Elkészültek az SZDSZ költségvetési javaslatai
2008. november 18. kedd 09:46
Az SZDSZ néhány esetben javasolja a költségvetési irányszámok emelését is, így a csomag 2009-ben összességében 75 milliárd forinttal mérsékli a költségvetés kiadási oldalát. A módosítások előkészítésénél a takarékosság, a méltányosság és a célszerűség elveit alkalmazta, fűnyíróelv helyett minőségi változtatásra törekedett - áll a dokumentumban.
Az SZDSZ megerősíti, hogy célja az euró 2012-es bevezetése.
Hangsúlyozza, hogy a pénzügyi szektor stabilizációja után kitüntetett fontosságú feladat a hazai kis- és középvállalkozások versenyképesebbé tétele. Sokévnyi halogatás után, a térségben utolsóként, Magyarországnak is be kell lépni a régióban folyó adóversenybe. Ehhez olyan adóreformra és -egyszerűsítésre van szükség, amely hosszabb távon a lényegében egykulcsos adórendszer irányába mutat.
"Meggyőződésünk, hogy az állam csak akkor nyúlhat a nővérek, tanárok, tűzoltók és egyéb állami alkalmazottak béréhez, miután saját magával szemben hasonló szigort alkalmazott. Ezért a felesleges párhuzamosságok kiszűrésével meg kell rostálni a 9.000 állami közfeladatot. Ne az adófizetők pénzéből támogassuk az állami vagyon kezelését, hanem a költségeket gazdálkodják ki a vagyont kezelő vállalatok" - hangsúlyozza az SZDSZ.
Javasolja az elektronikus ügykezelés terjesztését, az államigazgatásban a fordított felelősség elvének érvényesülését. Amennyiben a hivatalok a megadott határidőn belül nem válaszolnak a polgároknak, úgy hallgatásuk automatikusan minősüljön beleegyezésnek.
A szociálpolitikában a párt szeretné elérni, hogy például a leggazdagabbak ne kapjanak alanyi jogon adómentes családi pótlékot. Magyarország csak ilyen változtatások révén kaphat esélyt arra, hogy megerősödve kerüljön ki a válságból és a recesszióból - hangsúlyozza a közlemény.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A PTE oktatóintézménye lett a Fejér...
- Negyvenezerbe kerülnek Mohácson egy...
- Csodás égi jelenség lesz...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Névadójukra emlékeztek a Szentágothai...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- A brutális hőség miatt piros...
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Szeptembertől ismét emelkedik a...