Fehér port kapott két budapesti MSZP-iroda

A II. és a XVII. kerületi irodába érkezett fehér port tartalmazó boríték, amelyek feladója a "Magyar Felszabadítási Szervezet". A mellékelt levélben az áll, hogy amíg ki nem derül, "kik voltak 2006. október 23-án a rendőrruha alatt", addig továbbra is kapnak ilyen "meglepetéseket" a szocialisták - mondta sajtóiroda munkatársa.A sajtóiroda munkatársa azt közölte, hogy egyik levelet sem bontották fel, a párt megtette a feljelentést. Az eddig érkezett fehér por liszt vagy sütőpor volt - tette hozzá. A helyszínelés jelenleg is tart, az ÁNTSZ és a...

Házilag készített íjjal lőttek meg egy asszonyt

Két férfi vasárnap a község benzinkútjánál egy tartozás miatt összeszólalkozott. Ezt követően mindketten távoztak, majd este a bűncselekmény gyanúsítottja elment a másik férfi lakásához, ahol "köztük vita bontakozott ki, de tettlegességre nem került sor" - olvasható a közleményben.A gyanúsított távozott, de később egy házilag készített íjjal visszament a helyszínre, és a vita hevében megsebesített egy asszonyt, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.Az MTI a helyszínen, a település újmajori részén úgy értesült, hogy a fenyegetőző férfi először az utcán...

A szlovákok miatt tiltakozott a Jobbik

A szlovákok miatt tiltakozott a Jobbik A rendőrség mindhárom helyszínen jelen volt, a tüntetések nem okoznak fennakadást a forgalomban - mondta Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.Balassagyarmaton négy, az ipolytarnóci volt határátkelőhöz vezető útszakaszon két autó zárja le a fél útpályát. Parassapusztán hat autó a Bernecebaráti felé vezető úton a leálló sávban áll, így ott forgalomirányításra sincs szükség - tette hozzá.Palotai Szilárd, a Jobbik megyei elnöke az MTI-nek elmondta: a szlovák kormány magyarellenes politikája, a dunaszerdahelyi rendőri beavatkozás, és a magyar kormány ez...

Fodor indul az SZDSZ...

Fodor Gábor közölte: pártelnökként élni kíván azzal a jogával, hogy frakcióvezetői posztra jelöljék. Hozzátette, hogy a jövő évi európai parlamenti választások előtt az SZDSZ-nek teljes...

Az MDF örül az RMDSZ...

A román országos választási iroda hétfőn délelőtt helyi idő szerint 10 órakor közzétett első hivatalos részeredményei szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség az eddig összeszámolt...

A Fidesz-KDNP a 13. havi...

A büdzsét megalapozó törvények módosításának záróvitájára és zárószavazása hétfőn délután lesz a parlamentben, ez az utolsó lehetőség, hogy megmaradjon 13. havi nyugdíj - mondta Iván...

40 helyett 15 milliárd...

- Arról, hogy pontosan kinek és mennyi jut, december 10. után születhet végső döntés, ez után az intézmények napokon belül hozzájuthatnak a pénzhez - mondta a lapnak Kökény Mihály, az...

AIDS-világnap: 98 új...

Az Országos Epidemiológiai Központ adatai szerint tavaly egész évben 119 új, HIV- vírustól fertőzöttet tartottak nyilván, így az idei regisztráltakkal együtt 1.598 HIV-fertőzött ember él...

Ingatlanpanama: Hunvaldot a...

A lap értesülésre hivatkozva azt is írta, hogy a gyanú szerint, a kerületi lakóházakat kenőpénzért megvásárló Nagy György vállalkozó vádalku részeként Hunvald György MSZP-s...

Várhatóan nem lesz főtitkára az MSZP-nek

A lap úgy tudja, Gyurcsány Ferenc pártelnök-kormányfő a megyei elnökök legutóbbi tanácskozásán arra kérte a párt középvezetőit, hogy a március 21-22-i kongresszuson „érdemben" ne módosítsák a párt alapszabályát.Emiatt az elnöki kabinet élére májusban kinevezett, s napi pártszervezési ügyekben eljáró Lamperth Mónikának sem hoznak létre egy formalizált (főtitkári) tisztséget.Lamperthnek, ha a feladatához „sarzsit" is akar, így most már csak az elnökhelyettesi poszt megszerzése marad, amiért Juhász Ferenccel kell(ene) ringbe szállnia (a két elnökhelyettes közül...

Délután néhol zivatar is előfordulhat

Előrejelzés az ország területére hétfő estig:Hétfőn eleinte északon, majd délután másutt is lehet eső, zápor, délután néhol zivatar is előfordulhat. A déli, délkeleti szél a Dél-Alföldön és a Dunántúl északi részén időnként megerősödik, hétfőn, illetve zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek.A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn általában 8, 13 fok között, délkeleten 13 fok felett valószínű.Az időjárási helyzet Európában:Európa keleti részének időjárását magasnyomású rendszer határozza meg. Ennek területén többnyire erősen felhős vagy borult az ég, de általában csak...

Az év leglátványosabb bolygófedése lesz hétfőn

2008. december 1-én a 4 napos, 13,6%-os holdsarló elfedi a Vénusz bolygót. Vénusz-fedéseket már láthattunk az elmúlt években, a mostani különlegessége abban lesz, hogy nem nappal, hanem a csillagászati szürkület alatt és utána történik meg a káprázatos esemény - olvasható a Magyar Csillagászati Egyesület hírportálán.A belépéskor a Nap 14,8 fokkal lesz a horizont alatt (napnyugta 15:55-kor), a kilépéskor már 24,7 fokkal. A erőteljes hamuszürke fénnyel megvilágított holdkorong mögé a 16,6" átmérőjű, 69%-os fázisú, -4,1 magnitúdó fényességű Vénusz lép be. Budapestre számolva...

Európa legnagyobb betleheme...

Európa legnagyobb betleheme Vörsön Az első látogatók Európa legnagyobb beltéri betleheménél a vörsi templomban. A több mint 50 négyzetméteren elterülő, 30...

Távhőaknában égett meg egy...

A 42 éves hajléktalan szombaton feltehetően melegedni mászott be az aknába, ahol kinyithatta az elzáró szerelvényt és a nagy nyomással kiömlő forró gőztől életveszélyes égési sérüléseket...

Lezuhant egy munkás a...

A férfi alpintechnikával, kötélen lógva tisztította az üzletközpont üvegtábláit, amikor lezuhant - mondta Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője,...

"Nem szabad megszavazni a...

A "gyenge és sok sebből vérző költségvetés" elfogadását azért támogatta az SZDSZ frakciója, hogy ezáltal megelőzzenek egy még nagyobb krízist - közölte Kóka János.Úgy...

MSZP: a Fidesz "bort iszik...

Egyáltalán nem lett volna szükség áremelésre, mivel az idei, rekordmértékű iparűzési adóbevételből a város átvállalhatta volna a lakosságtól a távhőszolgáltató cég veszteségének...

Megszűnik a 40-es...

A kisvárosban négy évvel ezelőtt helyezték ki a bevezető utak mellett a valamennyi utcára érvényes, korlátozó táblákat, miután a gyógyfürdőhöz vezető zebrán egy gyorshajtó halálra gázolt...

Advent: fokozott óvatosságra int a tűzoltóság

Advent idején a felügyelet nélkül hagyott, lánggal égő gyertya, az irodában vagy lakásban hagyott adventi koszorú tüzet okozhat, ha a gyertya eldől vagy meggyújtja a közelében lévő éghető anyagokat - mondta Dobson Tibor, az OKF szóvivője az MTI-nek annak kapcsán, hogy a keresztény hagyományok szerint most vasárnap gyújtják meg az adventi koszorú első gyertyáját. "Komoly tűz keletkezéséhez az is elegendő, ha csak pár percre távoznak a helyiségből, ezért kérjük a lakosságot, hogy a téli időszakban fokozottan vigyázzon a nyílt lángra, gyertyára, csillagszóróra, és soha ne hagyja...

Több helyen várható kisebb eső, zápor

Várható időjárás vasárnap estig:Vasárnap eleinte változóan felhős idő ígérkezik, később nyugat felől megnövekszik a felhőzet, és előbb a Dunántúlon, majd a középső országrészben több helyen várható kisebb eső, zápor. Éjszaka ködfoltok képződnek, amelyek egy része északkeleten vasárnap tartósabban megmaradhat. A déli, délkeleti szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik.A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap általában 8 és 13 fok között várható, de északkeleten helyenként néhány fokkal hidegebb lesz.Időjárási helyzet Európában:Európa nagy részének időjárását ciklonok és azok...

Vonat gázolt el egy embert Nyíregyházán

Szombaton késő délelőtt Nyíregyházán, a Tokaji úti vasúti átjárótól csaknem egy kilométerre a nyílt pályán történt a baleset. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a történteket.