Scheiber Sándor-díjat kapott Erős Ferenc, a PTE oktatója
Átadták a Scheiber Sándor-díjat kedden Budapesten. Az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem néhai vezetője emlékére alapított elismerést az idén Erős Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem és Szalai Anna, a jeruzsálemi Héber Egyetem tanára, valamint David Gur, a Magyarországi Cionista Ifjúsági Mozgalmak Történetét Kutató Társaság elnöke kapta. A Scheiber Sándor-díjat minden évben azok kaphatják meg, akik a hebraisztika, judaisztika, zsidó vallás és az oktatás, valamint a zsidó és nem zsidó emberek közötti párbeszéd és tolerancia előmozdításáért - a magyar kultúra szolgálatában - kimagasló...Flashmobot szervez szerdára több pécsi helyszínre a HaHa
A Pécsi Hallgatói Hálózat (HaHa) szerdán "gördülő flashmobot szervez tiltakozásképpen az egyetemi oktatók elbocsátása és kényszernyugdíjazása ellen" - tudatta a szervezet szerkesztőségünkkel. A flashmobra papírrepülőkkel készülnek és azzal a mottóval, hogy inkább "ezek repüljenek, ne a tanáraink!". A repülőgépekre minden résztvevő ráírhatja, hogy szerinte minek kellene inkább röpülnie, például a leendő kancellároknak - javasolják. A flashmob útvonala: 13:30 PTE BTK - "A" épület főbejárat, 14:15 PTE PMMK - bejárat a Bálicsi út felől,...A PTE rektora hozzájárult, hogy idézzék a miskolci pályázatban
Nem tesz jogi lépéseket Bódis József, amiért a Miskolci Egyetem egyik rektorjelöltje több elemet is az ő korábbi rektori pályázatából másolt. A Pécsi Tudományegyetem vezetője azt mondta a Magyar Nemzetnek: hozzájárult, hogy Barkai László felhasználja az anyagát. - Barkai professzor úr megkeresett azzal a kéréssel, hogy rektori pályázatához felhasználhat-e néhány gondolatot az én korábbi pályázatomból. Kérésére azt válaszoltam, hogy számomra megtisztelő, hogy egykori pályázatom szerkezeti felépítése és néhány gondolata hasznosítható lehet az ő pályázatában, ezért...
Miseta Attila, a PTE ÁOK...
Átadták a romániai állami finanszírozású magyar felsőoktatás érdekében kifejtett tevékenységért járó Báthory-díjakat...
Csütörtök a Lányok Napja...
Az idei az első év, amikor Pécsett is megrendezik a Lányok Napját. Ennek nyitórendezvénye egy workshop keretében tervezett beszélgetés lesz a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) csütörtökön.Az...11 milliárd forintot...
A kormány 11 milliárd forintos keretösszeggel felsőoktatási struktúraváltást segítő alapot hoz létre - jelentette be az emberi...
Az agyi vaslerakódás káros...
Az agyi vaslerakódás káros hatásainak vizsgálatába kezdett a Pécsi Tudományegyetem (PTE) kutatócsoportja a közelmúltban az agyi megbetegedések megértése és későbbi gyógyítása érdekében. A...Dietetikusok segítenek a...
Térítésmentes tanácsadásokkal az egészséges táplálkozást és életmódot népszerűsítő program indul március közepén három...
A PTE-n nem lesz...
Nagy vihart kavart a múlt héten az ELTE bölcsészkara hallgatói önkormányzatának nyilvánosságra került - pár évvel ezelőtti -...
A PTE is részt vesz az európai tinik egészségmegőrzésében
Az európai fiatalok egészségi állapotának javításáért nemzetközi program kezdődik március közepén nyolc ország, köztük Magyarország részvételével. Molnár Dénes, a Pécsi Tudományegyetem gyermekklinikájának igazgatója szerdán a baranyai megyeszékhelyen, a témában tartott sajtótájékoztatón elmondta: az I Family elnevezésű projektbe 2-15 éves korú gyerekeket és szüleiket, mintegy 50 ezer embert, köztük 10 ezer magyart vonnak be. A résztvevőktől biológiai mintákat vesznek, fizikai, pszichológiai vizsgálatoknak vetik alá őket, kérdőíveket töltetnek ki velük és mérik a fizikai...Várják az érdeklődő szőlészeket, borászokat a PTE kutatói
Metszési bemutatót rendez a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének szakmai szaktanácsadási központja március 5-én, kedden. A kutatók szőlészeket, borászokat várnak az intézet kísérleti telepein. A rendezvény programja: Szentmiklós-hegyi Kísérleti Telep 9.30-tól: Dr. Jakab Gábor: Megnyitó Dr. Kozma Pál: Kutatási programjaink, új eredményeink. Az innovatív termelőkkel közösen végzett fejlesztő munka ismertetése. Dr. Csikászné dr. Krizsics Anna: Helyzetkép a szőlőkárosítókról Werner János: Metszési hibák, metszési praktikák. Központi Telep (Pázmány...A Magyartanárok Egyesülete elítéli az ELTE BTK-n elkezdődött nyugdíjazásokat és leépítéseket
A Magyartanárok Egyesülete "mélységesen elítéli" az elmúlt napokban az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán (BTK) indult nyugdíjazási, leépítési folyamatot - közölte a szervezet kedden az MTI-vel. Állásfoglalásukban kiemelték: a március elsejével nyugdíjba küldött oktatók nemcsak az irodalomtudománynak és más művészettudománynak kiváló művelői, hanem nagyszerű és népszerű pedagógusok, középiskolai tanárok nemzedékeinek nevelői, akiknek nyugdíjazása óhatatlan minőségromlást hoz a leendő magyartanárok képzésében. Ezért e lépések megtétele nem...Több mint hatszázmilliót...
Az Európai Kutatási Tanács (EKT) nemrég hozta nyilvánosságra Advanced Grants elnevezésű pályázata nyerteseinek névsorát....
Afrikai sivatagi növények...
Az egyetem botanikus kertjének több pontján mintegy 100 négyzetméteren jelenleg is nyílik a sárga virágú...
A jövő építészeti...
Február végén ismételten kiállítók hada tölti meg a Pécsi Expo Center épületét. Itt rendezi meg hetedik alkalommal a Pécsi...
Campus Hungary ösztöndíjak:...
Március 10-éig lehet pályázni a Balassi Intézet által meghirdetett Campus Hungary ösztöndíjakra, amelyekkel a hallgatók, a...
Dékáni bejelentés: 22...
Huszonkét oktatójától válik meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kara (BTK) - közölte Dezső Tamás,...
Jelentkezett az egyetemi...
Koronatanú2009 néven jelentkezett e-mailen a Hír Televíziónál egy volt egyetemista, aki azt állítja: társaival ő hamisította meg az ELTE bölcsészkar hallgatói önkormányzatának listáit. A...Hétfőtől: Mandulavirágzási Tudományos Napok a PTE-n
A középkori pécsi egyetem alapításának körülményei, a többnyelvűség, a felsőoktatás területi dimenziói, és a sport a témája az idei Mandulavirágzási Tudományos Napoknak, amelynek eseményei február 25-én kezdődnek a Pécsi Tudományegyetemen. Mint már hírt adtunk róla, a hetedik alkalommal megrendezendő négynapos eseménysorozat keretében a közgazdasági és jogi kar Rákóczi utcai épületének Halasy-Nagy Józsefről elnevezett aulájában (képünkön) mintegy harminc ingyenes előadásra várják az érdeklődőket, akiknek a részvételhez a www.mandula.pte.hu internetes oldalon tett előzetes...
Tovább csökken az egyetemi autonómia, de a kamara még nem fogja átvenni az irányítást...
Július elsejétől kancellár irányíthatja a felsőoktatási intézmények, így a Pécsi Tudományegyetem gazdálkodását is. Személyükről a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) közösen határoz majd, de a kormány nevezi ki őket az intézmények élére. Dr. Zeller Gyula (képünkön), a PTE gazdasági ügyekért felelős rektorhelyettese szerint a poszt létrehozásával egyértelműen tovább csökken az egyetemek autonómiája és költségvetési mozgástere. - Tovább folytatódik a felsőoktatási intézmények önállóságának korlátozása - ekképp értékelte...
Folytatódik a PTE-n a gyermekkori elhízást vizsgáló kutatás
A leginkább „látványos" szakaszához érkezett az I. Family program, amely az IDEFICS-projekt folytatása. A program során a gyermekkori elhízás kutatásában egyedülállóként 16 225 gyermeket vizsgáltak meg Európában. A felmérésben résztvevő nyolc ország közül a legtöbben, 3300-an Magyarországon vettek részt a kutatásban, mely Baranya és Zala megyére terjedt ki. Az I. Family programban nemcsak a gyermekeknek, hanem a családjaiknak, szüleiknek is lehetőséget biztosítanak arra, hogy részt vegyenek a szűrővizsgálatokon, amelyek a kardiovaszkuláris rizikófaktorokra is kitérnek....
A rovat további témái
- Hallgatói lista: felfüggesztették az ELTE BTK HÖK működését
- Hoppál szerint elvárható, hogy a fiatalok itthon dolgozzanak
- Pécsi programok a Ritka Betegségek Világnapján
- Folytatódnak a felsőoktatási kerekasztal tárgyalásai
- Metszési bemutatót szerveznek a PTE TTK szőlész kutatói szerdán
- Közel háromszáz egyetemfoglaló tüntetett Budapesten
« Előző
1755 | 1782 | 1809 | 1836 | 1863 | 1890 | 1917 | 1944 | 1971 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Magyar Péter bejelentette, hogyan...
- Csaknem 50 ezer forintot szánunk...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Természetközeli élménypark vár...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...

