Balhé Pogány miatt: a civilek vezetője kiakadt a reptérbezárást felvetők "alulinformáltságán"
2012. február 21. kedd 17:32

Újra a hírekbe került a pogányi repülőtér: előbb a múlt heti közgyűlésen Kővári János vetette fel, majd kedden Csizi Péter alpolgármester is a légi kikötő esetleges bezárásáról nyilatkozott. Keszkenyős Imre, a Regionális Repülés Pécs nevű civil szerveződés vezetője ellenben úgy véli, hiba lenne lakatot tenni a létesítményre. Azt mondja, "sajnálatos, hogy van olyan képviselő, aki hiteles szakmai információk hiányában képes javaslatokat tenni a közgyűlésnek".
Mint arról korábban hírt adtunk, a legutóbbi városi közgyűlésen Kővári János, az ÖPE politikusa amellett érvelt, hogy ha a pogányi reptér képtelen legalább nullszaldósan működni, zárják be a létesítményt. A légi kikötő ügye a budapesti sajtó érdeklődését is felkeltette, Csizi Péter alpolgármester a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott, ha „minden kötél szakad", lakat alá kerülhet a reptér.
Évente nagyjából negyedmilliárdba kerül a reptér Pécsnek
- Természetesen magam is értesültem a hírekről, ám a repülőtér esetleges bezárásával kapcsolatban még nem kerestek meg - mondta el érdeklődésünkre Dragovácz Márk, a Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft. ügyvezetője. A költségekkel kapcsolatban arról adott tájékoztatást, hogy a tavalyi évben 94 millió forintnyi támogatást kaptak a várostól, az idei esztendőben pedig 88-at igényeltek, de egyelőre nem tudni, mennyi jut majd a számukra.
- Ezeket a költségeket élesen elválasztanám azoktól a tételektől, melyek az építés hiteltörlesztéshez kapcsolódnak, azokat ugyanis akkor is fizetni kellene, ha a repülőtér nem üzemelne. Ez évente 150-160 millió forintot jelent.
- A légi kikötő nagy hasznot hozhat Pécsnek, sőt, az egész régiónak, ám ehhez mindenképpen szükséges, hogy komoly változások történjenek - szögezte le Keszkenyős Imre, a pécsi légi közlekedés felélesztésén munkálkodó Regionális Repülés Pécs nevű civil szervezet vezetője. Szerinte hiba lenne a mintegy hárommiliárd forint értékű repteret elkótyavetyélni. - Ha bezárjuk, az engedélyeztetési eljárás költségei miatt, melyek több tízmillióra rúgnak, minimális az esélye, hogy valaki újra kinyitja a komplexumot - tette hozzá.
A civilek február 28-án konferenciát tartanak Pécsett, melyen várhatóan több polgármester, a pécsi városvezetők, a meghatározó politikai pártok, valamint az egyetem képviselői, repülési és turisztikai szakemberek is részt vesznek. Keszkenyős szerint "az esemény mérföldkő lehet a pogányi reptér életében".
- A konferencián a regionális repülés lényegét mutatjuk be. Jó esély van arra, hogy a környező nagyvárásokba gépeket indítsunk, de ehhez mindenkinek, a környék vállalkozóinak és a települések vezetőinek is hozzá kell tennie a maga részét - fogalmazott.
Pogány számára a február 24-i nap is meghatározó lehet, aznap ugyanis Zágrábba utaznak a civilek, hogy a horvát Croatian Airlines vezetőivel tárgyaljanak.
- Minden olyan írás, amely a pogányi reptér esetleges bezárásáról szól, rontja az esélyét, hogy a légitársaságok fantáziát lássanak a pécsi járatokban - reagált a napokban megjelent hírekre Keszkenyős Imre. - Sajnálatos, hogy van olyan képviselő, aki hiteles szakmai információk hiányában képes javaslatokat tenni a közgyűlésnek - tette hozzá.
Palotás P.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tűz ütött ki Pécsett, egy kertvárosi...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Egy baranyai falu vendéglátósai...
- Lesodródott egy autó Lánycsók...
- Applikációval intézhetik egyszerűen...
- Több százan vettek részt a Pécs és...
- Ha ilyen jégkrémet vett, meg ne egye,...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Vigyázzunk a sünikre a tavaszi kerti...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...