Zánkát választották az EFOTT helyszínéül az egyetemisták
2012. november 28. szerda 16:31
Jövőre Zánkán rendezik az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját (EFOTT) június 25. és 30. között.
A lehetséges helyszínek feltérképezése után a szervezők az EFOTT Facebook-oldalán választásra buzdították a fesztiválozókat: Abádszalókon, Zalaegerszegen vagy Zánkán legyen-e a 2013-as EFOTT? A 17 ezer szavazó szinte egy emberként voksolt a balatoni helyszínre - közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint a Balaton északi partjának 209 hektáros erdős-ligetes részén, a felújított Új Nemzedék Központ (az egykori Úttörőváros komplexumának) árnyékos területén a tavalyinál is több strandprogrammal várják a fesztiválozókat.
A rendezvény házigazdája a Budapesti Corvinus Egyetem lesz. A szervezők a MÁV-val együttműködve sűrítik a Zánkafürdőre közvetlenül érkező vonatjáratokat, valamint a helyi közlekedés újraszervezésén is dolgoznak már.
A zenei programban jövőre is döntő többséggel magyar előadók lépnek fel, a koncertek mellett pedig sok más kulturális esemény és sportlehetőség várja a fiatalokat.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...
- Már ma megérkeznek az első értesítők...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...

