Nem csomagolnak a szlovákok Rajkán
2008. november 18. kedd 11:29
Bazsó Lajos a lapnak elmondta: a községben élő szlovákok nem értik a "köpködéssel vádolt", fenyegetésektől tartó - szintén szlovák - helyi ingatlanközvetítőt, aki a szlovák médiában rendkívül lehangoló képet festett Rajkáról.
A községvezető közölte: "rengeteg Rajkán élő szlovák lakos kereste fel a hivatalban, felháborodásának hangot adva", mivel az ingatlanközvetítő úgy fogalmazott: a Rajkán élő szlovákok hetven százaléka az incidensek miatt csomagolni akar, másik részük pedig vívódik, maradjon-e.
Ez azonban nem igaz - szögezte le a polgármester, és kijelentette, idősebbek és fiatalok személyes beszélgetésben hangsúlyozták: eszükbe sem jutott költözni, hiszen békességben élnek a helyiekkel.
Az ügy előzménye,hogy a Magyar Gárda és a Jobbik múlt heti tiltakozó demonstrációján a résztvevők állítása szerint az ingatlanközvetítő feléjük köpött. Ő mindezt tagadja, ám személyes adatai megjelentek egy internetes portálon, emiatt fenyegetésektől tart, és őrző-védő cég vigyáz biztonságára.
Bejelentésére a mosonmagyaróvári rendőrkapitányság személyes adatokkal való visszaélés miatt nyomozást indított az ügyben. Bazsó Lajos polgármester a lapnak kijelentette: szeretnék elejét venni annak, hogy a község akár magyar, akár szlovák szélsőséges csoportok figyelmének középpontjába kerüljön.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A PTE oktatóintézménye lett a Fejér...
- Negyvenezerbe kerülnek Mohácson egy...
- Csodás égi jelenség lesz...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Névadójukra emlékeztek a Szentágothai...
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- A brutális hőség miatt piros...
- Szeptembertől ismét emelkedik a...