Aubert Antal szerint a megoldás: "Be kellene fejezni a torzóban maradt pogányi repteret"
2012. október 25. csütörtök 16:32

Nemrég a német parlament turisztikai bizottságának delegációja látogatott el - Budapestet is érintve - Pécsre és Villányba, ismerkedve szűkebb pátriánkkal. A programból - legalábbis a pogányi reptér forgalomnövekedéséért küzdő Regionális Repülésért Pécs Egyesület közösségi oldalán megjelent hozzászólás szerint - kimaradt a légikikötő (illetve a benne rejlő fejlesztési lehetőségek) bemutatása. Ez annyiban nem állja meg a helyét, hogy Páva Zsolt polgármester a német vendégekkel lezajlott megbeszélése során szóba hozta a létesítmény németek turisták által generált forgalombővítésének önkormányzati szándékát.
A Magyar Turizmus Zrt. adatai szerint a tavalyi visszaesés után - némi meglepetésre - nyáron aránylag jól alakultak a Dél-Dunántúl turisztikai adatai. 2011-ben majdnem húsz százalékkal esett a forgalom az előző, EKF-évben mért mutatóhoz képest, ám az idei első féléves adatok 10 százalékos növekedést mutattak az előző év hasonló időszakához viszonyítva.
Ezt az emelkedő tendenciát igyekezett kihasználni a turisztikai szervezet (és a város) azzal, hogy nemrég vendégül látta a német parlament illetékes bizottságának delegációját, bemutatva a régió főbb, turisztikailag is fontos helyeit. A pogányi reptér fellendítéséért küzdő civil szervezet, a Regionális Repülésért Pécs közösségi oldalán megjelent rövid írás szerint azonban a német szakembereknek nem tettek említést a légikikötőről, így a hozzá kapcsolódó fejlesztési lehetőségekről sem.
- Ez azonban annyiban nem igaz, hogy Páva Zsolt polgármester tájékoztatta a vendégeket a reptérben rejlő lehetőségek Németország felé való kiterjesztése ügyében - mondta mnkatársunknak Hegyi Zsuzsanna, a turisztikai szervezet régiós vezetőjétől. Ennél többet viszont nem kívánt mondani az ügyben, miután nem ő, hanem a városvezető tárgyalt a küldöttséggel.
Kerestük Páva Zsoltot is, ám cikkünk megjelenéséig nem sikerült elérnünk. Az azonban nyilvánvaló, hogy mivel Németországból érkezik hazánkba - és így régiónkba is - a legtöbb külföldi turista, a germánokkal való kapcsolatok erősítése mindenképpen célszerű és indokolt.
Ezt megerősítik a szakemberek is. Aubert Antal, a PTE Földrajzi Intézetének vezetője szerint Pécs városának és a megyének is elemi érdeke, hogy kemény munkával, megfelelő marketingstratégiával és előzetes piackutatás révén minél több külföldi látogató keresse fel szűkebb pátriánkat.
- Erősíteni kellene Harkánnyal is a kapcsolatot, hiszen a gyógyturizmus kiaknázásával tovább lehetne növelni a forgalmat, emellett a régió kulturális attrakciói miatt is megfontolandó a charterjáratok számának emelése. Ehhez azonban be kellene fejezni a jelenleg torzóként működő repteret is - fogalmazott a szakember.
Az intézetvezető hozzátette, mivel a megépült autópálya nem hozza a várt turistatömeget, mindenképpen a légikikötő fejlesztése és a hozzá kapcsolódó marketingstratégia biztosíthatja a megye és a régió turistaforgalmának remélt növekedését.
Képünkön: utasok szállnak be az egyik, Pogányból induló gépbe.
H. L. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vajon csütörtökön is kijut még...
- Megtalálták az ellopott bringát a zsaruk
- Negyvenhárom baleset történt Baranya...
- Több mint kétmilliárd forintos...
- Pécsett is gyújtanak őrtüzet a...
- Vármegyeszerte árulta a drogot egy...
- Házakat veszélyeztetett a rengeteg...
- Sorozatbetörőket kapcsoltak le a...
- Módosul hétvégén a pécsi Mecsek IC-k...
- Életfogytiglanra ítélte a bíróság a...