A sajtó képviselőivel találkoztak az egyetem vezetői

Immár több mint tízéves hagyomány a Pécsi Tudományegyetemen az Adventi sajtószalon, melyen lehetőség nyílik az egyetem vezetésének a sajtó munkatársaival kicsit kötetlenebb hangulatban, „ráérősebben" is beszélgetni, nem úgy, mint a villáminterjúk vagy protokoll-események során készítendő riportok esetében. A rendezvénynek a Dr. Halasy-Nagy József Aula adott otthont, mely patinás megjelenésével, visszafogott dekorációjával az Advent ünnepéhez, a Karácsony-váráshoz méltó atmoszférát teremtett. „Ahogy az Universitas Televízió éves összefoglalójából is látszott,...

Népszavazást akar a HÖOK a felsőoktatási keretszámokról

Népszavazást kezdeményez a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a minőségi, európai színvonalú és tandíjmentes magyar felsőoktatásért - jelentette be Nagy Dávid elnök csütörtökön Budapesten. A hallgatói szervezet vezetője a Nemzetgazdasági Minisztérium előtti sajtótájékoztatón elmondta: további lépéseket is terveznek, az intézmények képviselőivel pénteken egyeztetnek, de jövő hétre már várhatóak megmozdulások. Nagy Dávid a lehetséges lépések között említette nagyobb demonstrációk tartását, és a kisebb egyetemfoglalásokat is. A HÖOK elnöke kijelentette: követelik...

Kapjon egyetemi VIP-kártyát a PTE összes dolgozója! - javasolja Horváth Csaba, az FDSZ elnöke

Kapjon egyetemi VIP-kártyát a PTE összes dolgozója! - javasolja Horváth Csaba, az FDSZ elnöke Nyáron merült fel, hogy a Pécsi Tudományegyetem nem egészségügyi területen dolgozó munkatársait VIP-kártya bevezetésével kompenzálhatnák a megszüntetett cafetéria-rendszer miatt. Dr. Horváth Csaba docens, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) pécsi elnöke szerint egyre több egyetemi munkatárs szorul(na) rá a kártya bevezetésével járó előnyökre, amelyeket elsősorban az egészségügyi ellátás területén vehetnének igénybe az érintettek.  A pécsi universitason megközelítőleg kétezer-négyszáz olyan munkatárs dolgozik, aki nem az egészségügy területén tevékenykedik,...

Egyedülálló képzési program...

2012 végén zárul az az uniós támogatással és horvát-magyar összefogással megvalósult projekt a PTE ÁOK koordinálásában, amelynek köszönhetően az egészségügyi oktatás összehangolása révén...

Újabb jelentős változás...

Újabb jelentős változás előtt a felsőoktatás A felsőoktatási intézmények szabályozási kereteinek átgondolását, a szakok képzési és kimeneti követelményeinek...

399 hátrányos helyzetű...

Csaknem négyszáz, a felsőoktatásban tanuló, hátrányos helyzetű fiatal kaphat ösztöndíj- és önköltség-támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Út a felsőoktatásba elnevezésű...

Hivatalossá vált Miseta...

Hivatalossá vált Miseta professzor lapunknak tett bejelentése: díszdoktor lesz az ex-kormányfő Díszdoktorává avatja Mihai Razvan Ungureanu volt román kormányfőt a Pécsi Tudományegyetem (PTE), az ünnepség december 13-án...

Szénszünet: hosszabbítják a...

A nemrégiben elrendelt - december 22. és 2013. január 6. közötti - szénszünet miatt módosul a vizsgaidőszak és a vizsgák lebonyolításának rendje a PTE bölcsészkarán - közölte a kar...

Bachhal és az adventtel...

Bachhal és az adventtel folytatódik a PTE Nyitott Egyetem sorozata Dr. Kamp Salamon tartja a PTE Nyitott Egyetem elnevezésű sorozatának következő előadását Advent Bach zenéjében címmel. Az...

Orvoskaroktól független klinikák? Kellermayerék tiltakoznak

A Magyar Egészségügyi Társaság (MET) tiltakozik az orvosi egyetemek és klinikáik szétválasztása ellen - közölte Kellermayer Miklós, a szervezet elnöke hétfőn az MTI-vel. Mint kifejtették: Magyarországon a hagyomány és a két-három milliós régiók elhelyezkedése miatt négy önálló orvostudományi egyetem, egyetemi központ (Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged) működtetése célszerű. A MET szerint ha ezeket szétszakítanák, valamelyik egységét leválasztanák róla, "működésképtelenné válnának, ami beláthatatlanul nagy tragédiát eredményezne" - írta a húsz éve megalakult szervezet,...

"Nincs hiteles adat arról, hányan tanulnának inkább külföldön"

Nincs hiteles adat arról, hányan tanulnának inkább külföldön, és csupán találgatás minden olyan kijelentés, ami azt sugallja, hogy a hazai felsőoktatási intézmények helyett a fiatalok egyre többen választják más országok egyetemeit - reagált az oktatási államtitkárság hétfőn a témában megjelent sajtóinformációra. Az oktatási államtitkárság az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a szándékról szóló felmérések sem alapozzák meg a növekvő elvándorlást. A tájékoztatás szerint a fiataloknak sehol sem kell bejelenteniük, hogy külföldön folytatnak felsőfokú tanulmányokat, így erre...

Egymilliót gyűjtöttek külföldi orvosisok a gyermekklinikának

A „Cocktails for a Cause" egy hallgatói jótékony egyesület, melyet hét évvel ezelőtt alapítottak a PTE Általános Orvostudományi Karának angol programos hallgatói. - Orvostanhallgatóink minden évben jótékony koktélpartit szerveznek a rászorulók megsegítésére. A rendezvényeken összegyűlt pénzzel a Kolping Alapítványt, valamint több ízben a PTE Gyermekgyógyászati Klinikáját támogatták. A tavalyi évben ruhaneműt is gyűjtöttek hajléktalanok megsegítésére, melyet a Támasz Alapítványnak adományoztak - emlékeztetett az universitas.A 2012 tavaszán rendezett „Cocktails...

A családi körben étkező...

A családi körben étkező gyerekek kevésbé túlsúlyosak A rendezett körülmények között élő és rendszeresen családi körben étkező 10 év alatti gyerekeknek 50 százalékkal kisebb az...

A Gyermekklinikán festettek...

A Gyermekklinikán festettek a Forrásház önkéntesei Számban és lelkesedésben is erős csapattal csatlakoztak a Tettye Forrásház Zrt. munkatársai az elmúlt hétvégén a Mosolygó...

Via Futuri 2012: Pécs és a...

Via Futuri 2012: Pécs és a régió - Települések válaszúton Konferencia kezdődött csütörtökön a PTE-n "Via Futuri - Települések válaszúton" címmel a Közgazdaságtudományi Kar...

Szomáliai egyetem működne...

Szomáliai egyetem működne együtt orvosi téren a PTE-vel Egyetértési nyilatkozatot írt alá a napokban a szomáliai Benadir Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem első embere, melynek...

Zánkát választották az...

Jövőre Zánkán rendezik az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját (EFOTT) június 25. és 30. között. A lehetséges helyszínek feltérképezése után a szervezők az EFOTT...

A neten véleményezhetjük a...

Egy eljárásban öt felsőoktatási intézménybe lehetne jelentkezni a jövőben - erősítette meg Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója a 180 percben. Nyilvánossá...

Életet mentettek a PTE vezetői - példát mutatnak a civil életben is

Életet mentettek a PTE vezetői - példát mutatnak a civil életben is A Pécsi Tudományegyetem vezetői nemcsak egy-egy szakmai terület vagy szervezeti egység irányításában jeleskednek, de ha kell, az elsősegélynyújtásban, a kiélezett szituációkban is kiválóan helytállnak. Íme erre két konkrét példa a közelmúltból. Betlehem József, a PTE Egészségtudományi Karának dékánja már több ízben segített olyan bajba jutott emberen, aki eszméletét veszítette. Legutóbb az egyik pécsi szálloda ünnepi rendezvényén az egyik fellépő kórustag ájult el, de természetesen a műsort nem akarták abbahagyni a diákok, így ők nem segíthettek. A közönség soraiban helyet foglaló...

Lesz szénszünet a PTE-n, de a vizsgákat megtartják

Megszületett a döntés: a Pécsi Tudományegyetem vezetői a Hallgatói Önkormányzattal egyetértésben arról határoztak, hogy december 22. és január 4. között szénszünetet tart az egyetem. A PTE a szigorú takarékossági intézkedéseket a 720 millió forintos költségvetési zárolás miatt kénytelen megtenni, csatlakozva ezzel a többi nagy egyetemhez. Az előre betervezett vizsgákat azonban megtartják, a PTE FEEK épületében, illetve a Tudásközpontban. A Pécsi Tudományegyetem vezetése úgy döntött, hogy a 2012. december 22. (szombat) és 2013. január 4. (péntek) közötti időszakban az üzemeltetési...

Annyi a tévhiteknek: kelendőek a bölcsészek és a leghamarabb találnak munkát

Annyi a tévhiteknek: kelendőek a bölcsészek és a leghamarabb találnak munkát Az új felsőoktatási törvény év eleji bevezetése komoly kihívások elé állította a főiskolákat és az egyetemeket. Sokan az intézmények autonómiájának megnyirbálását vélik a kormány azon szándéka mögött, amely jelentősen csökkentette a hallgatói keretszámokat és az ösztöndíjakra jogosultak körét. Dr. Müller Péter egyetemi tanárral, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának tudományos dékánhelyettesével egyebek mellett az idei év tapasztalatairól, a fakultás előtt álló lehetőségekről és a bölcsészdiploma értékéről is beszélgettünk.- Általánosságban milyen eredményekről tud...