Szabadegyetemet rendez a HaHa pécsi szervezete

Közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz a Hallgatói Hálózat (HaHa) pécsi szervezete, amely az alábbiakban olvasható."Mi, a pécsi Hallgatói Hálózat (HaHa Pécs), az Oktatói Hálózat pécsi tagjai, valamint a pécsi középiskolai és egyetemi polgárság közös fóruma fontosnak tarjuk, hogy az érdekeltek legszélesebb köre ismerje és vitassa meg a felsőoktatásban és közoktatásban kialakult jelenlegi helyzetet és az oktatás jövőjét.Ezért 2013. február 11-re meghirdetjük a Szabadegyetem Pécs című rendezvényünket, amelyen szívesen látunk mindenkit, nemcsak középiskolásokat és egyetemi...

A kormány nem enged a hallgatói szerződésből

Akik maguk finanszírozzák a képzést, hamar el tudnak helyezkedni és vissza tudják fizetni a költségét - mondta Balog Zoltán. Balog Zoltán az M1 A Lényeg című műsorában kijelentette: nincs keretszám a felsőoktatásban. Mint mondta, ezt kormányhatározat rögzíti, amely a kormányra nézve kötelező erejű döntést jelent. Úgy fogalmazott: „felülről" nyitják ki azok számát, akik bejuthatnak a felsőoktatásba. Az egyetlen feltétel, hogy feleljenek meg a pontszámok azon minőségi kritériumainak, amelyeket az egyetem az adott szakon támaszt a felvételizőkkel szemben. Ha valaki jól...

Burgenlandi lakcím nélkül tanultak Ausztriában a magyar diákok?

Újabb perek indulhatnak Burgenlandban magyar iskolások hamis ausztriai lakcímre történt bejelentése miatt - számolt be róla az osztrák közszolgálati rádió (ORF). Werner Brenner volt lékai (Lockenhaus) polgármester és két közigazgatási alkalmazott ellen emeltek vádat amiatt, hogy 2005-től három, a helyi iskolába járó magyar tanulót színlelt ideiglenes lakcímre jelentették be. Lakcímként a polgármesteri hivatalt adták meg - olvasható az ORF Burgenland szombati keltezésű internetes cikkében. A volt polgármester a rádiónak azt mondta: nem volt tudatában annak, hogy bűnt követ el. A...

Szó nincs már új pécsi...

Szó nincs már új pécsi művészeti egyetemről, de Hoppálék egy képző központról még egyeztetnek Tavaly szeptemberben jelent meg az a hír, mely szerint művészeti egyetemet létesítenének Pécsett, úgymond a város imázsát...

Előrelépés: felsőoktatási...

Előrelépés: felsőoktatási kerekasztal alakul Felsőoktatási kerekasztal alakul - erről született döntés Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és a Hallgatói Önkormányzatok...

Havi százezer forintra...

Havi százezer forintra emelkedik a doktoranduszok ösztöndíja Januártól magasabb ösztöndíjat kapnak a doktoranduszok - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért...

Csütörtökön nyílt napot...

Csütörtökön 10 órától tartja nyílt napját a PTE Egészségtudományi Kara a Szepesy utca 1. szám alatti épületében. Az universitas az eseménnyel kapcsolatosan az alábbi közleményt juttatta...

Tovább egyezkedik a...

Tovább egyezkedik a szaktárca az egyetemistákkal Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere péntek délelőtt folytatja az egyeztetést a Hallgatói Önkormányzatok Országos...

Lepotyogtak a csempék a PTE...

Információink szerint felpúposodott a csempe néhány helyen, így balesetveszélyessé vált a Pécsi Tudományegyetem Ifjúság úti úszómedencéje, ezért a javítási munkálatok ideje alatt nem...

Csendesen akciózik a bölcsészkar előtt a HÖK és a HaHa

A PTE Bölcsészettudományi Karának Hallgatói Önkormányzata "a szénszünet következtében beállott kedvezőtlen helyzet, továbbá a felsőoktatásban tapasztalható drasztikus forrásmegvonások miatt egy csendes, figyelemfelkeltő akciót szervez" az Ifjúság útja 6. elé január 4-én, pénteken, délután egy órától - közölték az esemény szervezői.  A rendezvényen felszólal Gulyás Tibor, a szervezet elnöke, illetve a HÖOK elnökségi tagja. Az eseményen részt vesz a pécsi Hallgatói Hálózat is.

Pénzügy és számvitel szak: a PTE-n 205 ezer egy félév

Több százezer forintot is fizethetnek félévente a hallgatók az államilag nem támogatott szakokon a felsőoktatási intézményekben bizonyos magyar nyelvű képzésekért - derül ki a Felvin (www.felvi.hu) elérhető felvételi szabályokat és az intézmények által 2013 szeptemberére meghirdetett képzéseket tartalmazó felsőoktatási felvételi tájékoztatókból. A tájékoztatók szerint azon a tizenhat szakon, amelyen állami ösztöndíj nem vehető igénybe, és kizárólag önköltséges képzés hirdethető meg, akár több százezer forintot is fizethetnek majd a hallgatók. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma...

907 milliót kapott a "kasszaseprésből" a pécsi klinika

A teljesítmény, illetve részben likviditási szempontok szerint osztották szét az egészségügyi szolgáltatók között a múlt év végi "kasszaseprés" csaknem 27 milliárd forintos keretét - közölte az egészségügyi államtitkárság szerdán az MTI-vel. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) honlapján található lista szerint a konszolidációs összegből összesen 462 egészségügyi intézmény kapott. Több megyei és nagyvárosi kórház is több mint 100 millió forint támogatásban részesült. Például a budapesti Honvédkórház - az észak-pesti térség sürgősségi ellátó centruma - csaknem...

Csak akkor szedik le a...

Csak akkor szedik le a plakátokat a pécsi egyetemisták, mondják, ha véget ér a tüntetősdi Plakátok százait helyezte ki városszerte, de elsősorban a campusok környékén a pécsi Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) az...

Már elérhető az új...

Már elérhető az új felsőoktatási felvételi tájékoztató Az Felvin (www.felvi.hu ) már elérhetők a felvételi szabályokat és az intézmények által 2013 szeptemberére meghirdetett...

A pécsi HaHa like-kampányt...

Amit nekünk küldtek, betű szerint közöljük. Aztán az olvasó majd eldönti, mivel ért egyet és mivel nem.  "Orbán Viktor december 23-án feltűnt a Frizbi című műsorban, azért, hogy...

Kétezer támogatott hely jut...

Csaknem kétezer államilag támogatott hallgatót vehet fel a 2013-as tanévben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem; 1470 hallgató az alapképzésben, 490 pedig a mesterképzésben vehet részt -...

A kormányfő alacsonynak...

A miniszterelnök szerint a következő években emelni kellene a felsőoktatásba való bejutáshoz szükséges minimális, 240 pontos határt, azt ugyanis túl alacsonynak tartja. Orbán Viktor ezt a...

Orbán Viktor: arra van...

Orbán Viktor: arra van szükség, hogy Európa visszanyúljon keresztény gyökereihez Az oktatás átszervezését nevezte az elmúlt két és fél év egyik legnagyobb tettének Orbán Viktor a Kossuth Rádió Vasárnapi...

Április végéig folyamatosan egyeztet Balog az egyetemistákkal

Április végéig folyamatosan egyeztet Balog az egyetemistákkal Április végéig tartó, a felsőoktatás átfogó kérdéseit érintő egyeztetés-sorozatban állapodott meg az emberi erőforrások minisztere a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségi tagjaival szombaton. Tárgyalásukon döntöttek arról, hogy két témát még januárban megvitatnak: a hallgatói szerződések ügyét, valamint az egyetemi autonómia kérdését.Balog Zoltán a szombati megbeszélést követő sajtótájékoztatón azt mondta: az álláspontok részben közelednek, részben megegyeznek, részben eltérnek a kormányzat és a hallgatók között a felsőoktatás kérdéseiben. A miniszter...

2013-ban egységesen 240 pontos lesz a felvételi minimum

Az emberi erőforrások minisztere csak a 2014-es felvételi eljárásban állapíthat meg 240 pontnál magasabb minimumot a felsőoktatásba jelentkezőknél - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az MTI-t. Maruzsa Zoltán hangsúlyozta: egyes sajtóorgánumok félreérhető tájékoztatásával szemben a 2013-as felvételi eljárásban a tárcavezető nem állapíthat meg 240 pontos minimumnál magasabb pontszámot. A helyettes államtitkár azt is megjegyezte, hogy ha a felvételiző pontszáma meghaladja az előírt...

Vadonatúj inkubátort adományozott a Katolikus Karitász a PTE-nek

Vadonatúj inkubátort adományozott a Katolikus Karitász a PTE-nek A Katolikus Karitász a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia támogatásával or-szágszerte 14 kórház újszülött osztályának adományoz hazai gyártású inkubátort a koraszülött, vagy valamilyen egészségi problémával küzdő újszülöttek minél jobb ellátását elősegítendő. A Pécsre kerülő eszközt december 20-án adta át Udvardy György megyéspüspök a PTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán Bódis Józsefnek, a Pécsi Tudományegyetem rektorának. A Katolikus Karitász tevékenységében kiemelt szerepet tölt be a kisgyermekes családok támogatása. Az emberi életet jogosan megillető tisztelet, oltalom és...