-féle mecénásokat. Tartunk tőle, hogy amint kiállnánk, azonnal támadása alá venne minket a jobboldal és a riválist látó ellenzék. [...] Ki lettünk kiállítva már a Fidesz kreálmányának, áruló baloldaliaknak, DK-soknak és bolondoknak is.

Mint írták, arra hivatkozni, hogy teljes összefogás kell az ellenzéki oldalon, nyilvánvaló hazugság. Mellár fideszes képviselő volt, ha egyszer hátat fordított a közösségének, mi a garancia arra, hogy nem teszi meg újra? Mindig ugyanaz kerül elő: az MSZP-ben ott vannak a Fidesz emberei.

A magát kormányváltó erőnek tartó Jobbiknál sincs minden rendben. Vona Gábor pártelnök körül nem csillapodnak a kedélyek, legutóbb az iszlám mellett hitet tevő hangfelvételei láttak napvilágot, sok párttag és szimpatizáns nagy megrökönyödésére. Gyimesi Gábor pécsi önkormányzati képviselő, egyben parlamenti képviselőjelölt szerint azonban ez az egész „egy nagy baromság".

- Ezt mindenki tudja. A pártelnök mondott egy beszédet Törökországban, amit elmondott magyarul Magyarországon nekünk is. Akinek nincs annyi „kultúrája", hogy törökül az Istent Allahnak említik (szakértők álláspontja szerint viszont isten avagy Isten fordítása törökül Tanri - a szerk.), az nem tudom, hogy mit csináljon... Ennek a vádnak nincs igazságtartalma, Vona Gábor a római katolikus vallását gyakorló ember - fogalmazott.

A választások közeledtével ismét előkerültek Gyurcsány Ferenc határokon túl élő magyarokat ostorozó nyilatkozatai, legfőképp azok, amelyek arról szólnak, hogy ne szavazhassanak a voksoláson a nem az anyaországban élő magyarok. Erről kérdeztük Nagy Ferencet, a Demokratikus Koalíció képviselőjelöltjét, aki Baranya 2. választókerületében, Pécsen indul harcba a szavazatokért.

Szerinte egyáltalán nem gyűlöletkeltők azok a kijelentések, amelyek nem engednék szavazni az országhatáron túli nemzettársainkat.

- Úgy vélem, ez egy tisztességes álláspont, hiszen ne voksolhassanak azok, akik nem Magyarországon élnek, nincs bejelentett lakcímük, nem itt fizetnek adót, nem itt élik mindennapjaikat, nem viselik döntéseik felelősségét. A kettős állampolgárság szerintem csak összeugrasztja az itthoni és külhoni magyarokat. Az, hogy a Fidesz szavazójogot adott számukra, nem más, mint szavazatvásárlás. Ezt nem tartjuk elfogadhatónak - mondta Nagy Ferenc.

 

 

H. L. B.