December közepén folytatódik a Gárda-per
A Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület ellen a Fővárosi Főügyészség indított polgári peres eljárást. Az egyesület megszüntetése érdekében indított per márciusban kezdődött, a legutóbbi, júniusi tárgyalást részben azért napolták el, mert több tucatnyi al- és felperesi beavatkozó jelezte, hogy csatlakozni kíván a perhez. A per bíróját azonban augusztus végén ismeretlenek telefonon megfenyegették, a bíró ezért elfogultságot jelentett be, így új bírót kell kijelölni. Az FB szeptember elején tudatta, hogy Pataki Árpád, a Fővárosi Bíróság sajtó- és személyiségi jogi...Kókát jelöli az SZDSZ a Nabucco bizottság élére
A közlemény szerint a 12 tagú bizottság paritásos alapon jött létre: az MSZP és az ellenzéki pártok egyaránt 6-6 főt delegálnak a testületbe. A bizottság feladata, hogy előkészítse és segítse a Nabucco-gázvezeték megépítését. A testület elnökének személyére az SZDSZ tesz javaslatot - olvasható a közleményben."Lógni fogtok" - vizsgálat egy fideszes ellen - FRISSÍTVE!
Gulyás József (SZDSZ) napirend előtt az adatgyűjtési ügyben szólalt fel, a Fideszt és a szocialistákat is támadva.Iváncsik Imre polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár válaszát követően a fideszes képviselő azt kiabálta be: "Lógni fogtok". Szili Katalin bocsánatkérésre szólította fel a képviselőt, de nem adott neki szót.Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója az MTI-nek azt mondta: etikai vizsgálatot indítanak a képviselő ellen, ugyanakkor értékelik, hogy Arnóth Sándor, bár nem kapott szót, felállt és azt mondta, kijelentéséért megköveti az...A Fidesz feljelentette a...

Ledöntöttek egy kétalakos...
A rendőrkapitányságtól 20 méterre, a főútvonal mellett található, bronzból készült szobor két életnagyságú, olvasó lányt ábrázol.A városi kapitány tájékoztatása szerint a helyszínnel...Gyeplővel fojtogatott egy...
A lovas kocsi az út közepén, kivilágítatlanul haladt. Amikor a szemből érkező autós észlelte a veszélyt, felkapcsolta a reflektort, a lovak azonban az erős fénytől megriadva...Nem zárják ki az újabb...
A szóvivő elmondta: a BKV-nak egy napja maradt arra, hogy a szakszervezetekkel tudassa, elkészült-e a cég közép- és hosszú távú gazdasági elképzeléseit tartalmazó tervezet.A...Erősödtek a pártkötelékek a...
A közvélemény-kutató szerint míg augusztusban a fideszesek 64, az MSZP-sek 58 százaléka ígérte meg, hogy elmenne egy mostani választásra, addig szeptemberben 67, illetve 62..."XXI. századi technikával...
A gépek szakértői vizsgálatát a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat végzi majd el. Egyelőre arra keresik a választ, hogy nincs-e bennük önmegsemmisítő program. Ehhez azonban olyan műszerek...A Fidesz-KDNP jelöltjét választották polgármesterré Bicskén
Vakánné Petrovics Ildikó tájékoztatása szerint a névjegyzékbe felvett 9204, szavazásra jogosult választó 37,71 százaléka, 3471 szavazó adta le voksát. Tíz szavazókörben három független és egy, a Fidesz-KDNP színeiben indult jelöltre voksolhattak. Tessely Zoltán pedagógusra 1405-en voksoltak, a szavazók 40,7 százaléka. Bicske új polgármestere várhatóan a jövő hét csütörtökön teszi le a hivatali esküt.Új főkapitány a Gárdánál, egyezség az egyesülettel
Az értekezleten Dósa István volt főkapitány ellen fegyelmi eljárást kezdeményeztek. Dósa a múlt héten mondott le, s döntését azzal indokolta: a pénz és a politikai hatalom megszerzésének lehetősége többet ér a Jobbik vezetőinek, mint a gárda, ehhez viszont ő nem asszisztál - írta a Népszava.A Népszabadság hírösszefoglalója szerint az említett egyezség megfogalmazza, hogy a két szervezet egymástól független, de összeköti őket a közös eredet, a közös cél és a közös szellemiség.Hétfőn többórás napsütésre is számíthatunk
Változóan felhős idő várható, emellett hétfőn többórás napsütésre számíthatunk. Csapadék nem lesz. A többnyire gyenge változó irányú szél holnap délnyugatira fordul, és néhol megélénkül. Éjszaka foltokban köd képződik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között valószínű, de egyes tartósabban derült helyeken ennél hidegebb lesz, és ott talajmenti fagy is várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 16 és 20 fok között alakul.A pákozdi csata 160....
A rendezvény az 1848-49-es szabadságharc emlékét őrző obeliszknél tartott koszorúzási ünnepséggel kezdődött, ahol Takács János (MDF), Pákozd polgármestere méltatta az évforduló...A Fidesz reagálása Török...
Egyre szánalmasabb és nevetségesebb módon próbálja az MSZP menteni a menthetetlent: azt, hogy lelepleződtek; a titkosszolgálatokat megint politikai célokra használták, minden törvényes...Újabb szocialista kérdések...
Török Zsolt azt mondta: az MSZP egri taggyűlését március 25-én valaki lehallgatta, másnap délelőtt pedig már egy vágott hanganyag a helyi rádión keresztül nyilvánosságra került. A...Draskovics megsértődött és...
Draskovics tárcájának kommünikéje hangsúlyozza: a miniszter mindenkor a törvényeknek megfelelően, a köztársaság alkotmányos rendjének és biztonságának védelmében gyakorolja a titkos...Négy telitalálatos is van a...
Nyerőszámok:7 (hét)9 (kilenc)19 (tizenkilenc)29 (huszonkilenc)39 (harminckilenc)45 (negyvenöt)Nyeremények: 6 találatos szelvény 4 volt, nyereménye 19.025.570 forint;5 találatos szelvény...NATO-ellenőrzést tartottak...
Az ezred megkapta a "feladatképes" minősítést - mondta a parancsnok, hangsúlyozva, hogy ez "jó vizsgaeredmény", különösen annak ismeretében, hogy a légtér-ellenőrzési...Országos "eredménykampányba" kezd az MSZP
A kampány célja, hogy a ciklus felénél a két éve kormányon lévő szocialista párt beszámoljon az eredményekről - ismertette a szóvivő.Nyakó István azt mondta, nem állítják, hogy "eljött a Kánaán", de rá akarnak mutatni, nem igaz a Fidesz azon állítása, miszerint tönkrement az ország.Óvatos derűlátásra van ok - vélekedett a politikus, aki szerint az eddigi erőfeszítések után most elindult valami, idén már láthatóak és kézzelfoghatóak az eredmények a gazdaságban.A szóvivő szerint az MSZP a cselekvés pártja, a lakosság teherbíró képességét figyelembe vevő reformokat mindig...Szakértő az adatgyűjtési ügy technikai hátteréről
Szilvásy György a héten Klubrádió Kontra című műsorában hangsúlyozta, a Fidesz honlapján közzétett hangfelvételeken jól érzékelhetővé teszik, hogy nem a beszélgetésekben szereplő országgyűlési képviselők telefonjait hallgatták le, hanem az UD Zrt. vezetőjének telefonját. A beszélgetésekben ugyanis - folytatta - annak a hangját lehet hangosabban és tisztábban hallani, akit lehallgatnak, a másik fél beszéde pedig halkabb, elmosódottabb, zajosabb.A biztonsági szakértő az MTI kérdéseire írásban válaszolva közölte: egy lehallgatott telefonbeszélgetésnél az, hogy a beszélgetés...A MUKESZ közleménye az információs szabadság napján
A MUKESZ szerint a közérdekű adatok nyilvánosságának törvényi szabályozásában az elmúlt év jelentős előrelépést hozott azzal, hogy életbe lépett az elektronikus információszabadságról szóló törvény utolsó fejezete is. A jogszabály hatálya ezzel kiterjedt minden olyan intézményre, szervezetre, amely tevékenységének akár csak egy szeletében is közfeladatot lát el. Hiába azonban a nyugat-európai kritériumokkal mérve is rendkívül korszerű törvényi szabályozás, ha a közszféra napi tevékenysége sokszor a demokratikus működés legalapvetőbb feltételeinek sem felel meg, évtizedekkel...A rovat további témái
« Előző
37044 | 37071 | 37098 | 37125 | 37152 | 37179 | 37206 | 37233 | 37260 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Érdemes szerdán korán kelni, csodát...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...
- Dráma születhet a mohácsi csatáról
- Felföldi László mutat szentmisét...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...