Hiába pörögnek a civilek, nincs aki komolyan gondolná, hogy felélessze a pogányi repteret
2012. április 24. kedd 11:36

- Egyelőre a pogányi reptér múltját övező jogi kuszaságok feltérképezése van napirenden, hogy mi lesz az airport sorsa, csak ezt követően vizsgálják majd - mondta munkatársunk kérdésére Csizi Péter, pécsi alpolgármester. A városvezető szerint bőven van mit feltérképezni, a reptérnél ugyanis az elmúlt években "zavaros jogi helyzet alakult ki". A reptér felélesztésén munkálkodó civilek vezetője viszont azt mondja, "ideje lenne észrevenni, hogy a pécsi vállalkozók által hozzáadott tudás egyfajta befektetés".
A városnak évente mintegy 250 millió forintba kerülő repülőtér közel került a végleges bezáráshoz. Az önkormányzat képviselő-testülete ugyanis október végéig vizsgálja, miként tehető nyereségessé a komplexum és ha arra a megállapításra jutnak, hogy ez sehogy sem érhető el, valószínűleg lakat alá kerül.
- Folyamatosan gyűjtjük az információkat, hogy le tudjuk tenni a reptér jövőjével kapcsolatos elképzeléseinket - mondta Csizi. - A pogányi és a pécsi önkormányzat, valamint a Pécs Holding szakembereiből létrehoztunk egy bizottságot, ők igyekeznek a pályázatok, valamint a szerződések körüli bizonytalanságokat kivizsgálni - fogalmazott az alpolgármester.
Szerinte „kesze-kusza jogi helyzet" alakult ki a reptérnél, a terület egy része ugyanis a pogányi önkormányzat tulajdonában áll, maga az épület azonban egy kft.-é, de - mint fogalmazott - előfordult, hogy a pályázatokat már egy harmadik cég nyújtotta be.
- Ezeket a szálakat ki kell bogozni. Előbb legyünk tisztában a múlttal, a továbbiakkal csak ezt követően foglalkozik a bizottság, de, hogy pontosan mikor, egyelőre nem tudom megmondani. A jövőt adott esetben akár egy befektető is jelentheti, hiszen, ahogy korábban, úgy jelenleg is több cég érdeklődik a repülőtér iránt. Néhány évvel ezelőtt a hongkongi kapcsolatokkal rendelkező Komáromi Tivadar nagyvállalkozó, valamint a milliárdos hazai üzletember, Csányi Sándor neve is felmerült a lehetséges befektetők között, ma azonban bizonytalan, kik áldoznának pénzt a komplexumra.
- Érdeklődés volt, több, úgynevezett „elsőkörös" egyeztetésen is túl vagyok, konkrétumokról azonban egyelőre nem tudok beszámolni - mondta Csizi Péter.
Természetesen kíváncsiak voltunk rá, Csányi Sándor továbbra is lát-e fantáziát Pogányban, ám a nagyvállalkozót cikkünk megjelenéséig nem sikerült elérnünk. Mindenesetre úgy értesültünk, az OTP- és MiZo-vezér soha nem gondolta igazán komolyan, hogy valóban befektessen a Pécs melletti repülőtérbe.
Keszkenyős Imre, az airport fellendítésén munkálkodó Regionális Repülés Pécs csoport vezetője szerint a befektető már amúgy is Pécsett van.
- Észre kellene venni, hogy a pécsi vállalkozók által hozzáadott know-how (magyarul gazdasági, szervezési ismeret, tudás - a szerk.) az igazi befektetés, amely már itt van, és itt is marad Pécsett. Mi, civilek közel egy éve komoly munkát fektetünk abba, hogy járatok közlekedjenek Pogányba - fogalmazott, majd hozzátette: egy pénzes vállalkozó megjelenése még nem jelentené azt automatikusan, hogy a repülőtér működtetése fenntartható pályára állna.
Képünkön: utasok szállnak be az egyik, Pogányból induló gépbe.
Palotás P.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tűz ütött ki Pécsett, egy kertvárosi...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Egy baranyai falu vendéglátósai...
- Lesodródott egy autó Lánycsók...
- Applikációval intézhetik egyszerűen...
- Több százan vettek részt a Pécs és...
- Ha ilyen jégkrémet vett, meg ne egye,...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Vigyázzunk a sünikre a tavaszi kerti...
- Indul a drogkereskedők elleni...